Értékelések (62)

2026. 11. 06.
Tömény unalom a világvége után
Ritkán sikerül egy filmnek ennyire kevés érdeklődést kiváltania a nézőből. A kutya csillagkép legnagyobb problémája a tömény unalom és az érdektelen történetvezetés. Folyamatosan próbálja elhitetni velünk, hogy fontosak a szereplők és a sorsuk, de igazából senkinek a háttértörténete nem különösebben érdekes. Ráadásul konkrét információkat sem igazán kapunk arról, hogy kik ezek az emberek, mi történt velük, vagy hogyan jutottunk ebbe a világba. A rejtélyesség itt inkább egyszerű információhiánynak tűnik. Az indiános megjelenésű támadók időnként felbukkannak, majd eltűnnek, de különösebb fenyegetést nem jelentenek. A túlélők ugyanis kivétel nélkül egyszemélyes Rambókként működnek, és gond nélk... több»
2026. 10. 22.
Ez már kevés
Kezdem azt érezni, hogy a Marvel-univerzum alaposan megfáradt. A WandaVízió és a Mindvégig Agatha még megmutatta, hogy a megszokott szuperhősös formulán túl is van élet, és a mellékszálakból is lehet valami érdekeset kihozni. A VízióKüldetés viszont számomra inkább egy újabb bizonyíték arra, hogy a látvány és a jól ismert karakterek önmagukban már nem elegendők. A sorozat valahogy súlytalan, vontatott és meglehetősen unalmas, mintha maga sem tudná igazán, miért is van szükség erre a történetre. Thomas sem sokat segít a helyzeten: ahelyett, hogy igazán érdekes karakterfejlődést vagy emlékezetes pillanatokat kapnánk tőle, többnyire csak a nyafogását hallgathatjuk. Nehéz igazán bevonódni a tört... több»
2026. 10. 22.
Pumukli visszatért, és szerencsére a varázsa is vele jött
A Pumukli legújabb kalandjai kellemes meglepetés: sikerült megőriznie azt a bájos, régimódi hangulatot, amiért annyira szerettük az eredeti sorozatot. Nincsenek világmegváltó történetek vagy túlbonyolított konfliktusok, csak egyszerű, hétköznapi kalandok, apró félreértések és Pumukli jellegzetes csínytevései. Pont ettől működik olyan jól: nem akar többnek látszani annál, ami, és ezekben a mai, sokszor túlpörgetett mesék között kifejezetten üdítő. Külön öröm, hogy Pumukli ismét Pusztaszeri Kornél hangján szólal meg. Ez rengeteget hozzátesz a nosztalgikus élményhez, és segít megteremteni a kapcsolatot a régi és az új sorozat között. Jó érzés, hogy a folytatás nem akarja mindenáron újraértelmez... több»
2026. 10. 22.
Sok bizonytalankodás, kevés kémia - avagy mi tartja össze őket egyáltalán?
A Bármit, csak ezt ne számomra mesterkélt és vontatott sorozat, amelynek legnagyobb problémája, hogy egyszerűen nem értem, mi tartja össze Joanne-t és Noah-t. A készítők szeretnék elhitetni velünk, hogy különleges a kapcsolatuk, de én inkább csak végtelen bizonytalankodást és erőltetett konfliktusokat látok. Joanne számomra már-már toxikus Noah-val szemben. A férfi nyitott, érdeklődő, próbálja bevonni a saját életébe, Joanne viszont folyton megkérdőjelezi, és mintha egy előre elképzelt formára akarná alakítani, hogy aztán újabb hibákat találhasson benne. Különösen abszurd, hogy még akkor is azon aggódik, vajon ugyanazokat a mintákat ismétli-e Noah, amikor már éppen azzal szakította meg őket,... több»
2026. 10. 15.
Elmaradt a várakozásaimtól
Igazán szeretni akartam ezt a filmet, már csak azért is, mert Sandra Bullock mindig is nagy kedvencem volt. Sajnos azonban az Átkozott boszorkák 2. messze elmaradt a várakozásaimtól. A történet meglehetősen lapos, a párbeszédek súlytalanok, a történések pedig gyakran annyira összefüggéstelennek hatnak, mintha a forgatókönyv maga sem tudná, merre szeretne haladni. Ami viszont igazán kizökkentett, az a színésznők külseje. Nem tudom, milyen brutális sminkmunka vagy digitális utómunka áll a háttérben, de néha úgy festenek, mintha most lennének fénykorukban - vagy még annál is fiatalabbak lennének. Ez egy idő után már nem lenyűgöző, hanem inkább zavaró, és nehéz nem ezen gondolkodni a karakterek ... több»
2026. 10. 14.
