![]()
Igazán profi darab lett a Yellowstone új előzményfilmje. Az eredeti sorozatot túl keménynek, véresnek találtam, nem is néztem végig. A keménység persze nem sokat változott itt sem, az 1923-ban, de több lett a szépségből is, így összességében elfogadhatóbb számomra a sorozat. Valahogy a 100 évvel ezelőtti történetben jobban hihető számomra a sok véres csatározás, mint a kétezres években játszódó részekben.
Leginkább arra mutat rá a sorozat, hogy nem volt egyszerű az élet, könnyen le lehetett zuhanni a gazdagságból, a koncleső hiéna emberek csak a gyöngeség első jelére vártak. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy tényleg ilyen az élet? Tényleg csak másokat letiporva tudunk érvényesülni? Tényleg fegyverben a kézzel kell aludni, vigyázva a javainkra? Tényleg megéri a gazdagság, ha ez az ára? Értem én, hogy az amerikai western és a farm-élet valóban kemény volt, a magántulajdont védő törvények korábban nem érvényesültek úgy, mint mostanság. De az egész üzenet összességében szükségtelenül durva lett.
![]()
Ismert volt számomra, hogy az őslakosok gyerekeit bentlakásos iskolákba küldték és sokszor bántak velük kegyetlenül, de ahogy ebben a filmben ábrázolják az erőszakot, az már egyenesen horrorszámba megy. Nyilván van magyarázat mindenre, a ma embere már annyi gyilkosságot látott a filmkockákon, hogy csak ilyen kemény megfogalmazásban tudja megérteni és átérezni a valóságos eseményeket.
A kivitelezés vérprofi, a casting ütős, Harrison Ford minden hősszerepben hiteles. Helen Mirren a kemény nő karakterét hozza kiválóan. Az afrikai történetszál varázsossá teszi az élményt. Ugyanakkor örülök, hogy csak a stáblistáról jöttem rá, hogy Jennifer Ehle is játszik a filmben, mert lerombolta volna bennem a jó emlékeket a Büszkeség és balítélettel kapcsolatban.
Az amerikai cukormáz persze még egy ilyen véres filmben is előbújik: itt mindenki megtalálja élete szerelmét, akit persze első látásra felismer és ásó, kapa, nagyharang.
90 1923 (2022)
SkyShowtime (2023.02.14.)
A Yellowstone eredettörténetének következő fejezete. Az MTV Entertainment Studios és a 101 Studios által gyártott 1932 a Duttonok új generációját követi majd nyomon a nyugati... több»
Szereplők: Harrison Ford, Helen Mirren, Isabel May, Timothy Dalton, Jerome Flynn

