Értékelések (904)

2026. 03. 10.
A film javarészt igyekszik hűen követni a regényt, erre a hosszabb jelenetsorok szolgálnak rá a legjobban. Helyszínek tekintetében remek a megjelenítés, díszlet és ruhák terén is igyekeztek minél korhűbbek lenni. A színészi alakítás is óriási ebben, viszont tudni kell, hogy több szereplő, például a herceg karaktere itt le lett egyszerűsítve, pontosabban itt a jobbik oldalát helyezték előtérbe. A regényben ugyanis sok helyütt olyan visszataszító volt a személyisége, hogy filmen nem lett volna szimpatikusabb szereplő a közönség számára. Némely hosszabb jelenet, például a kastélyban sétálás alatti, jól viszi ezt közelebb a művészi szempontból történő megjelenítés felé. Közben remekül mutatja be... több»
2026. 02. 27.
Magyar hagyományok - Határtalanul!
Onnan tudod, hogy igazi magyar vagy, amikor a székely tánc nézése közben elkap az iram. :) A film fele előtt már ilyen érzések keringtek bennem, ezen valósággal felemelő remekmű láttán. Mi tagadás – a népies ruhaviselet az, ami a szemet leginkább megragadja ebben, a táncok pedig már egy másik szintje az egésznek. A történet tehát, hogy csupán néhány nagy érdek miatt akarnak összeházasodni, amin végül az igaz szerelem felülkerekedik, így valódi lesz. Még jó, elvégre a házasság legyen is valódi, egyszersmind örökre szóló mind hűségben, mind szeretetben. Nem egy egyszerű úton kellett keresztülmenniük ezekhez, és ezalatt a pestiek is rengeteg mindenben belejönnek a vidéki, sőt a határon túli ma... több»
Óriási klasszikus film, a legnagyobb filmek között foglal helyet. Grandiózus látványtervezés, meggyőző színészi alakítás, emellett a zenéje is megragadó. Sir Ian McKellen Gandalfként hatalmasat alakított, a legjobb szerepe volt ezekben a filmekben, és az is marad. Az egész kalandtörténet jól leköti az embert, amit jól lehet érteni, ha nem is olvasta el az összes hozzákapcsolódó könyvet, vagy csak részben fontos, ugyanabban az univerzumban játszódó kiadványt. Mert annyi van, hogy ezekbe (nevek, helyszínek, meg mindennek a sorrendje, hogy most hogy van ez) csak belegabalyodni lehet, ha az ember mindegyiket át akarja venni. J. R. R. Tolkien viszont ezzel a könyvírással olyan mennyiségi munkát t... több»

