Jordan Peele neve számomra elsősorban a Tűnj el! és a Mi című filmek miatt volt ismerős. Személy szerint a Mi nekem Nem igazán tetszett, viszont a Tűnj el! az egyik kedvencem lett ebben a zsánerben. Emiatt kíváncsi voltam, mit fogok kapni a Nem című filmtől. Már a film legelején kapunk egy bibliai idézetet Náhum könyvéből, amely arról beszél, hogy Isten szennyet vet valakire, megalázza, és látványossággá teszi. ("Szemetet szórok rád, gyalázatossá teszlek, és pellengérre állítlak.") Elsőre ennek Nem tulajdonítottam akkora jelentőséget, később viszont szerintem nagyon szépen összekapcsolódik a film egyik legfontosabb témájával, vagyis azzal, hogy az emberek mennyire szeretnek mindent látványossággá és szórakoztatássá változtatni. Még azt is, amit talán jobb lenne békén hagyni.
Hirdetés
A film után olvastam utána annak is, hogy Peele milyen régebbi filmekből és filmes zsánerekből merített. A Nem szerintem azért is érdekes, mert nehéz egyetlen műfajba beszorítani. Egyszerre sci-fi, horror, western és klasszikus szörnyfilm. Ott vannak a hatalmas, nyitott tájak, a lovak és a ranch, ami egy western hangulatát idézi, fölötte pedig ott van az ég és az ismeretlen, ami már a sci-fi világába visz. Amikor pedig elkezdjük megérteni, mi rejtőzik odafent, a történet egyre inkább horrorba és szörnyfilmbe fordul. A Spielberg-filmek hatása is érezhető rajta. Nekem főleg az a fajta régi filmes hozzáállás jutott róla eszembe, amikor Nem akartak minden másodpercben valami hatalmas látványelemet az arcunkba tolni. A Cápában például sokszor attól félünk igazán, amit még Nem látunk. Tudjuk, hogy valami ott van, várjuk, hogy megjelenjen, és a feszültséget részben pontosan ez a várakozás adja. A Nem is sokáig így bánik azzal, ami az égen van.
Peele számára ráadásul Nem csak maga a szörny vagy az UFO(UAP)-filmek világa volt fontos. Az olyan filmek, mint a King Kong vagy a Jurassic Park azért is érdekes párhuzamok, mert azokban is megjelenik az ember vágya arra, hogy valami különlegeset befogjon, megszelídítsen, bemutasson a közönségnek, majd pénzt keressen vele. Pontosan ezt látjuk Jupe-nál is. Nem elég neki, hogy tudja, valami elképesztő dolog történik a közelében. Show-t akar csinálni belőle.
Külön örültem annak, hogy a főszereplő Daniel Kaluuya, akit a Tűnj el! főszerepében is nagyon szerettem. Itt viszont egy egészen más karaktert hoz. OJ nagyon csendes és visszafogott, ami szerintem jól működik Keke Palmer sokkal energikusabb Emeraldja mellett. A kettőjük közötti különbség nekem kifejezetten tetszett. Bár itt azért volt egy kisebb hiányérzetem is. Szerintem kaphattak volna a színészek több szöveget és néhány igazán erős, értelmesebb monológot. Értem, hogy OJ karakteréhez hozzátartozik a szűkszavúság, és hogy a film sokszor inkább képekkel, tekintetekkel, zenével és vágással akar mesélni, de néha hiányzott egy-egy olyan párbeszéd, amelyben jobban kibontják, mi zajlik a szereplőkben.
Steven Yeun (The Walking Dead) karaktere, Jupe pedig azért lett fontos számomra, mert rajta keresztül kapcsolódik a fő történethez a film egyik legfurcsább és legnyomasztóbb része, Gordy története. A rendező filmjeiben előszeretettel jelennek meg társadalmi kérdések és a rasszizmus különböző formái. A Nem viszont számomra egy kicsit más irányba indul el. Elsőre úgy tűnik, hogy egy UFO-jelenségnek járunk utána, de ahogy halad előre a történet, egyre inkább kiderül, hogy ennél sokkal többről van szó.
