TOPLISTA: Ez 2026 eddigi 10 legjobb filmjeA kép forrása: Netflix

Bár érzésre még csak alig kezdődött el az év, napokon belül már a harmadik hónapot fogjuk taposni. A mögöttünk hagyott közel nyolc hét pedig egészen sűrűnek és mozgalmasnak bizonyult. Ennek köszönhetően már most fel tudunk állítani egy olyan tízes toplistát, amelyen az év eddigi legjobb filmjei szerepelnek, és bizony akad rajta valóban piszok jó mozi.

Ott van például a Segítség! Két munkatárs egy lakatlan szigeten ragad, miután repülőgépük lezuhan. Félre kell tenniük korábbi sérelmeiket és együtt kell dolgozniuk a túlélés érdekében, ám végül nyugtalanító és sötét humorú szellemi párbajjá fajul a kérdés, hogy melyikük lesz az, aki elevenen megússza.

Nem sikerült rosszul (de azért annyira kiemelkedően jól sem) a 28 évvel később – A csonttemplom. A világtól elzárt, fertőző zombihordák uralta Angliában még élnek kis embercsoportok, akiknek sikerült megvédeniük magukat, és a civilizáció romjain próbálnak nagyjából normális életet élni. De kizárt, hogy sikerüljön. Mert mindenki kénytelen szembenézni a ténnyel: talán nem a fertőzöttek jelentik a legnagyobb veszélyt. A túlélők embertelensége még furcsább és még rémisztőbb, mint az erőszak vírusával fertőzött zombiké. És ők veszélyesebbek is.

Épp csak a napokban került a mozikba A bűn útja. Egy szigorú szabályok szerint, pontos tervezéssel, kétely nélkül dolgozó rabló. Tudja, mit akar, elegáns és imádja a régi amerikai autókat. Meg egy végletesen makacs, módszeres, de az ösztöneire is hallgató zsaru. Az egyik négy éve újra és újra lecsap. Az ügyek között csak egy összefüggés van: mindig a Csendes-óceán partján futó legendás 101-es úton dolgozik. A másik nem adja fel, egyre közelebb kerül az elkövetőhöz. De még így is sötétben tapogatózik. Körülöttük pedig gyönyörű nők, kisstílű bűnözők, irigy zsaruk, fegyverek, gyémántok, erős motorok: minden szépség és romlottság, ami Los Angelesben kavarog.

Kifejezetten jó filmnek bizonyult A nagy fogás. Amikor egy lerobbant rejtekhelyen több millió dollár készpénzre bukkannak, meginog a bizalom a miami rendőrök között. Ahogy külső erők tudomást szereznek a hatalmas fogásról, minden kérdésessé válik – még az is, hogy kiben bízhatnak meg.

Az Ősi ösztön is a horrorfilmek táborát erősíti idén. Egy csapat fiatal trópusi vakációra megy egy pazar tengerparti luxusházba. Minden szuper, van pia, napfény, jókedv kacagás… De Ben valahogy egyre furcsábban viselkedik. Eddig mindig kedves volt, barátságos, sőt egyenesen cuki. De most mintha megváltozott volna a hangulata. Ingerült, sőt néha kifejezetten dühös. Márpedig az nagyon nem jó, ha Ben dühös. Ugyanis Ben egy csimpánz…

Klasszikus romantikus vígjáték a Nyáron a párom. A film története Alexet és Poppyt követi, a lány szeretné felfedezni a világot, mígy a fiú inkább otthon maradna egy könyvvel a négy fal között. Két eltérő személyiség, mégis a legjobb barátok. Távol élnek egymástól, de egy évtizede minden nyáron egy hetet együtt töltenek.

Egy japán animációs film, a Scarlet is helyet követel magának e listán. A bosszú a fiúk dolga. Ahogy a harc is. Ahogy a kaland is. Scarlet, az ifjú hercegnő azonban másképp gondolja. Világ életében karddal a kezében, lóháton érezte jól magát. Amikor apját, a királyt megölik, ő bosszúra készül, ám eltéved a holtak birodalmában, és egyetlen élőként bolyong a különös tájon. Egy más korszakból származó fiatalember azonban segít neki. És nem csak a bosszúban, hanem abban is, hogy egészen új dolgokat ismerjen meg. Így hát, amikor végül szemtől szembe kerül apja gyilkosával, felmerül benne a kérdés, talán megtörheti a harc és a gyűlölet bűvös körét…

Egy magyar thriller, az Itt érzem magam otthon is ide illik. Ritát egyik napról a másikra elrabolják. Az Árpád család lakásában tér magához, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a család régen eltűnt lánya. Bár Rita biztos a saját identitásában, ha életben akar maradni, kénytelen felvenni Szilvi szerepét.