83 Drakula  (1931)

2026. 02. 21.
Klasszikus alapmű
Klasszikus alapmű. Már csak annyiban különleges nekünk, magyaroknak, hogy Lugosi Béla a főszereplő. Már Drakulaként, a vámpír szerepében is régóta nagyon tehetséges volt, sőt szinte akcentusa sem volt. Minden jelenet a korhoz képest tökéletesen megrendezett, nem raktak bele semmilyen üresjáratot, jól tették, hogy 75 percben beszélték el az egészet. A film hatásának titka abban rejlik, hogy apró lépésekben, de sokat sejtetve vezeti fel a vámpírgróf megjelenését. Itt sem a legelején fedi fel ijesztő valódi alakját. Régi filmként talán ma már nem tartanánk olyan ijesztőnek, de a művész úr vámpirisztikus karakterének tekintetében több a félelmetes, mint ezer mai huszadrangú slasher/horror/rand... több»
2026. 02. 06.
Sokat tanít ez a film arról, hogy az ember visszanyerje a hitét, és mindvégig becsületesen élhessen. Utóbbi a film egyik fő üzenete, akörül forog, és Tom Cruise rendkívül meggyőzően alakít benne. Végig jól kimérten halad, a zenéje nagyon megragadó és drámai. Látványtervezése kimagasló és eléggé történelemhű, a jól megkoreografált csatajeleneteket és stratégiai részleteit nem is említve. Annyira megható és meglepő, milyen könnyen magával ragad, úgy, hogy megmondja, melyiküknek szurkoljunk. Alighanem azért, mert ennyire jól tudja mindkét oldalról bemutatni őket: a kereskedésre törekvőket és a -jó okkal- szuverenitásukat féltő japánokat. Ma már tudjuk, hogy mennyire sikerül megőrizniük a kultúr... több»
2026. 02. 05.
Farkas, avagy Logan ezzel egy igen kiadós előzményfilmet kapott. Apró érdeksséggel indul, hogy a karmok amolyan veleszületett mutáció voltak, a többi szuperfémet később építették bele, de pont hogy nem jó célból, hanem mert fegyvert akartak csinálni belőle. Plusz kiderül, hogy a barátnőjét is csak arra használta fel, hogy még jobban feltüzelje. Ez is újra feltárja, hogy Striker mekkora egy szemétláda. Enyhítő körülmény, hogy az egész csak átverés volt, hogy tetszhalott legyen, de akkor is. A film tulajdonképpen végig azt okozza, hogy sajnáljuk őt, mert gyakorlatilag egészen gyerekkorától kezdve elkísérte a mutációja. Ez kezdetben súlyos tettre vitte rá, amikor felfedezte, nagyrészt viszont a... több»
2026. 01. 31.
Már nagyon régen láttam ennyire őszinte, gyermeki, vicces vígjátékot. Egyszerűen... friss felüdülés volt! Végig ötletes, pörgős, nincsenek benne üresjáratok, és kicsit sem spórol a humorral. Ami azért is ilyen könnyen vehető, mert mi is nagyon könnyen bele tudjuk képzelni magunkat, hiszen nekünk is voltak vagy ilyen, vagy hasonló élményeink. Az egyik legviccesebb része a "pisiparti" volt, na meg tanulságos... A film haverkodás, kalandok, csínykedés, aztán bajba keveredés, bonyodalom, aztán valamilyen megoldás. Nagyjából ezekkel lehet leírni a tartalmát dióhéjban. Többszörnézős, laza vígjáték, amin jól mulat az egész család. 10/10
2026. 01. 30.
Nem áll túl közel hozzám a divatvilág, de nem is áll túl messze. Így ez a film is elnyerte a tetszésemet. Meryl Streep zseniálisan alakítja a "rettegett" főnököt, aki persze őrült tud lenni a karrierje miatt, de sokat is lehet tőle tanulni, hogyan álljon ki az ember magáért. A végén még méltatja is új asszisztensét a maga módján. Anne Hathaway is jól alakítja a mindenre elszánt kezdő karrierépítőt, aki minden áron bizonyítani akar a főnökénél, fel akarja nyitni a szemét, de hát a divatvilág menedzsereként erre csak ritkán jut ideje. Vagy ereje. A főnöke valóban ördögi, bizonyos értelemben, aki valóban sokra képes, és Emilyre is ráragad ez-az, csakhogy erre többé-kevésbé a kapcsolatai is ráme... több»

64 Tron: Ares  (2025)

2026. 01. 29.
Harmadik rész, háromszoros high-tech kaland
Nekem remekül bejött ez a rész is, nem megy le ez sem mélyre, hanem inkább brutálisan nagy mértékben kreatív irányba megy. Ahol mi sem egyszerűbb a két konkurens cég között, mint az, hogy egyikük ezúttal azt találja ki, hogy ahelyett, hogy embereket vinnének be az online világba, inkább az online világot engedik be a mieinkbe. Meg is lett ennek az eredménye. Ares, a főprogram csak 29 percig képes ellenni, mert nincsen tartós fenntartóprogram. Közben Kim és barátja megtalálják a módját, amiért alaposan üldözőbe is veszik. Az a motoros üldözés a film egyik legizgalmasabb része. Közben a programok felett egy "kicsit" elvesztik az uralmat és elszabadulnak, főleg Athéné. A film során újra vannak... több»

70 Ragadozók  (2010)

2026. 01. 28.
A brutalitás nem igazán csökkent
Nem ez az eddigi legmaradandóbb Ragadozó-film ugyan, készítési sorrend alapján legalábbis, de nem is megy le túl mély szintekre. Ami tetszett: hosszú bolyongás és feszültség után esik csak le nekik, hogy konkrétan egy másik bolygón vannak; újra kreatívak a ragadozók, ezúttal az emberi oldalt is belekeverik, és bizonyos értelemben nemcsak az ottani őslakos csúcsragadozók az ellenség. Hozzák rendesen a formájukat, lesből támadnak, nemcsak álca mögül. Apropó álca - zseniális újítás volt, ahogy egy ember használta az övüket egy az egyben, majd a lezuhant hajóba invitálta őket. Ami ezután jött, az nagyon fordulatos volt, hát még az, amikor a csapat egyik tagja a tuti pillanat elérkeztekor megmut... több»

