1, 2, 3, 4, 5 ... újra Nem ismertem a játékot előtte, csak a film kapcsán néztem utána, hogy valóban mennyire szépen lekövették az ottani megjelenést és hangulatot. Ez egyáltalán nem mainstream film, és nem is a sokkolás a legfőbb eszköze. Az a fajta, amikor látod, hogy egyre jobban csúszik szét a főszereplő, mert lebontja az ép elméjét a végtelen ciklikusság és a kilátástalanság. Éppen emiatt ezt én jobban szerettem volna, ha mélyebben beleszövik, mert szerintem ez lehetett volna az igazi erőssége. A végén viszont megláttam a főszereplő srác tekintetében azt a sztoikus belenyugvást, amit a helyzet felismerése megérdemelt, amiért viszont jár a pacsi.
Danny Boon... kell többet mondani? A francia Adam Sandler, aki ontja magából a vígjátékokat, és bár akad köztük tényleg jópofa, azért inkább iparosmunkák a javából. Ahogy ez is, bár ez afféle maradékanyag a nap végéről. A komikus jelenetek eléggé izzadtságszagúak, az indulás is csak a félreértésből fakadóan próbál humoros lenni, az egésznek meg valahogy se füle, se farka.
Fárasztó, nyomokban humorral szórva Könnyed, napvégi sorozatot kerestem, ne kelljen agyalni, ne legyen ötmillió elvarratlan szál. Kedves tinisorozat a poszter alapján, ennek megfelelő drámákkal és szerelmi sokszögekkel, de valami eszméletlenül fárasztóan buta a főszereplő, Kitty. Mindenen behisztizik, meg se várja a magyarázatokat (ami amúgy szinte kivétel nélkül mindegyik szereplőre igaz), és hogy fűbe-fába szerelmes lesz, nemtől és kortól függetlenül, az már csak a kiakasztás csúcsa. Pedig próbálkozik réteges lenni a sorozat; az utálható karakterek személyisége mögé is kapunk betekintést, hogy árnyaljuk a róluk kialakult képet, de valahogy az egészet elviszi Kitty együgyűsége. Nála talán már csak az apja egysejtűbb, de szere... több»
Kár érte... ... hogy tele van orbitális hülyeségekkel. Az iskolai tanár, aki seperc alatt nyelvésszé vedlik át az amnéziából, dekódol egy teljesen ismeretlen új nyelvet, programoz hozzá egy tolmács szoftvert, és láthatóan mindenhez is ért, mindezt izommemóriából. Közben a másik oldal láthatóan semmit sem csinál azon kívül, hogy adja a szobrokat és a lelkesedést. Ő rögtön megérti, mit mond a másik, rögtön átlát minden helyzetet, de közben minden munkát az emberrel végeztet el. Ott dobta le az agyam az ékszíjat, mikor kizavarta a begyűjtő dobozzal, és szépen nézte közben, hogy megpirul-e vagy sem. Ez egy sci-finek álcázott kommersz nudliság, cukifaktorral felhígítva. Hogy miért nem fért bele a másfél órás... több»
Kissé nehezen indul be a történet, de mikor aztán megtörténik a váltás, fenomenálisan eltalált sztereotípiákat kapunk. Véleményem szerint viszont az egyik fő üzenet félresiklott, mert a főszereplő hímsoviniszta disznó a nők világában is egész jól megállta a helyét ahhoz képest, hogy mennyire egydimenziósnak volt felfestve az elején. Mindenestre egy kellemesen kikapcsoló vígjáték, humorral és tetten érhető karakterfejlődéssel.
Laposan indul, és egyre csak süllyed a teljes érdektelenség felé. A látványvilág továbbra is telitalálat, akad benne némi humor, de sajnos összességében ez egy felejthető folytatás lett.
Hát, én nem is tudom, mit mondjak. Road movie-nak indul, mindenféle magyarázat nélkül, közben kapunk egyfajta tinidrámát, majd átcsap az egész egy össze-visszamenekülős katyvaszba. A végére pedig olyan, mintha összeragadt volna pár lap a forgatókönyvben, és egyszer csak a sűrűjében találjuk magunkat, hogy aztán lezáruljon ott, ahol igazán érdekes kezdene lenni. Közben pedig végigkíséri az egészet egyfajta "ezt már láttam valahol" érzés, ami nem is lenne baj, ha koherens egészet tudna alkotni, de nem.
