Ilyen az, amikor egy film mindenáron látványos, fiatalos és trendi akar lenni, csak éppen elfelejt közben valódi tartalmat is pakolni a csillogó felszín mögé. A mai kor tipikus, futószalagon gyártott szórakoztatóipari terméke: színes, szagos, harsány és végtelenül műanyag. Minden villog, mindenki pózol, minden túl van tolva, miközben a történet és a karakterek mélysége valahol elveszik a neonfényes díszletek között.
Hirdetés
Pedig az alapötletben még lenne fantázia. Csodaország egy másfajta megközelítése, a klasszikus mesék jó és gonosz figuráinak átértelmezése, valamint a megszokott szerepek kifordítása kifejezetten érdekes irány lehetne. Egy ilyen koncepcióból akár egy kreatív, szellemes és a hagyományos mesevilágot friss szemmel újragondoló film is születhetett volna. Kár, hogy a készítők mindezt gyakorlatilag elpazarolják. Az ígéretes felütésből nem lesz igazán izgalmas történet, a karakterek átfordítása pedig inkább felszínes ötlet marad, mintsem valódi mondanivalóval rendelkező koncepció.
A szereplők többnyire bugyuták, a párbeszédek sekélyesek, a történet pedig annyira kidolgozatlan, hogy nehéz komolyan venni a filmben zajló eseményeket. A karakterekből hiányzik a valódi személyiség és a fejlődés, a konfliktusok pedig nem kapnak elegendő súlyt ahhoz, hogy a nézőt ténylegesen érdekelje a megoldásuk. Minden inkább csak ürügynek tűnik a következő látványos jelenethez, dalbetéthez vagy teátrális pózoláshoz. A film mintha azt feltételezné, hogy a folyamatos pörgés és a harsány előadásmód önmagában is elegendő a szórakoztatáshoz. Nem az.
A vizuális megvalósítás sem segít a helyzeten. A színvilág annyira túltolt, hogy a meseszerűség helyett időnként már egy olcsó, műanyag játékkatalógus benyomását kelti. A rikító színek, a túldíszített környezet és a feltűnő jelmezek nem teremtenek igazán egyedi atmoszférát, inkább egymásra licitálva próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy a látvány mögött mennyire kevés az érdemi tartalom. A film képi világa így nem varázslatos vagy kreatív, hanem egyszerűen harsány, giccses, helyenként pedig már kifejezetten gagyi.
Az egész alkotásból árad a gondosan becsomagolt, steril műanyagérzet. Olyan, mintha egy marketingcsapat minden egyes jelenetnél kipipálta volna a kötelező elemeket: legyen elég színes, elég hangos, elég trendi, elég fiatalos. Arra viszont már nem maradt energia, hogy mindez egy koherens, élvezhető és emlékezetes filmmé álljon össze. A végeredmény egy felszínes produkció, amely összetéveszti a vizuális ingereket a valódi kreativitással, a harsányságot a szórakoztatással, a karakterek jelenlétét pedig a karakterépítéssel.
Az Utódok: Gonoszok Csodaországa számomra egyértelmű csalódás. Egy ígéretes alapötletből sikerült egy üres, túlszínezett és meglehetősen ostoba filmet készíteni, amelynek legnagyobb problémája, hogy a felszínen túl szinte semmit sem kínál. Aki egy ötletes, jól felépített történetre, érdekes karakterekre vagy igényes fantasyvilágra vágyik, jobb, ha messziről elkerüli. Még könnyed kikapcsolódásnak is nehezen ajánlható, mert a bugyutasága és a folyamatos vizuális túlkapásai hamar fárasztóvá válnak.
Nem ajánlom senkinek, aki a látványos csomagolás mellett némi tartalmat is szeretne kapni. Ez a Csodaország ugyanis minden, csak nem csodálatos: egy harsány, műanyag és felejthető film, amelyben a legnagyobb varázslat az, hogy egy ennyire jó alapötletből ennyire üres végeredmény született.