80 Deadpool 2  (2018)

2026. 01. 28.
Ez sem volt sokkal jobb, mint az első, sőt még inkább kihasználta a sok mocskosságot. Az a baj, hogy szórakozásba csomagolva akarják normalizálni az ilyet. A mutánságazat folytatásában adott egy tizenéves, aki problémákkal küszködik, és segíteni kell rajta. Eddig ebből még lehetne több jót is kihozni, de annak ellenére, hogy ez az egyik fő történetszála, illetve csavara, inkább a túl sok akció, robbantás, véres kardozás kerül a fő fókuszpontba, amit még rendszeresen megtold a sok váratlan beszólással, utalással. Poénoknak... nem nevezném őket, mindet semmiképp sem. Közben Wade-nek sem könnyű, mert egy betörés közben megölték a szeretőjét, és ettől érthetően padlón van. Egy darabig ebben jól ... több»

80 Deadpool  (2016)

2026. 01. 28.
Háát... Ezt a filmet korántsem élvezetből néztem meg. Csakis kizárólag azért, hogy alapvetően képben legyek a karakter háttértörténetével, mert egy random összefoglaló azért mégsem az igazi. Szóval, újabb pirosruhás Marvel-karakter, aki nem éppen szuperhős. Kezdetben mutáns, akit csúnyán tönkretettek. A második csillagot csak a drámai háttértörténete miatt adom. Minden más szinte alig volt nézhető benne, ráadásul úgy bírtam csak ki, hogy úgy 85%-a le volt némítva és felirattal ment. A filmben vannak bírható poénok meg jópofa gondolatok, beszólások, de sok nagyon durva, mocskos is van. Vagy csak szimplán ízléstelenek. Amúgy nálunk is 18-as korhatárjelzés kellett volna ennek is! Ilyen vulgáris... több»
2026. 01. 27.
Gazdag látványvilág
Nem volt annyira rossz... Jól jött egy OP többezeréves szupermutáns, akinek az erejéhez képest még a Főnixé is elenyésző. Azt tartom benne csak igazán túlzásnak, hogy annyira megőrült, hogy konkrétan rávette a világon az összes nukleáris nagyhatalmat, pusztán az akaraterejével, hogy lőjék ki egyszerre az összes olyan rakétát. Megjelenése és harcmodora brutálkemény. Annyira, hogy szinte még a Jóisten se mondhatná meg, hogy Oscar Isaac rejlik ezen sminkek alatt. A legjobb jelenetsorokat Magnetó szereplése hozta, aki rendesen igyekszik élni az életét, egyszerű polgárként, tisztességes férj és családapa, de amikor képességeit latba vetve megment valakit és ezzel elárulja magát, úgy a családjáv... több»
2026. 01. 20.
Gyöngyszem... Sok olyan jelenetből áll, melyek kezdetben még ahhoz képest is újnak számítottak. A művészieken túl már a bűvészkedésig is eljutott. Vicces volt a végén a leguruló koporsó, amelyből aztán kikelt a bűvész. Ahogy futottak utána, egy idő után már kezdett fárasztó lenni, már csak nézni is. Összességében értékes alkotói darab a XX. század elejéről.
A dzsungelbéli kalamajka után nem is lehetett volna brutálisabb és odavágósabb folytatást készíteni, mint egy olyat, amelyben nagyvárosban bukkan fel az extrém szörnyeteg. Kaméleonszerű külseje miatt nemigen lehet itt sem sarokba szorítani, sőt egy drogháború közben csap le, és ugye, ilyen intenzív, zűrös helyzetben még nehezebb kiszúrni és legyőzni. Főleg úgy, hogy nem mindenki feltétlen szövetségese egymásnak azok közül, akik akárcsak potenciális áldozatai lehetnek. Vagyis mindenki; közülük bárkire lecsaphat. Ebben a folytatásban a nagyváros további helyszínek és lehetőségek széles skáláját bocsájtja rendelkezésére, avagy nagyon kreatív módon tudja kiélni magát. Főleg ott, ahol csak úgy be... több»