Tourette-es művészfilm Nem zavart volna, hogy ez a 120. bőr a témáról, ha jól lenne kidolgozva, de ez csak egy katyvasz. A fő téma Frankenstein (sic!) magánya, amiért létrehoznak neki egy társat, aki aztán a legjobb esetben is csak megtűri maga mellett. Kettejük interakciója egy nagy semmi. Majd az egész átvált goth-punk girlpower-es, tourette-es, értelmezhetetlen eseményhalmazzá, megtűzdelve olyan jelenetekkel, amiket egy sötét, füstös művészmoziban vetítve tudnék csak elképzelni néhány pohárka fény felhörpintése után. Kedves olvasó, tégy egy szívességet magadnak: ezt a filmet ne nézd meg.
Limonádé Egész kellemesen indul. Ígéretes a mai világra reflektáló, az A.I. elveszi a munkánkat alapkoncepció behozatala, amit aztán nem fejt ki semmi szinten, csupán ledegradálja a szokásos hibás és gonosz robot szintjére. A szülők pedig mindezek fényében is simán és lazán magukra merik hagyni a gyerekeiket mindenféle felügyelet nélkül, hogy aztán persze ebből legyen a film során a feszültségforrás. A vége pedig igazán méltatlan az egészhez. Sima eszetlen robottombolás. Mondanám, hogy egynek elmegy, én is így indultam neki, de sajnos tényleg kidobott időnek tűnik a végére, annyira lejtmenetes az egész.
Lorax újragondolva Bár a világot nem váltja meg, de aranyos történet egymás megértéséről és elfogadásáról, a hibáink belátásáról és következményei feldolgozásáról. A látványvilágra nem lehet panasz, igazán pazar, színes és ötletes. A korhatár-besorolás viszont nekem nem igazán 6+ -os, mint manapság minden mesében, itt is vannak benne igazán ijesztő részek egy ennyi idős gyerek számára.
Nincs új a nap alatt, tesa Megint menekülnek. Megint lőnek rájuk. Megint ugyanaz a két katona harcol egymás ellen. És közben rengetegszer hallhatjuk, hogy tesó. Ezért nem éri meg 3 órát végigszenvedni. A látványvilág továbbra is szemkápráztató, de már ez se számít forradalminak, csupán jeles iparosmunkának. A történetvezetésben pedig bőven akad deus ex machina, ami miatt üres és súlytalan lesz minden feszültségforrás.
Bluey! Kell több? Bár a formátum szokatlan, mégis úgy tűnik, működik, mert a lányom már 1 hét leforgása alatt 4x is megnézte. Hozza azt a rajzfilmes humort és bájt, ami miatt olyan sokat megszerették ezt a kutyacsaládot. És hát persze feltűnnek a nagyik is, akciós kolbászt keresve, hogy is ne lehetne szeretni őket?
Lendületes Bár csak nyomokban tartalmazza a már unalomig ismert Sherlock Holmes karaktert, kifejezetten üdítő volt Moriartyt az odalán látni mint legjobb barátja. Kettejük dinamikája nagyon tetszett, bár a történet sokszor logikátlan és összecsapott hatást keltő. Mindezek mellett látványos képi világ és remek zenék jellemzik, pörgős s egy pillanatra sem unalmas.
Csak még egy nap Ottót a végnapjaiban ismerjük meg. Több évtizednyi szabálykövető munkaév után ott marad magának a nyugdíjas éveivel, amivel a felesége halálát követően nem tud mit kezdeni. Mogorva, de igazából csak nem érti, miért nem tudja más is úgy szeretni a rendet, ahogy ő, ezért elhatározza, hogy végez magával. Percízen, megtervezve, a házat kitakarítva, számlákat befizetve. De akkor belép az életébe a teljes káosz és zűrzavar az új szomszédai képében. És ez fordulatot hoz. Továbbra is naponta próbálja megölni magát, ám mindig akad valaki, aki segítségére szorul, ezért ez tolódik és tolódik másnapra és másnapra, közben pedig csepegtetve az emlékképeket megértjük Ottó valódi belső vívódását. Lebilincse... több»
Bugyuta Értem én, hogy Muppet Show, de ez ritka bugyuta lett. Olyan "poénok" vannak benne, amik egy gyereknek nem jönnek át, 6 éves kor felett meg biztosan nem köt le senkit.
61 8-as kijárat (2025)
Nem ismertem a játékot előtte, csak a film kapcsán néztem utána, hogy valóban mennyire szépen lekövették az ottani megjelenést és hangulatot. Ez egyáltalán nem mainstream film, és nem is a sokkolás a legfőbb eszköze. Az a fajta, amikor látod, hogy egyre jobban csúszik szét a főszereplő, mert lebontja az ép elméjét a végtelen ciklikusság és a kilátástalanság. Éppen emiatt ezt én jobban szerettem volna, ha mélyebben beleszövik, mert szerintem ez lehetett volna az igazi erőssége. A végén viszont megláttam a főszereplő srác tekintetében azt a sztoikus belenyugvást, amit a helyzet felismerése megérdemelt, amiért viszont jár a pacsi.