![]()
A Maxton Hall elsőre kellemes, könnyed tinidrámának tűnik. Van benne elit iskola, tiltott szerelem, társadalmi különbségek, ambíciók és természetesen bőven konfliktus. Egy darabig működik is. Aztán ahogy haladunk előre, a történet egyre inkább elszakad a saját valóságától, és lassan az egész átfordul egy végtelenített katasztrófasorozatba. A második évadra különösen igaz, hogy a ló már nem egyszerűen elszaladt, hanem valószínűleg elhagyta az országot. Mintha az írók minden alkalommal azt kérdeznék: "Mi ronthatná még el ezt a helyzetet?" - majd gondolkodás nélkül hozzáadnának még három problémát.
Hirdetés
Az egyik legkirívóbb példa az alapítványi rendezvény. Tizenhét-tizennyolc éves diákok szerveznek egy több millió fontos alapítványnak adománygyűjtő eseményt, miközben még a 40 000 fontos rendezvénybüdzsét is nekik kell előteremteniük. Mindezt egy olyan intézményben, ahol elvileg felnőttek, alkalmazottak, vezetők és komoly anyagi háttér is rendelkezésre áll. A diákok pedig gyakorlatilag menedzserként, rendezvényszervezőként és kapcsolatépítőként dolgoznak, miközben valahogy még az iskolába is kellene járniuk.
![]()
És akkor ott van az egész rendezvény legabszurdabb része: összekalapoznak egy jelentős összeget, létrehoznak egy sikeres adománygyűjtést, majd a milliós nagyságrendű bevétel szépen az alapítványnál landol, miközben a diákok nagyjából megkapják a „köszönjük, szép volt” kategóriájú elismerést. Mintha teljesen természetes lenne, hogy egy csapat középiskolás ingyen dolgozik egy ilyen volumenű projektben.
Közben pedig Ruby folyamatosan kapja az ívet. A lány gyakorlatilag csak szeretné elérni az álmát: bejutni az Oxfordra, tanulni, előrébb jutni, és kitörni abból a közegből, ahonnan érkezett. Ehhez képest szinte minden létező akadályt elégördít a történet. És nem az a probléma, hogy vannak nehézségek - egy tinidrámában ez teljesen rendben lenne. Hanem az, hogy minden egyes alkalommal, amikor egy probléma megoldódni látszik, érkezik helyette három újabb. Egy idő után már egyszerűen nem lehet együttérezni a szereplőkkel. Nem azért, mert nem lennének szerethetők, hanem mert a sorozat olyan mennyiségű szerencsétlenséget zúdít rájuk, hogy az már elveszíti a drámai hatását. Ha egy főszereplő végre kap körülbelül két percnyi boldogságot, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a következő jelenetben valami újabb tragédia történik. Egy ponton túl már az ember nem izgul, hanem várja, hogy na, most vajon mi fog még elromlani.
És talán ez a legnagyobb problémám a sorozattal: a dráma fokozása helyett egyszerűen folyamatosan emeli a tétet. Csakhogy a tét nem lehet a végtelenségig emelhető. Ha minden részben világvége van, akkor egy idő után semmi sem érződik igazán világvégének.
Ráadásul a Maxton Hall elegánsan megfeledkezik arról az apró részletről, hogy ezek 17-18 éves gyerekek. Elméletileg iskolába kellene járniuk. Ehhez képest úgy működnek, mint egy közepes méretű vállalat vezetősége: tárgyalnak befektetőkkel és részvényesekkel, rendezvényeket szerveznek, pénzt szereznek, üzleti problémákat oldanak meg, családi birodalmak sorsáról döntenek, miközben valahogy még a házi feladatra és az érettségire is jut idő. Az egésznek egy ponton már semmi köze nincs ahhoz, hogy ezek középiskolások. Sokkal inkább érződik úgy, mintha huszonéves, teljesen önálló felnőttek lennének, akik véletlenül néha beülnek egy órára.
Pedig a Maxton Hall alapötlete egyébként működőképes. Az elit iskola és a társadalmi különbségek, Ruby és James kapcsolatának dinamikája, az ambíciók és a családi elvárások mind jó alapot adnak egy szórakoztató tinidrámához. Éppen ezért sajnálatos, hogy a sorozat idővel egyre inkább a "hogyan tegyük tönkre még ezt is?" logika mentén építkezik. A Maxton Hall tehát számomra úgy indult, mint egy kellemes, romantikus tinisorozat, és úgy folytatódott, mint egy érzelmi túlélőtúra. A legnagyobb probléma pedig nem is az, hogy ennyi minden történik a szereplőkkel, hanem hogy a sorozat egyre kevésbé tudja elhitetni: ezek a problémák természetesen következnek a történetből. Sokkal inkább úgy érződik, mintha minden epizód végén valaki felírná egy táblára, hogy "eddig még nem szenvedtek eleget", majd hozzáadna még egy újabb katasztrófát. És egy idő után már nem azt akarod tudni, hogy mi lesz Rubyval és James-szel. Csak azt szeretnéd, hogy végre hagyják őket két percig békében.
A sorozat Mona Kasten bestsellere alapján készült. Amikor Ruby akaratlanul egy veszélyes titok birtokába kerül a Maxton Hall magániskolában, az arrogáns milliomos örökösnek,... több»
Szereplők: Damian Hardung, Harriet Herbig-Matten, Fedja van Huêt, Clelia Sarto, Ben Felipe

