Üvöltő szelek

Az 1848-ban alig 30 esztendősen tuberkulózisban elhunyt angol írónő, Emily Brontë legsikeresebb regényét éppen két évvel halála előtt, 1846-ban írta meg. Főhősei: Catherine és Heathcliff, a földbirtokos, kisnemesi származású leányzó és a befogadott szegény árva fiú szerelmi története. A regény világhírű lett, ez a 2026-os filmes feldolgozás azonban Emerald Fenner rendezésében nagyon feledhetőre sikeredett. Noha a két sztár, Margot Robbie és Jacob Elordi tömegeket mozgósított a mozikba, a legtöbb véleményező csalódottan távozott a nézőterekről, köztük jómagam is. A rendezés kaotikus, a nyomasztó légkör túlzásokba esik, a regényhűség gyenge lábakon áll, és még a színészi teljesítményekkel is komoly gondok vannak. Összességében legfeljebb két csillagot lehet rá adni, semmiképp sem többet. Az örök tanulság: a sikeres történet és világhírű regény filmes feldolgozása még akkor sem 100 százalékos garancia a sikerre, hogy olyan sztárokat vetnek be, mint Margot Robbie és Jacob Elordi. Kell a minőségi rendezés és a jó forgatókönyv is, nem beszélve a hiteles alakításokról.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Aki azt hiszi, hogy az Üvöltő szelek 2026-os feldolgozása egy szívbemarkoló, romantikus film, az téved. El is mondom, hogy miért, enyhén spoileresen. Az alapsztorit ismertem, de a könyvet nem olvastam, így volt némi fogalmam arról, hogy mit fogok lát... Teljes kritika

Mi volt ez a szemét?! Valentin-napi szexi, romantikus filmként izzadtunk rá moziba az asszonnyal. Be nem teljesült szerelmek, lángoló érzelmek, egymás karjaiba omlás... helyett végeláthatatlan nyomor, zsigeri nyomasztás, giccses nyafogás és aberráltság. Az összes szereplő egy lelkironcs szemétláda, szénné nyomaszt az atmoszféra. Ami romantikus hatást akarna kiváltani, az rettentő cringe és kellemetlen, helyette viszont jut jó sok kegyetlenkedés és életről lehozás. Baromi rossz kedvünk lett tőle, és nem az a fajta, ami után hálás vagy az életedért, vagy elgondolkodsz valamin. Hanem sima, mezei, teljesen felesleges rossz hangulat. Amit pozitívumként ki tudok emelni, azok a szép ruhák. Mivel abszolút nem regényhű, ezért azt elolvasom majd, hogy feledtesse ezt a giccses nyomorpornót.

Nekem ez túl sok volt stílusban és túl kevés tartalomban. Szép, látványos, de a karakterekhez nem tudtam kötődni, és a nagy drámai pillanatok se ütöttek igazán. Olyan, mintha nagyon akarna mély lenni, de nem sikerül.