St. Smurfy

Ismerős poénok
A Ki hitte volna? 2. számomra egy kellemes, könnyed vígjáték volt, amit jó hangulatban lehet végignézni, bár nem lett belőle az a film, amit sokáig emlegetnék. A történet már az elején meglehetősen mozgalmas, az esküvő körüli bonyodalmakat pedig családi problémák, titkok és félreértések teszik még kuszábbá. A film egyik erőssége, hogy szinte folyamatosan történik valami, így igazán nem lehet unatkozni rajta, habár a szereplők ugyan néha már túlságosan is rájátszanak a saját karakterükre. Ugyanakkor a történet nem tartogat túl sok meglepetést, és időnként az az érzésem támadt, hogy a film ugyanazokra a poénokra támaszkodik, csak más helyzetekben. Elfért volna benne valamivel több friss ötlet ... több»

Ahol a kisvárosi idillből lassan maffiasorozat lesz
A Virgin River kellemes limonádénak indul: könnyed, romantikus, szerethető szereplőkkel és gyönyörű tájjal, amihez jólesik időnként visszatérni. Csakhogy egy idő után úgy tűnik, az írók túlírták a lényeget. Mire az egyik probléma megoldódik, máris felbukkan egy újabb, és persze egyre nagyobb. Az ember lassan csak kapkodja a fejét: ki gondolta volna, hogy ebben az isten háta mögötti kisvárosban ennyi maffiatevékenység tud létrejönni? Jack pedig mintha külön célpontja lenne az íróknak: amikor már azt hinnénk, végre egyenesbe kerül, mindig akad még egy újabb teher, amit a nyakába lehet varrni. A sorozat emiatt folyamatosan laposodik, a történet pedig egyre inkább erőltetett drámákkal próbálja f... több»

Amikor a nosztalgia szebb, mint maga a történet
A Minden elmúlt nyár elsőre akár egy kellemes, nosztalgikus nyári sorozatnak is tűnhet, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre nehezebb komolyan venni a cselekményt. A történetvezetés meglehetősen kiszámítható, ráadásul a fordulatok sokszor nem azért érkeznek, mert valóban logikusan következnének az eseményekből, hanem mintha egyszerűen szükség lenne rájuk a következő konfliktushoz. A múlt és a jelen közötti ugrálás pedig gyakran inkább összezavar, mintsem árnyalja a szereplők történetét. Elvileg Sam és Percy kapcsolatának kellene lennie a sorozat érzelmi középpontjának, mégsem igazán lehet nekik szurkolni. A kapcsolatukból hiányzik az a meggyőző érzelmi töltet, ami miatt érdekelne, ho... több»

Mikor a tudomány sem tudja megmagyarázni hogyan lettünk szerelmesek
A szerelem képlete alapvetően egy meglehetősen klisés romantikus film: jóképű, de bunkó és rideg tanár, álkapcsolat, majd természetesen szerelem. A legnagyobb problémám az, hogy a történet meglehetősen összecsapottan halad. Egyik pillanatban még alig bírják egymást, a következőben már hirtelen kamu párként működnek, a korábban mogorva tanár pedig szinte egyik pillanatról a másikra kedves és figyelmes lesz a lánnyal. Aztán egyszer csak halálosan szerelmesek egymásba - csak éppen azt nem igazán látjuk, mikor és hogyan jutottak el idáig. Hiányzik a fokozatos közeledés és az érzelmi fejlődés, amitől az egész sokkal hitelesebb lehetett volna. A tudományos szál érdekes alapötlet, bár a pozitív és ... több»

Egy újabb bőr? Ugyan, dehogy.
Nagyon kellemes meglepetés lett a film! Bevallom, volt bennem egy kis félsz az élőszereplős változattal kapcsolatban, de szerencsére teljesen felesleges volt aggódni. Látványos, hangulatos és végig szórakoztató, ráadásul sikerült megőrizni az eredeti film varázsát és humorát is. A szereplők szerintem nagyon jól működnek, Vaiana karaktere továbbra is szerethető és erős, Maui pedig ugyanúgy hozza a vicces, nagyszájú figurát, akit az animációs filmből megismertünk. A dalok élőszereplős formában is remekül működnek, és az óceán, a szigetek és az egész polinéz világ egyszerűen gyönyörűen néz ki. Nem érződik pusztán egy újabb bőrlehúzásnak, inkább egy szerethető és látványos újragondolásnak. Nem a... több»