Régóta szerepelt ez a produkció, a megnézendő filmek listáján, de valahogy az előzetes megtekintése után mindig elhalasztottam, még akkor is, ha számos pozitív kicsengésű véleményt olvastam, vagy hallottam róla. Az előzetese alapján a legtöbbször az jött le számomra, hogy kimondottan rosszul öregedett filmhez lesz szerencsém. A kíváncsiságom azonban általában felülírja a kezdeti ellenszenvemet, ez a film is sorra került az elmúlt napokban, és kimondottan vegyes érzelmeket váltott ki belőlem a végeredmény. Na de nézzük, hogy milyen is volt az Evilspeak címre keresztelt film.
Kezdjük a negatívumaival. Az már a film előzeteséből erőteljesen érződött, hogy elég masszívan eljárt felette az idő. Ezt elsősorban a számítógépes effekteknél lehetett leginkább érezni. Valahogy a legtöbb ilyen korú film esetében ezen hibák felett könnyebben szemet tudok hunyni, még egyfajta nosztalgia-érzés is magával ragad, de ennél a filmnél nem így volt. Talán azért, mert itt sokkal frekventáltabban és nyomatékosítva kapjuk meg a számítógépes jeleneteket, talán egy kissé át is billentek a készítők egy bizonyos képzeletbeli határon, emiatt éreztem ezt jóval nagyobb gondnak, mint általában. Egy másik negatívum is ehhez kötődik, méghozzá a történet összekapcsolása a technikával. Valahogy ez is sokkal nehezebben ment át azon a bizonyos szűrőn, és emiatt sokkal kevésbé éreztem azt, hogy képes lenne a film története magával ragadni.
Viszont mindenképp érdemes azt is megjegyezni, hogy a film történetének csupán egy részét hálózzák be a számítógépes jelenetek, egy másik, de legalább annyira jelentős részében pedig az emberi érzések és érzelmek visszafojtásának van jelentős szerepe. Na, ez az a része a filmnek, ami kimondottan erősre sikeredett és ez elsősorban a főhőst alakító Clint Howard színésznek köszönhető. Szerintem az, aki olvasta Stephen King: Carrie című regényét, vagy látta annak az 1976-ban filmre vitt Brian De Palma filmváltozatát, fellelhet némi hasonlóságot azzal kapcsolatban, hogy milyen az, ha betelik a pohár, és szabadjára engednek egy pusztító erőt. Nos, ez itt is megvan, és a film utolsó pár percében olyan vérengzést kapunk, amitől egy horror-rajongó megnyalja mind a tíz ujját. Ráadásul mindezt nem is akármilyen minőségben tárják elénk. Meg is lepődtem, hisz a film szinte a végéig nem is sejteti, hogy efféle kivitelezést kaphatunk majd a zárásaként.
Tulajdonképpen a film szinte legtöbb szereplőjét dicséret illeti, mert kimondottan jól hozták a rájuk írt karaktereket. Egy másik elég érdekes aspektusa a filmnek, a zene. Legtöbbször egy másik, kimondottan nagy klasszikus jutott róla az eszembe, méghozzá az 1976-os Ómen című film, csak itt már annyira erőteljesen lett ez is a néző felé tálalva, hogy néhol már talán kissé sok is volt (úgy értem, hogy nem nagyon voltak átmenetek a zenéjében), és ez talán egy kissé már zavart is benne.
Mindent egybevéve, egyáltalán nem bántam meg a ráfordított időt, és sok esetben meg is értem az emberek véleményét a filmmel kapcsolatban, akik kimondottan sok dicsérettel éltetik az Evilspeak című produkciót. Bőven voltak benne értékelhető dolgok, de mivel számomra akadtak negatívumai is, így csupán egy erős közepesre tudom értékelni.
