Vámpírok és a blues

2025.06.22 00:22 Zsolt Szabó Olvasottság: <100x

2

Nem is tudom, hol kezdjem, sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen minősítést is adjak eme alkotásra, mivel ezt a filmet nagyon vártam, de tényleg, pedig nem vagyok se horror-, se vámpírrajongó, de sok helyről szerzem az értesítéseimet a filmekkel, illetve sorozatokkal kapcsolatban, és mellesleg szeretem Michael B. Jordan (Creed) és Ryan Coogler (Fekete párduc) filmjeit is. Amerikában pedig össznépi siker eme film, mivel a bevételeinek a 2/3-át odahaza gyűjtötte össze, ami jelenleg is az élmezőnyben van.

Ryan Coogler szerelemgyereke eme film különben, így adózik a maga kultúrájának, és ez az egyik legjobb, ha a történetet a '30-as évekbe helyezzük, vidéki kisvárosba, ahová visszatérnek a Smoke testvérek. Michael B. Jordan duplaszerepben látható, ugyanis az ikerpárt ő testesíti meg kiválóan, ezt hozzá kell tenni. A cselekmény eleje hosszúnak és nyögvenyelősnek tűnhet, pedig itt olyan gyönyörűen kidolgozott karaktereket ismerhetünk meg, amit tanítani kellene mindenkinek, aki ezzel foglalkozik, mert ez nagyon sok filmben nincs meg, csak kapunk szereplőket, aztán tedd oda, ahová akarod.

Ebben az esetben viszont szépen kidolgozott karaktereket mutatnak be, akiket megismerhetsz a fő cselekmény előtt. Ez nagyon is bejött számomra. Természetesen az IMAX minőség csodálatos képi érzést adott hozzá, de amivel úgymond nem számoltam, az a zene volt, amit Ludwig Göransson adott a filmhez. Na már most én imádom a zeneszerzőt már az első alkotásaitól kezdve, de arra nem számítottam, hogy itt ekkora szerepe lesz a filmben, hogy inkább zenés-horror-vámpíros filmet kapunk, amiben a film bő 1 órájába fel se bukkan egy vámpír se.

A film nálam kb. eddig volt élvezhető, mert mikor a vámpírunk, Remmick (Jack O'Connell) feltűnik a semmiből, ekkor szabadul el a film számomra, amikor is a Smoke tesók végre megnyitják a szórakozóhelyüket egy félreeső helyen, és természetesen csak afro-amerikaiknak. A történetbe szépen belefűzik eme részeket is, kis politikával fűszerezve, de egyáltalán nem túltolva.

A film sikerességét Amerikában egyértelmű, hogy mi okozta. Viszont idehaza, kis hazánkban, vagy épp máshol azért nem aratott nagyobb sikert épp a története miatt, mert mi, európaiak, nem tudjuk akkora átéléssel nézni, mint az olyan tagállamokban, ahol ez tapintható, és belekúszik a mindennapjaikba az embereknek. Így a Bűnösök sikere inkább belföldi, mint nemzetközi.

A története jó, viszont a film felénél engem totál elveszített, és onnantól kezdve már nem tudtam élvezni sajnos, többek közt azért, mert engem a blues és a horror/vámpírok elegye totál kizökkentett; lehet, ez is a célja, de én nem találtam már vissza a filmhez. A film végi jeleneteknél – most nem a Michael B. Jordan elszabadulását értem, hanem mikor a vámpírok "felsülnek" – hihetetlennek tartom, hogy arra nem készültek fel, hogy elbújjanak stb.

Az értékelésem azért lett mégis közepes, mert vannak nagyon jó részei a filmnek, és a színészi játék, főleg Michael B. Jordané, nagyon jó, a képi hatások és az IMAX minőség pazar. Ryan Coogler még mindig tud rendezni, viszont a forgatókönyvvel és a blues-os zenei aláfestéssel nem tudok azonosulni, így a filmnek az élménye totál elszállt, és amennyire várós volt a film, akkorát csalódtam benne, és biztos, hogy az év végi listáimnál a legnagyobb csalódások listáján fent lesz részemről.

Amiről pedig még sokat olvastam, az az, hogy egy Alkonyattól pirkadatigra hajazó filmet kapunk, de azért ezt a két alkotást nem szabad egy lapra helyezni vele sok szempontból sem. A Bűnösök nem egy Alkonyattól pirkadatig film, és Ryan Coogler nem Quentin Tarantino. De ez is csak egy vélemény a sok közül, így nézzétek és alkossatok magatok is véleményt a filmről!