Üvöltő szelek

Eleinte kritikus voltam a filmmel kapcsolatban, több jelenetet hiányosnak vagy elnagyoltnak éreztem. Ahogy azonban egyre jobban magával ragadott a film atmoszférája, fokozatosan rájöttem, hogy egy valódi műalkotással van dolgom. Személyes véleményem szerint komoly díjakat érdemelne, mind a rendezés, mind pedig a szereplőgárda kiválasztása terén.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Aki azt hiszi, hogy az Üvöltő szelek 2026-os feldolgozása egy szívbemarkoló, romantikus film, az téved. El is mondom, hogy miért, enyhén spoileresen. Az alapsztorit ismertem, de a könyvet nem olvastam, így volt némi fogalmam arról, hogy mit fogok lát... Teljes kritika

Az 1848-ban alig 30 esztendősen tuberkulózisban elhunyt angol írónő, Emily Brontë legsikeresebb regényét éppen két évvel halála előtt, 1846-ban írta meg. Főhősei: Catherine és Heathcliff, a földbirtokos, kisnemesi származású leányzó és a befogadott szegény árva fiú szerelmi története. A regény világhírű lett, ez a 2026-os filmes feldolgozás azonban Emerald Fenner rendezésében nagyon feledhetőre sikeredett. Noha a két sztár, Margot Robbie és Jacob Elordi tömegeket mozgósított a mozikba, a legtöbb véleményező csalódottan távozott a nézőterekről, köztük jómagam is. A rendezés kaotikus, a nyomasztó légkör túlzásokba esik, a regényhűség gyenge lábakon áll, és még a színészi teljesítményekkel is komoly gondok vannak. Összességében legfeljebb két csillagot lehet rá adni, semmiképp sem többet. Az örök tanulság: a sikeres történet és világhírű regény filmes feldolgozása még akkor sem 100 százalékos garancia a sikerre, hogy olyan sztárokat vetnek be, mint Margot Robbie és Jacob Elordi. Kell a minőségi rendezés és a jó forgatókönyv is, nem beszélve a hiteles alakításokról.

Már az eredeti, 1846-ban megírt Brontë-regényt sem lehet éppen a világirodalom legjobban sikerült alapművének tekinteni, de Emerald Fennellnek sikerült ezen a halvány sztorin még tovább gyengítenie is. A 2026-os Üvöltő szelek szörnyen gyenge lett mind rendezésben, mind pedig alakításaiban. Ráadásul a történetnek kb .semmi köze a regényhez. Pedig Fennell látszólag biztosra ment és világsztárokkal dolgozott, a csinos Margot Robbie-val és a nők kedvence Jacob Elordival. Az értékelésem azonban max 3 csillag lehet, nem több sajnos.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Emily Brontë világirodalmi klasszikusa 1847-ben jelent meg, ugyanabban az évben, mint Charlotte Brontë Jane Eyre és Anne Brontë Agnes Grey című remekművei. A mindössze 30 évesen elhunyt írónő egyetlen regényét a modern angol regény előfutárának tart... Teljes kritika

Mi volt ez a szemét?! Valentin-napi szexi, romantikus filmként iszkoltunk rá moziba az asszonnyal. Be nem teljesült szerelmek, lángoló érzelmek, egymás karjaiba omlás... helyett végeláthatatlan nyomor, zsigeri nyomasztás, giccses nyafogás és aberráltság. Az összes szereplő egy lelkironcs szemétláda, szénné nyomaszt az atmoszféra. Ami romantikus hatást akarna kiváltani, az rettentő cringe és kellemetlen, helyette viszont jut jó sok kegyetlenkedés és életről lehozás. Baromi rossz kedvünk lett tőle, és nem az a fajta, ami után hálás vagy az életedért, vagy elgondolkodsz valamin. Hanem sima, mezei, teljesen felesleges rossz hangulat. Amit pozitívumként ki tudok emelni, azok a szép ruhák. Mivel abszolút nem regényhű, ezért azt elolvasom majd, hogy feledtesse ezt a giccses nyomorpornót.

Emily Brontë angol írónő 1846-ban írta meg az Üvöltő szeleket (alig 28 évesen) és utána két évvel el is hunyt, miután bátyja temetésén megfázott, majd megtagadva az orvosi segítséget, ágynak esett és megtámadta szervezetét a tuberkolózis, amibe bele is halt. Az Üvöltő szelek azonban hatalmas sikereket ért el már a XIX. században és népszerűsége töretlen napjainkra is. Egy szerelmi háromszög áll a cselekmény középpontjában: egy nemes-lány, egy befogadott árva-fiú és egy férj között. Az előbbi kettő egymásba szeret, ám a lány máshoz megy férjhez. Az egyszerű, ám szenvedélyes sztori sajnos egyoldalú megfilmesítést kapott, nagyon gyenge rendezéssel és alakításokkal. Hiába a nagy nevek a főszereplők stáblistáján, hiába Margot Robbie és Jacob Elordi felbukkanása, a végeredmény sablonos, hatásvadász, szex-központú és unalmas. Ami az értékelést illeti: bár a Brontë -regény kimagasló alkotás, ez a filmes megvalósítás nagyon középszerű, mind rendezését, mind pedig alakításait tekintve. Felejthető film.

