Ez tipikusan az a film, amely nagyon szeretné elhitetni magáról, hogy fontos dolgokról beszél. Felveti a szabadság, az érzelmek, az emlékek és az egyéniség kérdését, és egy olyan társadalmat mutat be, amely a konfliktusok kiküszöbölése érdekében minden valódi érzést és személyes tapasztalatot eltörölt. Papíron ez meglehetősen erős alapanyag. A film azonban sajnos nem tud mit kezdeni a saját felvetéseivel: nagyot akar mondani, de mire a végére érünk, meglehetősen kevés marad belőle.
Hirdetés
Egyik legjobb ötlete kétségtelenül a képi megvalósítás. A fekete-fehér világ fokozatosan kezd megtelni színekkel, ahogy Jonas egyre több emléket ismer meg. Ez látványosan érzékelteti, ahogy a főhős előtt lassan kitárul a korábban elzárt világ, és egyre többet ért meg abból, mit veszített el a társadalma a tökéletesnek hitt rend kedvéért. A koncepció egyszerű, mégis hatásos - talán hatásosabb is, mint maga a történet.
Mert történetből viszont meglehetősen kevés van. A film súlytalan marad, mivel sem a világ hátterét, sem a benne élő emberek motivációit nem dolgozza ki kellőképpen. Érteni lehet, hogy ez a társadalom hogyan működik, de azt már sokkal kevésbé, hogy miért és hogyan jutott el idáig. A szabályok és a rendszer inkább egy történethez szükséges díszletnek tűnnek, mint valóban működő társadalmi berendezkedésnek.
Hasonló probléma jelentkezik a karaktereknél is. Jonas változása elvileg központi elem lenne, de a karakterfejlődés nincs megfelelően kibontva. Egyik pillanatról a másikra kezd máshogy gondolkodni, lázadni és döntéseket hozni, miközben kevés valódi időt kapunk arra, hogy megértsük ezt az átalakulást. Emiatt a nagy felismerések és érzelmi fordulópontok sem igazán ütnek akkorát, amekkorát kellene.
A színészi játék sem segít sokat a helyzeten. A szereplők többsége inkább funkciót tölt be a történetben, mintsem hús-vér karakterként működik. A játék gyakran visszafogott, de nem a jó értelemben: inkább megúszósnak érződik. A film olyan érzelmi pillanatokat szeretne előidézni, amelyekhez egyszerűen nincs megteremtve a megfelelő dramaturgiai alap.
Ennek következtében egy idő után sajnos inkább unalmassá válik, mintsem egyre izgalmasabbá. A komoly témák és a látványos alapötlet ellenére kevés valódi feszültséget képes teremteni, és amikor eljut a nagy mondanivalóig, az sokkal inkább kijelentésnek érződik, mint valóban végiggondolt következtetésnek.
Összességében Az emlékek őre egy érdekes ötletre épülő, látványos megoldásokkal dolgozó, de meglehetősen üres film. A fekete-fehérből a színes világba való fokozatos átmenet kifejezetten ötletes, és jól szimbolizálja Jonas változását, de önmagában egy jó vizuális koncepció kevés. Túl sok fontos kérdést vet fel ahhoz, hogy aztán ilyen kevéssé tudjon velük mit kezdeni. Nagyot akar mondani a szabadságról, az emberi érzésekről és az emlékek fontosságáról, végül azonban inkább csak egy szépnek szánt, de súlytalan és helyenként unalmas disztópikus történet marad.
73 Az emlékek őre (2014)
dráma | romantikus | sci-fi
A jövőben a világ szinte ideális. Nincs szenvedés, boldogtalanság, ám az élet színtelen és uniform. Jonas is megkapja feladatát, melynek folytán azonban rájön, látszólag... több»
Szereplők: Meryl Streep, Jeff Bridges, Katie Holmes, Taylor Swift, Alexander Skarsgård