Amikor megnéztem a filmet, akkor tudatosult benNem az is, hogy már az elején szó van az eltűnt túrázókról. Első nézéskor ez nekem még csak egy apró információ volt, utána viszont már teljesen máshogy hatott, mert tudtam, hogy mi történik a környéken. OJ és Emerald apja úgy hal meg, hogy az égből lezuhanó tárgyak egyike a szemébe fúródik, miközben az egyik lovat is eltalálja egy kulcs. Utólag már összeáll, hogy ezek a tárgyak valószínűleg azokhoz az emberekhez tartoztak, akiket az entitás korábban magába szívott. OJ később arra is rájön, hogy az egyik felhő már nagyon régóta egyáltalán Nem mozdul. Vagyis a jelenség valószínűleg már jóval azelőtt ott volt és táplálkozott, hogy ők egyáltalán felfogták volna, mi történik. Nekem az egyik legérdekesebb fordulat éppen az volt, amikor kiderül, hogy amit addig repülő csészealjnak vagy UFO-nak gondoltunk, az valójában maga az élőlény.
A film után többször is előjött benNem az a gondolat, hogy végül is Nem teljesen hülyeség az az ötlet, amit Peele bemutat. Mi van akkor, ha azok a csészealj alakú dolgok, amelyeket mi UFO-knak képzelünk el, valójában élőlények? Nyilván tudom, hogy ez egy film, és Nem arról van szó, hogy mostantól ebben hiszek. Viszont ha beleélem magam a történetbe, és elképzelem, hogy én is az egyik szereplő vagyok, akkor teljesen érthető lenne a döbbenet. Mindenki azt hitte, hogy egy repülő szerkezettel van dolgunk, közben pedig kiderül, hogy maga a "csészealj" egy hatalmas entitás, amely még a saját alakját is képes megváltoztatni. Szerintem ettől különösen érdekes a film UFO-koncepciója. Fog egy mindenki által ismert képet, a klasszikus repülő csészealjat, és teljesen más magyarázatot ad rá.
Nagyon fontosnak tartom a Gordy-szálat is. Egy régi televíziós műsor forgatásán egy csimpánz születésnapját ünneplik, amikor a kipukkanó lufik hatására az állat megvadul. Gordy brutálisan rátámad a szereplőkre, Jupe viszont gyerekként túléli az egészet. Szerintem Jupe később ebből azt a következtetést vonja le, hogy ő valamilyen módon különleges. Mintha azért élte volna túl Gordy támadását, mert kiválasztott lenne. Pedig lehet, hogy egyszerűen csak szerencséje volt. Az arcát részben eltakarta az asztalterítő, Nem nézett közvetlenül az állat szemébe, és néha a furcsán álló cipőt figyelte. Felnőttként ugyanezt a hibát követi el az entitással. Azt hiszi, hogy képes megszelídíteni, és lovakkal eteti. Úgy gondolja, hogy kapcsolatot alakított ki vele, és képes irányítani a helyzetet. Szerintem itt kapcsolódik össze igazán Gordy és az UFO története. A film sokat beszél arról, hogy az ember mennyire szeretné uralni az állatokat és a természetet. Hollywoodban csimpánzokat, lovakat és más állatokat használunk a szórakoztatás érdekében, idomítjuk őket, és sokszor azt hisszük, hogy teljes kontrollunk van felettük. Pedig attól, hogy egy állat egy ideig azt csinálja, amit szeretnénk, még Nem szűnik meg vadállatnak lenni. Ugyanez történik Jupe-pal is. A saját egója miatt azt hiszi, hogy képes uralni valamit, amit valójában Nem ért.
OJ ezzel szemben azért kezd rájönni az entitás működésére, mert egész életében állatokkal dolgozott. Felismeri, hogy Nem egy géppel állnak szemben, haNem egy élőlénnyel, amelynek vannak ösztönei és szabályai. Rájön arra is, hogy a szemkontaktusnak jelentősége van. Ha Nem néznek rá közvetlenül, nagyobb biztonságban vannak. Ezért szerintem azok a jelenetek is értelmet nyernek, amelyek elsőre furcsának tűnhetnek, például amikor valakinek az arcát eltakarja egy anyag vagy ponyva. Ugyanaz a gondolat tér vissza, mint Gordynál. Nem mindegy, hogyan viselkedsz egy olyan élőlénnyel szemben, amely téged fenyegetésként vagy prédaként érzékelhet.