Egy aranyos, látványos és szórakoztató animációs filmnek lehetünk tanúi, amely remek választás lehet egy közös családi mozizáshoz. A szép megvalósítás, a gördülékeny animációk, a jól működő dialógusok és a vicces jelenetek mind hozzájárulnak az élményhez. Különösen tetszett, hogy a film ötletesen merít más mesékből, miközben a mai korra utaló kikacsintásokkal a felnőttek számára is tartogat szórakoztató pillanatokat. Bár alapvetően kedves alkotás, helyenként talán a kelleténél izgalmasabbra sikerült, ezért a kisebb gyermekek esetében érdemes külön figyelmet fordítani a korosztályi besorolásra és az egyéni érzékenységre. A film legnagyobb erénye mégis a pozitív üzenete: a család, a gyermekek ... több»
2026. 10. 12.
Kellemes háttérzaj, semmi több
A Kísértetjárta hotel tipikusan az a sorozat, ami egynek elmegy, aztán nagyjából ennyi. Háttérben elpötyög valami mellett, néha még mosolyogni is lehet rajta, de különösebben azért nem vicces. Akadnak jó pillanatai, és az alaphelyzet, illetve a szereplők is kellően ötletesek, csak valahogy nem áll össze az egész igazán érdekessé. A megvalósításra nincs panasz, hozza az elvártat, a karakterdesign kifejezetten kellemes. Mégis hiányzik belőle valami, ami miatt az ember tényleg odafigyelne rá. Elmegy, csak éppen nem sok nyomot hagy maga után.
2026. 10. 12.
Nem hibátlan utazás
A zombifilmek műfaja már a Vonat Busanba: Zombi expressz 2016-os bemutatásakor is meglehetősen lerágott csontnak számított, így különösen kellemes meglepetés, hogy a dél-koreai alkotás mégis üde színfoltként tudott megjelenni az amerikai felhozatal mellett. Nem találja fel újra a műfajt, de az izgalmas alaphelyzetet emberi drámákkal és erős társadalomkritikával egészíti ki. A film egyik legnagyobb erőssége az érzelmek finom adagolása. A szereplők közötti kapcsolatok, az önfeláldozás és az önzés kérdései természetesen fonódnak össze a túlélésért folytatott küzdelemmel. Különösen érdekes az a társadalomkritikai vonal, amely egy túlságosan elanyagiasodott, önző világot mutat be, ahol az emberek... több»
2026. 10. 12.
Mert ez műanyag
Ilyen az, amikor egy film mindenáron látványos, fiatalos és trendi akar lenni, csak éppen elfelejt közben valódi tartalmat is pakolni a csillogó felszín mögé. A mai kor tipikus, futószalagon gyártott szórakoztatóipari terméke: színes, szagos, harsány és végtelenül műanyag. Minden villog, mindenki pózol, minden túl van tolva, miközben a történet és a karakterek mélysége valahol elveszik a neonfényes díszletek között. Pedig az alapötletben még lenne fantázia. Csodaország egy másfajta megközelítése, a klasszikus mesék jó és gonosz figuráinak átértelmezése, valamint a megszokott szerepek kifordítása kifejezetten érdekes irány lehetne. Egy ilyen koncepcióból akár egy kreatív, szellemes és a hagyo... több»
2026. 10. 08.
Nagy gondolatok, kevés tartalom
Ez tipikusan az a film, amely nagyon szeretné elhitetni magáról, hogy fontos dolgokról beszél. Felveti a szabadság, az érzelmek, az emlékek és az egyéniség kérdését, és egy olyan társadalmat mutat be, amely a konfliktusok kiküszöbölése érdekében minden valódi érzést és személyes tapasztalatot eltörölt. Papíron ez meglehetősen erős alapanyag. A film azonban sajnos nem tud mit kezdeni a saját felvetéseivel: nagyot akar mondani, de mire a végére érünk, meglehetősen kevés marad belőle. Egyik legjobb ötlete kétségtelenül a képi megvalósítás. A fekete-fehér világ fokozatosan kezd megtelni színekkel, ahogy Jonas egyre több emléket ismer meg. Ez látványosan érzékelteti, ahogy a főhős előtt lassan ... több»
2026. 10. 07.
