A semmi 50 árnyalata

2025.02.18 13:34 Artemisia Olvasottság: 817x

8

Halina Reijn filmjét nagy előzetes várakozás övezte. A Nicole Kidman nevével fémjelzett erotikus thriller a rendezőnő elmondása szerint a '90-es évek műfajai klasszikusaiból inspirálódott, és egy BDSM-kapcsolatot állít a középpontba. Minden adott volt, hogy kijavítsa azt, amit A szürke 50 árnyalata elrontott, a film azonban rendre elszalasztja a lehetőségeket, és megmarad középszerűnek.

Az első és legnagyobb probléma talán az, hogy a Jókislány egy olyan erotikus film, amely nélkülözi az erotikát. Van persze jó néhány szexjelenet, de ezek inkább A szürke 50 árnyalatát idéző, néhol kínos, néhol megmosolyogtató jelenetek, melyek híján vannak a valódi szenvedélynek és túlfűtöttségnek, és sokszor komolyan vehetetlenek is (pl. a földön hason fekve maszturbáló nő elég életszerűtlen).

A kerettörténetben alapvetően lenne potenciál, de a megvalósítás kissé zavaros: Romy (Nicole Kidman) látszólag az amerikai álmot éli. Egy sikeres és egyre terjeszkedő robotikai céget vezet, boldog házasságban él színházi rendező férjével (Antonio Banderas), akivel 2 kamaszodó gyerek büszke szülei is. Egy valami mégis hiányzik az életéből: titkon izgatja a szexuális alá-fölérendeltségi viszony, a szubmisszív szerep, amit konzervatív férjével nem tud megélni, így együttléteik során rendre csak színleli az orgazmust.

Azonban a cége gyakornoki programjának köszönhetően megismeri Samuelt (Harris Dickinson), a jóval fiatalabb, domináns hajlamú férfit, aki azonnal ráérez Romy szub vágyaira. A lényeg pedig a kettejük között kibontakozó viszonyon, illetve hatásain lenne, azonban a film nem igazán tudja, hogy mihez is kezdjen a két karakterrel.

A megismerkedésük és az egész viszonyuk infantilis: Samuelről alig tudunk meg valamit, és sokszor maguk a karakterek sem tudják, hogy mit is akarnak egymástól. Romy, bár már korábban felfigyel Samuelre az utcán, amint éppen megszelídít egy támadni készülő kutyát (a világ legfantáziátlanabb szimbolikája), a cégnél történő interakciójuk során mégis elutasító és lekezelő a férfival. Később egy pohár tejnek köszönhetően mégis találkozik vele egy hotelszobában, ahol egy random beszélgetés során valami ilyesmi párbeszéd bontakozik ki a semmiből :

–"Térdelj le!"

– "Nem!"

–"Rendben."

Nemcsak épkézláb párbeszédeket, de épkézláb cselekményt is nehéz találni. Samuel karaktere erőtlen, nincs meg a kellő karizmája, sem vonzereje a csábító rosszfiú szerepére. Éppen ezért hiányzik a Romyval való közös jeleneteikből a valódi kémia és dinamika. A BDSM-ként beharangozott játékaik többnyire sótlanok, a kiemelhető jelentek is elcsépeltek és légből kapottak, pl. a földre tett tálból négykézláb való tejlefetyelés inkább hat parodisztikusnak, mint izgatónak vagy erotikusnak.

A filmnek gyakorlatilag egyetlen pozitívuma van, mégpedig Nicole Kidman alakítása. Testi-lelki kitárulkozást kívánt meg tőle a szerep, amit nagyszerűen teljesített, és érzékletesen hozza a karakter érzelmi hullámzásait és fejlődését, aminek a csúcspontját az jelenti, hogy szembe mer nézni a saját vágyaival, és fel meri őket vállalni önmaga és a férje előtt is, hogy meg meri élni a személyiségének azt a részét, amit évekig elnyomva tartott.

Nicole Kidman tehát ismét nagyot alakít, még a semmilyen forgatókönyv és annak ellenére is, hogy nincs igazán méltó partnere a színészgárdában. Harris Dickinson teljesítménye egyszerűen nem ér fel hozzá, Antonio Banderasnak pedig nincs tere kibontakozni.

Drámaként tehát hatásosabb a film, mint thrillerként, és bár érdekes kérdéseket érint a női szexualitás még mindig tabuként kezelt aspektusairól és a különböző generációk szexhez való hozzáállásáról, nem elég bátor ahhoz, hogy valóban tabukat döntögessen vagy megbotránkoztasson.