Pókember harmadik önálló kalandja a Marvel filmes univerzumában igazi generációs szórakozás. A Nincs hazaút minden rajongónak önfeledt kikapcsolódást ígér, és nem is okoz csalódást. Különálló filmként viszont sablonos és érdektelen alkotás.
A Pókember-trilógia záródarabja a középső epizód izgalmas felütése után közvetlen veszi fel a történet fonalát: Pókember valódi személyazonossága lelepleződött. Az egész világ Peter Parker magánéletén csámcsog. Akadnak követői, rajongói, de legalább ennyi ellensége is. Peter szabadulna a hirtelen jött hírnévtől, így fel is keresi Dr. Strange-et, hogy varázsolja vissza az eseményeket korábbi állapotukba. A mágia azonban rosszul sül el, és a korábbi Pókember-filmek nosztalgiakarakterei elkezdenek átszivárogni a vásznon.
A film a Marvel legtöbb alkotásához hasonlóan könnyed semmiségekké degradálja az izgalmasabbnál izgalmasabb felvetéseket és történetelemeket is. Természetesen minden rajongó számára bizsergető egykori kedvenceit újralátni, ráadásul együtt, a karakterek mégis kevésbé kidolgozottak a hasonló koncepcióra épülő Pókember - Irány a pókverzum animációs filmjénél.
A Nincs hazaút tudatosan mémekből összetákolt, sablonos narratívája igazi közönségkedvenc darabnak készült, mely tekintetben valóban tökéletesen teljesít, és még túl is szárnyalja az elképzeléseket. A gondosan előkészített, eredeti ötleteket mégsem meri érdemben kamatoztatni, így az alkotók saját biztonsági játékuk kreatív sekélyességében dagonyáznak a teljes játékidő alatt.
