2023.11.27 09:04 Kenez Olvasottság: <100x
1

A gyilkosság ereje

Egy Hitchcock klasszikus, ami egyetlen lakásban, sőt mondhatni, szobában teljesedik ki, szerintem a film igaz, rövid terjedelmű, csupán 80 perc, azzal, hogy a filmben nincs megállás és azt figyelembe véve, hogy minden percben van egy-egy melléktéma, hihetetlenül fenntartotta a figyelmemet.

Az alapszituáció zseniális, az, hogy a két barát, Brendon és Philip (John Dall és Farley Granger) partit szervez, elhíva Davidet is, akit a parti előtt gyilkolnak meg egy kötéllel. Milyen érdekes, hogy David nem jelenik meg, hiányolja az ott lévő családja és szeretője, Janet (Joan Chandler) is. A történet kisebb dialógokból áll, minden egyes szereplőnek van egy-egy jelenete, ahol ő kerül a középpontba, ami remek, mert minden szereplőt megismerhetünk. A parti folyamán Brendon elkezd megtörni, miután kissé félősebb típus, és miután a volt tanáruk, Rupert (James Stewart) elkezd gyanakodni, hogy érdekesen viselkedik a két fiatal. Végül is az egész este nagyon falsul sikerül, és David hiányában elmegy szépen lassan az 5 vendég és a házvezető is. Viszont a véleményem szerint a döntő fordulat, amikor Rupert rossz kalapot kap, David kalapját, ekkor elkezd benne bebizonyosodni a rossz előérzete, hogy Brendon és Philip benne lehet David eltűnésében. Amikor visszamegy Rupert mondvacsinált ok miatt, mondván, hogy fenn hagyta a cigarettadobozát, ekkor még azt hiszi Brendon, hogy minden a legnagyobb rendben van. Majd Philip az, aki elárulja a dolgokat, míg Brendon azt hiszi, hogy semmi baj nincs. Rupert felnyitva a ládát, meglátva a holttestet elszörnyed. Végül monológot tart, amiben kifejti érthetetlenségét a gyilkosság kapcsolatán, majd a lakásra hívja a rendőröket.

A gyilkosság ereje

Az egész történet egy tökéletes gyilkosságot mutat be, ahol a két barát indíték nélkül gyilkolja meg barátját, csupán féltékenységből. Véleményem szerint csak azért buknak le, mert magukat húzzák a csőbe és kellemetlenül viselkednek, mondjuk ki, nem viselkedne furcsán, ha éppen egy órája ölte meg barátját.

Igazi Hitchcock remekmű, sokat lehet belőle tanulni, ami az emberi viselkedésre vonatkozik és a többi apró lényeges dologra.

85 A kötél  (1948)

dráma | kísérleti film | krimi | misztikus | thriller

Brandon és Philip úgy érzik, bármire képesek, minden balhéból jól tudnak kijönni. Elhatározzák, hogy puszta kíváncsiságból megkísérlik végrehajtani a tökéletes... több»

1