Rólam

Régóta rajongok filmekért és sorozatokért. Rengeteg műfajt kedvelek: szívesen nézem újra kedvenceimet és fedezek fel újakat - az első mozgóképes tartalmaktól egészen a legújabb kiadásokig. Fő kedvenceim az animációs filmek, az elsősorban klasszikus sci-fik és a drámák, musicalek. Természetesen a némafilmek között is van néhány gyöngyszem, melyek számomra is kitűnőek.

Számomra egy film megnézése kulturális feltöltődés, nem számít melyik évből való, hiszen minden kornak megvan a maga varázsa. 

 

    

 

Vélemények (777)

2026. 10. 12.
Én is velük vagyok!
Először kiskoromban láttam ebből tévében egy részletet, kb. az első negyede-harmada lehetett, de már akkor nagyon bevonzott Bud Spencer és Terence Hill alakítása a filmes rengetegükbe. Ez a film pedig kifejezetten erős, szellemes és üde volt már akkor, de amúgy is különálló, egzotikusabb helyszínei hoztak némi plusz varázst neki, ahogy a Kincs, ami nincs is jól járt ezzel. Tetszett benne persze a sok poén, bunyó, csavar, gyorsan megoldódó, vicces helyzet. Máig nem felejtem el az aranyat érő szövegét, hogy azért van cumi a nyakláncában, mert „még mindig ő a mama kedvence”. Hatalmas! XD Ikonikus, ahogy vezeti a buszt a szavannán keresztül, és közben nagyokat énekelnek. Azt is imádom, hogy végü... több»
2026. 10. 10.
Nem jött rosszul egy folytatás is az előbbihez, elvégre a befejezése hangulatban lehetővé tette valahol. Tetszett, ahogy ebben a szüleiket is láthatjuk, és ott sem spóroltak a poénos beszólásokkal, részletekkel. Mondjuk, az imádkozás részt én megkíméltem volna ettől... A legjobb az, hogy a becsületes lótolvajokból a végére csak a becsületes marad. Segítenek egyeseken, aztán titkosügynököknek hazudják magukat, aztán tényleg azok lesznek, ahogy a bűnbandának jól keresztbetesznek. Akkoriban 50 000 dollár amúgy is brutális összegnek számított, amiért a valóságban sokkal jobban megverekedtek volna sokkal többen. De senki sem olyan keményen, mint ők ketten. :) Az még hatalmas (vicces) rész volt, a... több»
2026. 10. 10.
Na, ez határozottan erős, izgalmas western volt tőlük! Mondhatni, az első erősebb „debütáló” közös filmjük. Már ott keményen megveszik a nézőt kilóra, ahogy Terence Hill az elején megeszi azt a nagy adag babot; én is egyből megéheztem tőle (még szerencse, hogy aznap pont az volt a menü, többek között :) ). Aztán Bud Spencer sheriffként, akivel kénytelen közreműködni. Hatalmas szövegek és beszólások kísérik végig a filmet, pofonok kreatív módon is, ahogy kiosztják a rosszfiúkat, ahogy megszokhattuk tőlük. Hangulata pedig rendesen erős és kemény. 10/9
Szintén nem a legvonzóbb cím, de a kemény hangvételre minden bizonnyal jól felhívja a figyelmet. Ebben sem a legváltozékonyabb helyszíneken történnek az akciók (nem az első filmjeiket láttam először, így nekem ilyen a személyes viszonyítási alapom), viszont ezt figyelembe véve erősen kezdtek. Egy cirkusznál telik a film nagy része, akörül forog, van benne sok izgalom, feszült is a légkör, de ezektől eltekintve már átlagosabb western. Ugyanakkor ritka gyöngyszem, vannak klasszikus oldalai is. Többször is meg lehet nézni. 10/7,5
2026. 10. 10.
Egyik korábbi filmjük, és komoly erővel, kemény lendülettel, többnyire hatalmas szövegekkel telerakva. Keményvonalas westernek terén kétségkívül szintén rendkívül tehetségesek voltak már ekkor. Kincskeresés, verekedések, trükkök - alaposan átjön a hangulata. Habár a címe korántsem szívderítő... Nem a legpörgősebb filmjük úgymond - nem mintha ez lenne nálam a fő szempont egy értékelésnél -, de tisztességesen és stabilan megállja a helyét a maga műfajában. Ez is jót tett a karrierjüknek, hogy eleinte ezekkel futottak be, mert ebben minden apró mozdulat hozzájárul ahhoz, hogy örökzöld, energikus legyen egy-egy alkotásuk, ahol tehetségüket megragyogtatják. 10/8
Passió (2004)
Coco (2017)
WALL·E (2008)
Sztalker (1979)