Az egyik legdurvább jelenet számomra az volt, amikor az entitás magába szívja Jupe show-jának közönségét. Hallani lehet az emberek sikolyát, miközben még életben vannak odabent, aztán egyszer csak jön az a borzalmas reccsenés. Később az entitás a ház fölött kiköpi a megemészthetetlen tárgyakat, miközben a vér végigfolyik a ház oldalán. Ez a jelenet nagyon megmaradt benNem. A film látványvilága is tetszett. Persze lehetett volna ennél sokkal látványosabb, szebb, csillogóbb filmet készíteni rengeteg CGI-jal. Ma már technikailag szinte bármit oda lehet varázsolni a vászonra. Én viszont értékelem azokat a próbálkozásokat, amikor Nem kizárólag ezen múlik egy film ereje. Itt sokszor fontosabbnak éreztem a színészi játékot, a zenét, a hangokat, a vágást és azt, hogy mit Nem mutatnak meg. A film képes egy egyszerű felhőt is fenyegetővé tenni. Nekem ez sokkal érdekesebb annál, mintha ötpercenként kapnánk egy újabb hatalmas CGI-jelenetet.
Ez persze Nem jelenti azt, hogy a film Nem használ komoly vizuális effekteket. Használ, csak szerintem Nem akar minden egyes jelenetben ezekkel bizonyítani. Sokszor inkább a környezet, a zene és a feszültség dolgozik helyettük. A hatalmas tájképek, a ranch, az égbolt és a felhők önmagukban is hangulatot teremtenek. A zene szintén nagyon jól működik, és nekem az is tetszett, hogy a történet Nem rohan. Lassan bontakozik ki, és sokáig csak apró információkat kapunk.
Egymás után kétszer is megnéztem a filmet, bár másodjára már inkább részletekben. Voltak olyan jelenetek, amelyek annyira érdekesek voltak, hogy a film után is folyamatosan eszembe jutottak. Konkrétan kiültem az erkélyre, és azon kaptam magam, hogy a felhőket bámulom. Utána újra akartam nézni bizonyos jeleneteket, és elkezdtem keresni az apró utalásokat, easter eggeket is. Második nézéskor több olyan részletet vettem észre, amelyek elsőre egyszerűen elsiklottak mellettem. Nem feltétlenül azért akarod újranézni, mert elsőre semmit sem értettél, haNem mert utólag elkezdenek összeállni a részletek, és kíváncsi leszel arra, hogy milyen jeleket hagytál figyelmen kívül.
A Nem számomra ezért jóval több lett egy egyszerű UFO-filmnél. Sci-fi, horror, western és szörnyfilm egyszerre, de közben egy Hollywoodról és rólunk szóló történet is. Arról, hogy szeretünk nézni. Szeretjük a látványosságot. Szeretnénk megszerezni azt a bizonyos lehetetlen felvételt, és hajlandók vagyunk egyre közelebb menni hozzá akkor is, amikor pontosan tudjuk, hogy talán menekülnünk kellene. Szól az emberi egóról, a hírnévről, a szórakoztatóiparról, az állatok kizsákmányolásáról és arról a téves elképzelésünkről, hogy mindent képesek vagyunk megszelídíteni és az irányításunk alatt tartani. És ha visszagondolok a film elején megjelenő bibliai idézetre, szerintem még érdekesebb az egész. Az ember folyamatosan látványosságot akar csinálni valamiből, miközben végül könnyen ő maga válhat a látványosság részévé.
Egy dolgot viszont azért hiányoltam a végéről. Az Oprah Show-t. :) Miután Emeraldnak sikerül lefotóznia az entitást a vidámparkban, és végre ott van a bizonyíték, én vártam volna még egy utolsó jelenetet. Ha már korábban arról beszéltek, hogy ezt a sztorit egyszer majd az Oprah Show-ba viszik, nekem nagyon adta volna magát, hogy a film legvégén legyen egy vágás, és ott üljenek Oprah-nál. Lehetett volna akár csak néhány másodperc az egész. Nekem az lett volna az utolsó poén és egyben a tökéletes lezárás.