Egy élet, amelynek már a kezdetén megírták a végét
Első pillantásra könnyen tűnhet egy sci-fi filmnek, de valójában sokkal közelebb áll egy tragikus romantikus történethez. A világépítés ugyan egy disztópikus, enyhén fantasztikus alaphelyzetre épül, a film azonban nem ennek a kibontására helyezi a hangsúlyt. Sokkal inkább azt vizsgálja, hogy mit jelent embernek lenni egy olyan világban, ahol már születésed előtt eldöntötték, mi lesz veled. Kicsit olyan érzés, mint a Sziget esetében, csak itt a hangsúly nem az akción és a menekülésen, hanem az emberi kapcsolatokon van. Meglehetősen lassan építkezik, és aki látványos fordulatokra vagy folyamatos történésekre számít, könnyen türelmetlenné válhat. Engem viszont éppen ez a visszafogottság fogott ... több»
2026. 10. 06.
Látványos felszín, súlytalan tartalom
A Boszorkánysuli elsőre igényes, hangulatos fantasysorozatnak tűnik, de ahogy halad előre, egyre inkább szétesik. A látvány rendben van, a történet viszont fokozatosan egy kiszámítható és meglehetősen gagyi tinidrámává silányul. A legnagyobb probléma, hogy a szereplőkkel nehéz azonosulni. Hiába történik velük folyamatosan valami, egy idő után már egyszerűen nem érdekel, kivel mi lesz. A készítők ezt rengeteg titokkal és csavarral próbálják ellensúlyozni, de ezek többnyire annyira kiszámíthatóak, hogy valódi meglepetést alig okoznak. Közben a boszorkányság és a természetfeletti világ egyre inkább csak díszletként szolgál a súlytalan tiniproblémákhoz: ki kivel van, ki mit titkol, ki kiben bízi... több»
2026. 10. 05.
Elpuskázott sci-fi komédia
A Stuart az univerzum ellen tipikusan az a sorozat, amelynek az alapötlete sokkal jobb, mint a megvalósítása. Egy kis Sliders-utánérzés több univerzummal, elszállt helyzetekkel és némi sci-fi humorral akár kifejezetten szórakoztató is lehetett volna, de itt az egész meglehetősen gagyi és kidolgozatlan. A sorozatnak erős "haverok összedobtak valamit" hangulata van, és sajnos nem a jó értelemben. A történet összecsapott, a világépítés felszínes, a karakterek pedig alig kapnak valódi személyiséget. A színészi játék sem túl meggyőző: sok jelenet inkább egy házi videó hangulatát kelti, mint egy rendesen elkészített sorozatét. Az Agymenők ismerős arcai valamennyit dobnak rajta, de az ő szerepük se... több»
2026. 09. 28.
Ismerős poénok
A Ki hitte volna? 2. számomra egy kellemes, könnyed vígjáték volt, amit jó hangulatban lehet végignézni, bár nem lett belőle az a film, amit sokáig emlegetnék. A történet már az elején meglehetősen mozgalmas, az esküvő körüli bonyodalmakat pedig családi problémák, titkok és félreértések teszik még kuszábbá. A film egyik erőssége, hogy szinte folyamatosan történik valami, így igazán nem lehet unatkozni rajta, habár a szereplők ugyan néha már túlságosan is rájátszanak a saját karakterükre. Ugyanakkor a történet nem tartogat túl sok meglepetést, és időnként az az érzésem támadt, hogy a film ugyanazokra a poénokra támaszkodik, csak más helyzetekben. Elfért volna benne valamivel több friss ötlet ... több»
2026. 09. 28.
Ahol a kisvárosi idillből lassan maffiasorozat lesz
A Virgin River kellemes limonádénak indul: könnyed, romantikus, szerethető szereplőkkel és gyönyörű tájjal, amihez jólesik időnként visszatérni. Csakhogy egy idő után úgy tűnik, az írók túlírták a lényeget. Mire az egyik probléma megoldódik, máris felbukkan egy újabb, és persze egyre nagyobb. Az ember lassan csak kapkodja a fejét: ki gondolta volna, hogy ebben az isten háta mögötti kisvárosban ennyi maffiatevékenység tud létrejönni? Jack pedig mintha külön célpontja lenne az íróknak: amikor már azt hinnénk, végre egyenesbe kerül, mindig akad még egy újabb teher, amit a nyakába lehet varrni. A sorozat emiatt folyamatosan laposodik, a történet pedig egyre inkább erőltetett drámákkal próbálja f... több»
2026. 09. 28.