89 Ragadozó  (1987)

2026. 01. 05.
Az biztos, hogy megunhatatlan klasszikus. Kemény történet, nincsenek üresjáratok. Szuper jelenetek, végig erősen fenntartja a feszültséget, szóval brutál üdítő volt az elejétől a végéig! Az egyik kedvenc részem belőle természetesen a dzsungelharc, ahol meglátták a kaméleontermészetű Predatort, majd elkezdenek lőni mindenfelé is. A másik az, ahogy az egyik főszereplő kezdi kiismerni a lény megfigyelőképességét, és álcázza magát. Bizony, nehéz egy hőlátó szörnnyel felvenni a harcot, akit csak csellel lehet legyőzni. Arnold Schwarzenegger hatalmasat alakít, az erős csapattal pedig ütős alakulatot képeznek. A Predator végig intenzív, feszült hangulatot tart fenn, brutális kinézetű, bármikor lecs... több»
Eddig meglepetésszerűen erősen tartja magát a franchise, ez a film pedig az egyik legerősebb darabja. Mondhatni, olyan távlatokat kezdett megnyitni, amelyek megágyaztak a multiverzumnak, amikor 2014-ben az MCU-ban még kábé fasorban sem volt. Márpedig az, hogy a jelenben ennyire mélyen belenyúlnak a múltba és ahogy Logan a régi énjét befolyásolja, sőt a teljes öntudatát átadja neki az irányítás során. Jó volt újra látni, hogyan zajlott a mutánsok közösségének felemelkedése, és hogy egyáltalán nem olyan fekete-fehér a hátterük. Már csak azért sem, mert a kékbőrű alakváltó sehogy sem volt képes egyezségre jutni, de még saját maga sem tudta feldolgozni a helyzetét. Nem tudta sem rejteni, sem büs... több»
2025. 12. 19.
James Cameron, te őrült zseni...
Nagyon spoileres kibeszélő. Először is... Remélem, hogy mindenkinek volt ideje kiélvezni A víz útjának kellemes hűsét. Mert innentől kezdve irtó forró lett a talaj, sőt tüzes, hamvas. :) Több mint egy évtizede hatalmas rajongója vagyok Pandora filmes univerzumának, melynek látványvilága és mondanivalója időtlen és emlékezetes. James Cameron egy olyan világot akart megalkotni, amely hűen tükrözi az emberi gátlástalanság hatásait, elsősorban a környezetre nézve. És arra, hogy kik szenvedik el ezt leginkább, mindezt reálisan bemutatva. Mindkét filmjében egy-egy újabb területet tárt fel, itt nem látunk e téren újdonságot, hanem mindezek bőséges kiterjedését. Hogy az égemberek nem állnak le. Ez... több»
2025. 12. 14.
Az X-Menek hajnalán
A első három film egy külön szakaszt képez a Marvel-univerzumban, de teljesen kívülállót, amely a harmadikkal még a 2008-as Vasember, tehát a "megújult" filmes univerzum előtt már jelen volt. Hatalmas és komplex témák jellemzik őket, amelyeknél kizárt, hogy ne legyenek egy nagyobb filmes univerzum részei, így sejthető volt, hogy megkapják az előzménytörténeteiket is. Mai szemmel ezek kezdetlegesnek tűnhetnek, mondhatni, a 2000-es évek "Marvel-retró filmjei", de irtó sok bennük a potenciál. Igazából most azért vágtam bele ezek újranézésébe/megnézésbe, mert beharangozták a Bosszúállók: Ítéletnap előzetesét, és most meg kell néznem minél több filmet a Mutáns-örökségből, meg mindent is, ami kapc... több»
Feltárul a multiverzum 2.0
Sokáig kimaradt ez a film, most a hétvégén sikerült pótolnom. Sok érdekességet tartalmaz, de nem ez volt a legmaradandóbb a negyedik fázis filmjei közül. De nem is volt annyira rossz. Ami tetszett benne, az az volt, hogy több szálon kötődik: egyrészt a Vanda és Vízió végéhez, hogy Vanda végül nem kapja meg azt a vágyott életet, hogy gyermekeit nevelhesse; a másik az, hogy könnyebben elérhetővé vált a multiverzum a Pókember: Nincs hazaútban látottak után. Ami rengeteg veszélyt hozott, és szerintem még a kvantumvilágnál is jobb, abból a szempontból, hogy kiszámíthatatlanabb. Az biztos, hog az eddigi legszemfárasztóbb Marvel-film, vizuális pörgését tekintve, egy idő után már tényleg zsibbasztó.... több»