Bár nincs esélye olyan magaslatokba emelkedni, mint az eredetinek, azért az új Üvöltő szelek sem lett rossz. A lányát egyedül nevelő úr, Mr. Earnshaw befogad egy árva fiút, akit attól kezdve együtt cseperedik az ő gyerekével. Heathcliff és Cathy elválaszthatatlanok lesznek. Maguk sem veszik észre, de örökre egymáshoz láncolódnak – olyan erős kötelék alakul ki köztük, amit soha, semmi nem tud szétválasztani. A fiú sok évet tölt távol a pusztuló udvarháztól, a lány pedig kénytelen férjhez menni a közelben élő arisztokratához, aki bármit hajlandó megadni neki a szerelméért és egy fiúért… De amikor a régi barát visszatér, mindannyiuk sorsa megpecsételődik. Cathy és Heatchliff hiába tiltakozik, hiába menekül, a szenvedélyeik elemi erővel ragadják magukkal őket. Egymásért mindenre képesek, nem kímélnek senkit és semmit: csak őrült szerelmük számít nekik.

Sokan előzetesen az idei díjátadók nagy esélyesének is tartották a Marty Supreme-et. Marty Mausernek van egy álma és mindent elkövet annak érdekében, hogy azt valóra váltsa. Marty híres akar lenni, sztár akar lenni és semmi nem tántoríthatja el, hogy elérje célját. A Marty Supreme megtörtént eseményeken és Marty Reisman életén alapul.

Ezek tehát az idei év eddigi legjobb filmjei, az alábbi listán a ti tetszési indexetek alapján pakoltuk őket sorrendbe.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb.

#10

horror | sci-fi | thriller

Mozikban

Egy zombihordák által uralt, a külvilágtól elzárt Angliában még mindig élnek kisebb emberi közösségek. Ők azok, akiknek sikerült megvédeniük magukat, és a civilizáció... több»

#9

61 Ősi ösztön  (2026)

(16) (5)

horror

Mozikban

Lucy hazatér az egyetemről, és újra találkozik családjával, köztük Bennel, a csimpánz házi kedvencükkel. Egy medencés buli során Ben veszettséget kap, és agresszívvé... több»

#8

60 Üvöltő szelek  (2026)

(7) (10)

dráma | romantikus

Mozikban

Minden idők egyik legmegrázóbb és legszebb szerelmi történetéből különleges és merész film született, amelyben Margot Robbie kelti életre Cathyt, Jacob Elordi pedig... több»

#7

62 Scarlet  (2025)

(7)

akció | animáció | fantasy | kaland | sci-fi

Mozikban

A főhős, Scarlet hercegnő felébred a „Holtak Földjén”, miután nem sikerült megbosszulnia apja halálát. Ebben a szörnyű, őrület uralta világban, ha nem találja meg és nem... több»

#6

65 A bűn útja  (2026)

(1) (3)

dráma | krimi | thriller

Mozikban

A napsütötte, poros Los Angelesben játszódó Crime 101 egy titokzatos ékszertolvaj (Chris Hemsworth) történetét meséli el, aki a legendás 101-es autópálya mentén végrehajtott,... több»

#5

72 Nyáron a párom  (2026)

(7)

romantikus

Netflix

A film története Alexet és Poppyt követi, a lány szeretné felfedezni a világot, mígy a fiú inkább otthon maradna egy könyvvel a négy fal között. Két eltérő személyiség,... több»

#4

73 Marty Supreme  (2025)

(4) (11)

dráma | életrajzi | sportfilm | vígjáték

Mozikban

A szélhámosból lett pingpongbajnok Marty Reisman útja a manhattani fogadásoktól a 22 bajnoki cím megnyeréséig. Marty rekordot állított be azzal, hogy 67 évesen ő lett a... több»

#3

79 Segítség!  (2026)

(12) (9)

horror | kaland | thriller

Mozikban

Egy repülőgép-baleset után egy távoli szigeten reked egy tehetséges női alkalmazott és az idegesítő főnöke. A nőnek a túlélési képességeire kell hagyatkoznia, hogy... több»

#2

74 Itt érzem magam otthon  (2026)

(3) (6)

thriller

Mozikban

Egy fiatal nőt, Ritát egy ismeretlen család elrabolja az utcán. A gyanús Árpád család lakásában tér magához, és makacsul azt állítják, hogy ő valójában Szilvi, a rég... több»

#1

81 A nagy fogás  (2026)

(13) (5)

akció | dráma | krimi | misztikus | thriller

Netflix

Amikor egy lerobbant rejtekhelyen több millió dollár készpénzre bukkannak, meginog a bizalom a miami rendőrök között. Ahogy külső erők tudomást szereznek a hatalmas fogásról,... több»