Amikor a nosztalgia szebb, mint maga a történet
A Minden elmúlt nyár elsőre akár egy kellemes, nosztalgikus nyári sorozatnak is tűnhet, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre nehezebb komolyan venni a cselekményt. A történetvezetés meglehetősen kiszámítható, ráadásul a fordulatok sokszor nem azért érkeznek, mert valóban logikusan következnének az eseményekből, hanem mintha egyszerűen szükség lenne rájuk a következő konfliktushoz. A múlt és a jelen közötti ugrálás pedig gyakran inkább összezavar, mintsem árnyalja a szereplők történetét. Elvileg Sam és Percy kapcsolatának kellene lennie a sorozat érzelmi középpontjának, mégsem igazán lehet nekik szurkolni. A kapcsolatukból hiányzik az a meggyőző érzelmi töltet, ami miatt érdekelne, ho... több»
2026. 09. 28.
Mikor a tudomány sem tudja megmagyarázni hogyan lettünk szerelmesek
A szerelem képlete alapvetően egy meglehetősen klisés romantikus film: jóképű, de bunkó és rideg tanár, álkapcsolat, majd természetesen szerelem. A legnagyobb problémám az, hogy a történet meglehetősen összecsapottan halad. Egyik pillanatban még alig bírják egymást, a következőben már hirtelen kamu párként működnek, a korábban mogorva tanár pedig szinte egyik pillanatról a másikra kedves és figyelmes lesz a lánnyal. Aztán egyszer csak halálosan szerelmesek egymásba - csak éppen azt nem igazán látjuk, mikor és hogyan jutottak el idáig. Hiányzik a fokozatos közeledés és az érzelmi fejlődés, amitől az egész sokkal hitelesebb lehetett volna. A tudományos szál érdekes alapötlet, bár a pozitív és ... több»

76 Vaiana  (2026)

2026. 09. 24.
Egy újabb bőr? Ugyan, dehogy.
Nagyon kellemes meglepetés lett a film! Bevallom, volt bennem egy kis félsz az élőszereplős változattal kapcsolatban, de szerencsére teljesen felesleges volt aggódni. Látványos, hangulatos és végig szórakoztató, ráadásul sikerült megőrizni az eredeti film varázsát és humorát is. A szereplők szerintem nagyon jól működnek, Vaiana karaktere továbbra is szerethető és erős, Maui pedig ugyanúgy hozza a vicces, nagyszájú figurát, akit az animációs filmből megismertünk. A dalok élőszereplős formában is remekül működnek, és az óceán, a szigetek és az egész polinéz világ egyszerűen gyönyörűen néz ki. Nem érződik pusztán egy újabb bőrlehúzásnak, inkább egy szerethető és látványos újragondolásnak. Nem a... több»
2026. 09. 21.
Amikor a szexuális felszabadulás inkább kínos, mint felszabadító
Próbáltam szeretni a Vibráló szerelem című filmet, már csak azért is, mert alapvetően kedvelem a francia vígjátékokat, és általában vevő vagyok arra a fajta könnyed, tabudöntögető humorra, amit ezek a filmek képviselnek. Ezúttal azonban nagyon nehezen találtam meg azt a pontot, ahol működni kezdett volna számomra a történet. A film ugyanis nem igazán pajzán vagy merész, inkább egyszerűen kínos - és ami ennél nagyobb probléma: meglehetősen lelketlen. A történet középpontjában egy nő áll, aki egyszer csak rádöbben, hogy húsz év házasság után valójában soha nem volt orgazmusa. Innen kezdve gyakorlatilag mindent ennek a felismerésnek rendel alá. Önmagában ez még akár érdekes alaphelyzet is lehet... több»
Maxton Hall - avagy a végtelenített szenvedés
A Maxton Hall elsőre kellemes, könnyed tinidrámának tűnik. Van benne elit iskola, tiltott szerelem, társadalmi különbségek, ambíciók és természetesen bőven konfliktus. Egy darabig működik is. Aztán ahogy haladunk előre, a történet egyre inkább elszakad a saját valóságától, és lassan az egész átfordul egy végtelenített katasztrófasorozatba. A második évadra különösen igaz, hogy a ló már nem egyszerűen elszaladt, hanem valószínűleg elhagyta az országot. Mintha az írók minden alkalommal azt kérdeznék: "Mi ronthatná még el ezt a helyzetet?" - majd gondolkodás nélkül hozzáadnának még három problémát. Az egyik legkirívóbb példa az alapítványi rendezvény. Tizenhét-tizennyolc éves diákok szerveznek ... több»