Szingapúri és indonéz kooprodukcióban készült slasher horror, erős ázsiai szín- és képi világgal megfűszerezve. A film rendezője Timo Tjahjanto és Kimo Stamboel volt, és a forgatókönyvet is ugyanezek az urak írták, tehát a film kizárólagos előállítói ők ketten voltak. Ismertebb nevükön a Mo Brothers. Mint tudjuk, az ázsiai filmesek nem szívbajosak, ha egy kis testhorrorról van szó, mint jelen filmünkben is.
A sztori maga nem túl bonyolult. Egy fiatalokból álló csoport a zuhogó esőben észrevesz egy ott ácsorgó nőt. Az összefagyott, ázott asszony elmondja nekik, hogy kirabolták, és egy fillérje sem maradt, haza sem tud menni, minden pénzét elvették. Persze e kis csoport felajánlja, hogy nagyon szívesen hazaviszik. Ahogy megérkeznek a kissé kietlen vidéken lévő házba, minden hirtelen feszült lesz a csapat és a család közt. Dara (Shareefa Daanish), a ház úrnője elég furán viselkedik, és maga a ház is elég fura. Régi, megkopott fényképek, óriási szobák, trófeákkal. Szinte süt a feszültség a képernyőről!
Engem a vacsora menete kicsit bosszantott. Már bocsánat, de ha szinte "kinézik" a számból az ételt, nagyon feszült lennék. Dara kiadja a parancsot, miután az altatóba került bor hatni kezd, módszeresen elkezdik a fiatalokat kiírtani. Bár nem értem, hogy egy életerős férfi először felébred percek múlva, majd egy csini csaj kétszer megvágja egy szalonnázó késsel a csuklóját, és elszalad, nem száll szembe egy csepp, aranyos kis csajjal. Hát igen, amikor másolják a láncfűrészes családot, és rosszul. A csaj kissé "zombi" mozgású, férje elég érdekes karakter. Emberfeletti ereje kissé megmosolyogtató. A fejmozgása meg a nézése eléggé terminátoros (kissé nevetséges).
De ketten már elkapják Allant, és módszeresen elkezdik kínozni. Már hogy ne unatkozzunk, hiszen ez mégsem egy társadalmi dráma. A legjobb karakter a filmben Darán kívül az Ladya (Julie Estelle) volt, aki kőkeményen felveszi a harcot a kannibál családdal. Érthetetlen jelenet is vannak bőven, és nekem bajom van a nyílpuska hatótávolságával is. Kissé megmosolyogtató, de... Ha eltekintünk attól, hogy a sztori lényegi mondanivalója nem sok, akkor egy slasher/body horrorként még simán eladható a mozi...
Az operatőri munka nem túl profi, valahogy olyan sablonos, színtelen-szagtalan, de például az erdős jelenetek az esőben azért kifejezetten ütősre sikerültek. Ott végre igazi horrort láttam. Mondjuk, mikor Dara akkora öklösöket kap, amitől Tyson is kifeküdhetne, és nyoma sem marad, már kissé fészkelődtem a fotelemben...
A film utolsó 20-25 perce igazi vérfürdő, komolyan mondom, már kezdtem aggódni, a sok kifolyt műtrutyiban el ne essen valaki, mert megsérülne. Ráadásul előkerül a láncfűrész, és tudjuk, az azért mindent visz. Miután mindenki jól meghal, csak Dara és Ladya marad, az összecsapásuk elkerülhetetlenné válik. De ezt már tényleg nem lőném le... Mármint a végepoént!
A film egyik nagy hibája, hogy a karakterek többsége egydimenziós és unalmas. Sem sajnálatot, sem együttérzést nem vált ki belőlünk a haláluk. Így kissé darálásnak hat az egész, kissé unottan ültem végig a filmet. Mindegy is, megvolt, behúzva ismét egy ázsiai horror mozifilm. Kedvenc fotelemben ezek után el is szunyókáltam. Ja, mit is ittam közben? Vadcseresznye és csipkebogyó teát és házi kókuszos és kakaós tekercset rágcsálgattam. Jól esett! De inkább a tea és az étel, mint a mozi. Bár különösebb bajom nem volt vele. Egy laza, esős délutánra merem ajánlani, ha nincs más.
