2022.06.01 22:27 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x
4

Áss, csak áss tovább!

Armando Crispino.

Korszakos filmet csinált, de persze ezt akkor még nem tudta, sőt!

Sejtése sem volt róla, hogy a giallo filmeknek készítette elő a terepet.

A forgatókönyvet Crispino és Lucio Battistrada írta.

A zenét a híres Riz Ortolani komponálta.

A film operatőre pedig Erico Menczer volt, aki a kamerájával ügyesen bánt.

Ügyesen használták a speciális effekteket is, bár nem érdemes mai szemmel gondolni ezekre, az akkori korszak csúcstechnológiáját használta ki ügyesen Armando Grilli.

A kritikusok szerint az első olyan giallo volt, amely a zsánerhez megfelelő zenét használt, ezzel is hozzájárult a film ilyetén bemutatásához. Sőt, maga Dario Argento is elismerően nyilatkozott az alkotásról, kiemelte a zseniális betéteket, a filmben felhangzó zenéket, ami azért nem kis elismerés.

L'etrusco uccide ancora / Az etrusz újra gyilkol

Az angol címe: The Etruscan Kills Again, ami nagyjából ugyanazt jelenti, mint az olasz megfelelője.

A filmben szereplő színészek is kifejezetten jól játszottak, hitelesek voltak. De mielőtt jobban belemerülnék, nézzük a sztorit.

Na lássuk!

Még annyit megjegyeznék, hogy annyiban tér el a giallók műfajától, hogy itt az állatos motívumok nem játszanak szerepet, sőt!

Othello, a gondnok (Vladan Holec) undorodik az állatoktól, betegesen fél tőlük, ráadásul szadista módon a pókokat és gyíkokat elpusztítja.

Na, akkor a sztori.

Jason Porter (Alex Cord), aki nemrégen magánéleti válságba került, és ebből kifolyólag alkoholista lett, most egy különleges helyen dolgozik. A Cerveteri etruszk nekropoliszban végez többedmagával ásatásokat. Éppen a nemrégen felfedezett sírokat vizsgálja egy speciális szondával, mikor is a műszer egy furcsa dolgot mutat ki. A felvételeken az látszik, hogy a betemetett sírokban freskók vannak, amelyek Tuchulca-t (etruszk alvilági démon) ábrázolják, méghozzá egy olyan pózban, amelyben éppen egy szerelmespárt gyilkol meg.

Porter a felfedezéstől majd kiugrik a bőréből, de mikor az első sírt feltárják, a csapat egy férfi és egy női tagja fekszik benne, kegyetlenül, rituálisan lemészárolva. Giuranna felügyelő (Enzo Tarascio) egyből Portert kezdi el figyelni és nem is titkolva, őt gyanúsítani.

Igor Samarakis (Carlo De Mejo) Porter ex-feleségének új szeretője is gyűlöli a régészt, hiszen a férfi Myra (Samantha Eggar) hűtlensége miatt lett alkoholista.

Viszont a karmester felesége, Leni (Nadja Tiller) kileste a két házasságtörőt. Így a kavalkád teljes.

További holttestek kerülnek elő a sírokból és mindig Verdi Requiemje szól egy otthagyott magnetofonból.

A feszültség Samarakis és Porter között egyre nő és a démon eközben szedi áldozatait.

Ki éli túl? Ha egyáltalán a démon megkímél valakit.

A film választ ad mindenre!

Kedvenc fotelem és tökmag szederrel.

Ez nekem tökéletes.

4