![]()
A zombifilmek műfaja már a Vonat Busanba: Zombi expressz 2016-os bemutatásakor is meglehetősen lerágott csontnak számított, így különösen kellemes meglepetés, hogy a dél-koreai alkotás mégis üde színfoltként tudott megjelenni az amerikai felhozatal mellett. Nem találja fel újra a műfajt, de az izgalmas alaphelyzetet emberi drámákkal és erős társadalomkritikával egészíti ki.
Hirdetés
A film egyik legnagyobb erőssége az érzelmek finom adagolása. A szereplők közötti kapcsolatok, az önfeláldozás és az önzés kérdései természetesen fonódnak össze a túlélésért folytatott küzdelemmel. Különösen érdekes az a társadalomkritikai vonal, amely egy túlságosan elanyagiasodott, önző világot mutat be, ahol az emberek sokszor még a legkilátástalanabb helyzetben is kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt. A zombik mellett így maga az emberi természet is komoly fenyegetéssé válik.
![]()
Azonban korántsem hibátlan. A történetben akadnak logikátlanságok és ellentmondások, a szereplők egyes döntései pedig nehezen indokolhatók. Ezek fölött többnyire át lehet siklani, de azért érezhető, hogy a forgatókönyv nem minden esetben kellően átgondolt. A tempó sem egyenletes: helyenként kifejezetten feszült és drámai, máskor viszont ellaposodik, és az emberi történetek helyét átveszi a hagyományos zombihentelés. Ilyenkor éppen az veszik el, ami igazán különlegessé tehetné az alkotást.
A befejezés szintén hagy némi hiányérzetet. Bár érzelmi szempontból akadnak hatásos pillanatai, a járvány hátteréről és a kialakult helyzetről kevés magyarázatot kapunk, a történet egésze pedig nem kínál igazán teljes lezárást.
Összességében a Vonat Busanba egy kifejezetten jó, érzelmileg is működő zombifilm, amely jóval több egyszerű vérfürdőnél. Társadalomkritikája és emberi drámái kiemelik a műfaj átlagos darabjai közül, ugyanakkor a logikai következetlenségek, az időnként ellaposodó cselekmény és a hiányos lezárás miatt marad bennünk némi csalódottság.
akció | horror | katasztrófafilm | thriller
Seok-Woo nem egy mintaapa. Elhanyagolja a lányát, csak a munkájával foglalkozik, és ügyet sem vet szeretteire. Többek között ezért is vált el tőle a felesége. Hogy legalább... több»

