2025.04.10 23:42 Zsolt Szabó Olvasottság: 371x
5

Aki Bondot is megölte... Rami Malek

Rami Malek alakításait nem igazán kell bemutatni, mert egy igazi kaméleon, és az alakításai egytől-egyig élvezetesek, akárcsak ebben a filmben nyújtott alakítása is. Nem hiába már Oscar-díjas színész, és megválogatja, milyen filmre ír alá. Igaz, Az Amatőr egy kicsit az ő munkája is, mivel gyártásvezetőként is dolgozott a filmben, és segített zöld utat találni a filmnek, ami különben egy könyvadaptáció. Igaz, az eredeti könyvhöz képest mondjuk úgy, hogy modernizálták a mai kor szelleméhez, de nézzük meg abból a szempontból, hogy a mai kémes filmek felhozatalában megállja-e a helyét.

Véleményem szerint igen. Sőt, még színt is vitt bele. Igen-igen, mondhatjuk azt is erről a filmről, hogy a halálnemeket már láttuk itt-ott, a filmben kivitelezett dolgokat is, de nem így, hanem másképp. Itt próbáltak az alkotók a pszichológiai háttérrel is foglalkozni. Mit tesz a gyász, ha a kezedben vannak a megfelelő eszközök? Természetesen használjuk, amit Rami Malek filmes karaktere is "amatőr" módon kihasznál, miközben beutazza Európát; Franciaországtól Törökországon át még a Balti-tengerre is eljut hősünk, miközben hülyét csinál a nagy CIA-ből, míg végül egyértelműen ő nevet a végén.

Aki Bondot is megölte... Rami Malek

Egy teljesen jól kivitelezett kémfilm, ami elsőre sablonnak tűnhet, de teljesen jól vázolja azt, hogy a mai kor szelleme milyen is. A film különben lassú léptékű, nincs tele akcióval, de akkor is teljesen együtt tudsz élni Charlie Hellerrel (Rami Malek), és elfogadni a döntéseit, miközben ez a teljesen 170-es IQ-val megáldott ember inkább azt alkalmazza, hogy előbb gondolkozz, és csak utána cselekedj. A végén természetesen mindenki elnyeri büntetését, ahhoz képest, hogy egy igazi dráma a film. Igen, eme karaktert hosszú ideig eljátszotta már Rami, méghozzá a Mr. Robot című sorozatban, ajánlom azt is mindenki figyelmébe. Így ez nem volt tőle idegen, eme szerep eljátszása.

Mellékszerepekre pedig olyan színészeket sikerült a film mellé állítani, mint Rachel Brosnahan (Sarah), Laurence Fishburne, Jon Bernthal és Michael Stuhlbarg, aki miniatűr szerepe ellenére itt is hatásosat alakít. A direktori székbe egy tapasztalt kormányos ült le James Hawes személyében, akinek ez volt a filmes debütálása, de a szakmát nem ma kezdte, mivel különböző sorozatokban már felhívta a figyelmet. A zene a történet mellett valahogy elhalványul, vagy most én nem figyeltem annyira rá.

A film tartalmáról spoilermentesen annyit, hogy van egy kódfejtőnk a CIA 5. emeletén, aki azon dolgozik, hogy a terepen lévő ügynökök biztonságban legyenek. Egyik nap arra ébred, hogy közlik vele a felettesei, hogy a felesége meghalt egy túszdrámában. Heller próbálja feldolgozni, de bosszút akar állni az elkövetőkön, és neki megvan hozzá az eszköze, ami által felkutatja őket, és jöhet a kivitelezés, ami az elején falakba ütközik, viszont zsarolással úgymond zöld utat kap a projektje. De ez a CIA, vagyis senki nem bízhat senkiben, így Charlie is kénytelen lesz egyedül kivitelezni a munkát, miközben a CIA is rá vadászik. Természetesen a vége happy end lesz, ha ez elmondható a filmről.

A film játékideje 2 órás, ami pont elegendő is, hogy kibontakozzon és beteljesüljön minden, ami a forgatókönyvben meg van írva. Véleményem szerint nincs elnagyolva, hosszúra eltolva a film. Megnézésre azért ajánlanám, mert az elmúlt évek kémfilmes, avagy sorozatos frontján üde színfolt lehet ez a film. Más, mint a többi, de mégsem, és épp ezért jó. Az én értékelésem 10/7-et ér. Mozizásra fel, és legyen nektek is a filmről saját véleményetek!

69 Az Amatőr  (2025)

akció | thriller

Charlie Heller, a zseniális, de zárkózott kriptográfus a CIA egyik eldugott alagsori irodájában dolgozik a Langley-i főhadiszálláson. Világa összeomlik, amikor felesége meghal... több»

5