Nagy klasszikus az 1968-as Kémek a sasfészekben, mely Alistair MacLean kiváló regényére épül, remek színészekkel, nagyon jó rendezéssel és lenyűgöző havas hegyi látványvilággal. Brian G. Hutton rendezése tökéletesen valósítja meg a fordulatos történetet. A sztori szerint a brit hírszerzés kettős kémekre gyanakszik saját szervezetében, így összeszedi azokat az ügynököket, akik gyanúsak, és egy olyan küldetésre küldi őket Németországba (igazából az osztrák-bajor Alpokba), mely fényt deríthet arra, hogy valóban kettős ügynökök-e. A küldetés másik célja, hogy megnevezésre kerüljön a németek legmagasabb szintű titkos ügynöke Angliában.
A bevetés célpontja a Schloss Adler, azaz a Sasfészek (valódi nevén: Hohenwerfen vára), mely Salzburgtól alig 40 kilométerre található, hatalmas hegyek között. Ez az építmény a német kémhálózat egyik legfontosabb központja. A bevetésre induló csapatnak azt a szöveget adják be, hogy egy elfogott amerikai tábornokot mennek kiszabadítani. A kis kommandó két kulcsembere Smith őrnagy (Richard Burton) és Schaffer hadnagy (Clint Eastwood).
A csapat bejut a várba, miközben hihetetlen felvételeket kapunk a havas hegyekről. A felvonós jeleneteket egyébként az Ebensee-i Feuerkogel-Seilbahnnál forgatták, mivel Hohenwerfennél valójában nincs felvonó. Kapunk nagy fordulatokat is: amikor már azt hisszük, értjük, mi zajlik, kiderül, hogy egészen más a helyzet. Richard Burton remekül alakítja a profi hírszerzőt, Eastwood pedig a szűkszavú és kőkemény segédtisztet. Ketten együtt néhány nagyon csinos beépített hölgy segítővel végül felgöngyölítik az árulók hálózatát, és ráadásul épségben haza is térnek. Ám még a legutolsó pillanatok is tartogatnak meglepetéseket. Bevetésük önmagában egy bravúr. A film tényleg óriási élmény, egyszerre fordulatos, látványos és izgalmas, gyakorlatilag megunhatatlan. Nálam egyértelmű kedvenc hosszú évek óta, és természetesen 5 csillagos alkotás. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a háborús kémsztorikat. Ebben a kategóriában ez a legjobb.

88 Kémek a sasfészekben (1968)
1944-et írunk. Küszöbön áll a szövetségesek európai partraszállásának ideje, amikor egy kis angol-amerikai kommandót dobnak le a Bajor-Alpokban. Az angol Smith őrnagy (Richard... több»
Szereplők: Clint Eastwood, Richard Burton, Mary Ure, Ingrid Pitt, Patrick Wymark