Mivel az idei év elején a Netflix jóvoltából megérkezett a legújabb A texasi láncfűrészes-film, így gondoltam, időszerű lenne újranézni az 1974-es Tobe Hooper (1943-2017) rendezésében készült legelső részt. Persze nem azért, hogy bármifajta hasonlóságot keressek a két alkotás közt (hisz nem is lehetne, többek között azért sem, mert a két film közt eltelt majdnem 50 év! És ezalatt az idő alatt nem csak maga a horrorfilmek minősége változott meg, de az emberek befogadóképessége is alapos változásokon ment keresztül). Egyszerűen csak mivel elképesztően régen láttam már az első A texasi láncfűrészes-filmet, kíváncsi voltam, hogy milyen hatást tud elérni nálam így, hisz köztudott tény, hogy a legjobb horrorfilmek a filmes történelemben azok, amiket ha bármikor újranézünk, még mindig hatással lesznek a nézőjükre.
Valamikor először tizenvalahány évesen volt szerencsém első alkalommal megtekinteni ezt a filmet (úgy, hogy már akkor is kimondottan kedveltem a horrorfilmeket), de akkor ez a film kifogott rajtam, és képtelen voltam végignézni. Sokáig nem is éreztem különösebb késztetést arra, hogy újra próbálkozzak vele, egyszerűen elkönyveltem magamban, hogy ez a film engem nem érdekel. Aztán valamikor a 2000-es évek közepe táján, mikor megérkezett idehaza a 2003-ban készített remake-je (ami kimondottan tetszett nekem), gondoltam először újra arra, hogy épp itt lenne az ideje megnézni az eredeti filmet. Ekkor már úgy tekintettem a '74-es változatára, hogy hát azért mégiscsak az egyik legnagyobb horrorfilmes ikon színre lépésének az első felvonása volt az a film. Emlékszem az első végignézésére, vagyis pontosabban arra, amit akkor képes volt kiváltani belőlem, merthogy szinte sokkolt a film brutalitása, de egyértelműen elismertem azt is, hogy egy igazi horror klasszikus született meg a '74-es filmben. Pontosan akkor nem tudtam volna megmondani azt, hogy mi is sokkolt annyira Tobe Hooper filmjében, hisz igaz, hogy egy brutális filmet köszönthetünk benne, de nincsenek benne literszámra ömlő vérengzések, nincsenek benne elképesztő gore jelenetek, csak egy totálisan őrült fazon, aki láncfűrésszel lemészárol pár pórul járt fiatalt. Mostanra már kezdem megérteni a '74-es film igazi erejét, ami több dologból adódott össze.
Az első dolog maga az elkészítési módja. Tobe Hooper ennek a filmnek az elkészítésekor még nem volt annyira ismert rendező, mint amivé később vált, így még ebben a filmjében kissé érződik egyfajta dokumentumfilmes lenyomat (ami abból a szempontból nem lehet túl nagy meglepetés, merthogy e film elkészítése előtt rövidfilmes bemutatkozásai közt található dokumentarista stílusú alkotás is).
Aztán ott van a film elején az, hogy a film elkészítését igaz történet inspirálta. Ezt azért mára alaposan megcáfolták, de anno 1974-ben ez azért bőven felkorbácsolta a nézők fantáziáját. Rengeteg más olyan dolog is van még a filmben, ami bőven adhat okot az egyszerű horrornéző elrettentéséhez, és azt kell hogy írjam, hogy ezek igaz, aprócska dolgok, de valahogy ebben a filmben annyira jól sikerült egy nagy egésszé összeállniuk, amihez azóta sem nagyon volt szerencsém. Az egyik ilyen például, hogy a film nem tartalmaz zeneszámokat, hanem különféle hangok összekeverésével oldották ki ezt a tényezőt.
Egy másik dolog, amit nagyon dicsérnék ebben a filmben, az az elképesztő atmoszféra. Sokszor, amikor meghallom azt a szállóigét, hogy "ne szórakozz Texasszal", számomra mindig ez a film jut az eszembe, és az az atmoszféra, amit itt láttam, hisz elképesztően beteges és groteszk az egész. Ráadásképp pedig a film utolsó harmada egy olyan lelki terror, ami szintén nyomot hagy a nézőjében. Színészek terén nem hiszem, hogy bárki mást nagyon érdemes lenne megemlíteni a Bőrpofát alakító Gunnar Hansen (1947-2015) kivételével, merthogy a pórul járt fiatalok csupán statiszták itt, az igazi show-t Bőrpofa és a láncfűrésze viszi el. Igaz, nem túl sok játékidő jut az izlandi származású Gunnar Hansennek a filmben, de ami mégis jut, az bizton kijelenthettem, hogy még a mai napig is elképesztően erőteljes, hisz érezhető rajta a totális kiszámíthatatlanság.
Hosszan sorolhatnám még a film erényeit, merthogy bőven akadnak még, de inkább azzal zárom a soraimat, hogy igaz az, hogy nem egy gyors történetvezetésű alkotás lett, de a klasszikus jelzőt régen sem lehetett elvitatni tőle, és ez mára sem változott egy fikarcnyit se.
Sally és Franklin Hardesty barátaikkal együtt elindulnak, hogy felkeressék nagyapjuk sírját, amit a hírek szerint megbolygattak. Út közben különösebbnél különösebb dolgok... több»
Szereplők: John Larroquette, Marilyn Burns, Jim Siedow, John Dugan, Gunnar Hansen