Sose olvastam Emily Brontë híres regényét, melyből számtalan filmadaptáció készült már, így viszonyítási alapom sincs a többihez képest, mint amit (a 2026-os verzió) most néztem meg. Meg kell hagyni... a képi világ, a színek, nyomasztó hangulatot lát... Többva felsejlett a Saltburn "hatás"... megspékelve a BDSM-s szexualitással, így már leesett, ki az "elkövető": Emerald Fennell. És akkor itt már összegeztem is a mondandómat, mivel tényleg nincs összehasonlítási alapom, de pótolni fogom valamelyest, hogy azért lövésem legyen erről a nyomasztó szerelmi háromszögről... és persze pornómentesen :D Persze értem én Emerald Fennell gondolatmenetét, hogy veszünk egy adott sztárregényt, és kissé (nem is kicsit) formáljuk a saját arculatunkra, agymenésünkre, vigyünk bele egy jókora pluszt, ami már nem 19. századi. A szereplők jól hozták a kiadott feladatukat, engem hazavágtak lelkileg a végére :D

A film nem a történet miatt zseniális, (mert az egy sokszor újrapróbált, mindenki által ismert történet, )hanem a látvány és filmzene-kombinációk miatt. Művészi színvilág, jelmezek és jelenetek kombinálódnak csodás zenékkel, lebilincselő élmény. Sajnos én a történetet nem kedvelem különösebben, és a színészi játék se nyűgözött le túlságosan, ellenben a rendező csodásat alkotott.

Az Üvöltő szelek egy erős hangulatú romantikus dráma volt számomra. A film inkább az érzelmekre épít, nem a látványra vagy a nagy eseményekre. A történet két ember bonyolult kapcsolatáról szól, akik nagyon erősen kötődnek egymáshoz, mégis sok fájdalmat okoznak egymásnak. Néha kicsit lassúnak éreztem a tempót, de a hangulata végig nagyon erős maradt. A színészek szerintem jól hozták a szerepüket, főleg a két főszereplő. Hiteles volt, ahogy megmutatták a szerelmet, a dühöt és a csalódást is. A film képei is szépek voltak, a tájak és a környezet sokat hozzáadtak a történet hangulatához. Nekem azért tetszett, mert nem egy egyszerű szerelmi történet, hanem inkább arról szól, hogy a szerelem néha mennyire bonyolult és fájdalmas tud lenni. Nem egy könnyű film, de érdekes volt végignézni. #emlékekróla

Ez a film konkrétan egy erotikus eyecandy és semmi több. A sztorit levékonyították a 365 nap szintjére és általában véve az egész "alkotás" olyan, mintha direkt azoknak készült volna, akik hardcore pornót nem akarnak nézni és még egy icipici történetre is vágynak, de főleg csak szeretnének felizgulni. Mindezt zavaró képekkel, bőr alá mászó ábrázolásával a különböző traumatizációs folyamatoknak és igen, ahogyan azt már többen írták: mindezt egy indokolatlanul hosszú videoklip esztétikával és formátumban. Miért kapnak ilyen filmek/ötletek végtelen mennyiségű pénzt.....? Rettentően szomorú.

Nem ismerem a regényt, sem a történetet, számomra minden újdonság volt. Annyira nem csípem a kosztümös filmeket, ennek ellenére nekem tetszett a film, jók voltak az alakítások, a jelmezek, a díszletek, a zenék. A történet rém egyszerű, de akkoriban a... Többz akasztáson, a szexen és a délutáni teázásokon kívül nem sok izgalmas dolog történhetett az emberekkel, így a cselekmény sem körömrágós, de biztos korhű. Akkor ez vót'.

Gyönyörű emberek szenvednek gyönyörű helyeken, gyönyörű kosztümökben, gyönyörű beállításokban, f@sz@ zenékre. Igazából nagyvonalakban erről szól a film, szóval, ha szereted az olyan alkotásokat, amiben mindenki rosszul érzi magát, rossz döntéseket ho... Többz, és kárhozatra van ítélve, és nem zavar, hogy senki sem normális vagy szimpatikus, akkor ez a film is tetszeni fog. Nem a rendező legjobbja, és igazából ez a legkevésbé elgondolkodtató, elborultabb, polgárpukkasztó filmje Fennelnek. Viszont így is van pár bizarr, elszállt jelenet és pont azok a legjobbak, mikor érezni a rendező kézjegyét a filmen. Nekem nagyon bejött a modern vegyítése a kosztümös világgal, Emerald Fennel nagyon jó munkát végzett, hogy ez a különleges elegy jól működjön, és egy igen látványos és egyedi atmoszférát adjon a történetnek. Az egésznek van egy kis mágikusrealizmus-beütése, a díszleteknek, ruháknak, a sminkeknek, az operatőri munkának. Ez elegyedik a gótikus tájjal, történettel. A színészek remekelnek, Robbie és Elordie minden téren odatették magukat. De a többi színészre sem lehet panasz, a gyerekszínészeket külön kiemelném, mert ők is nagyon jók voltak, tökéletesen hozták a szereplők fiatal énjeit. Ez egy jól összerakott film, érdekes történettel, jó alakításokkal, és valami elképesztő látványvilággal.

Amikor a cselekményt üres jelenetekkel és elnyújtott nézésekkel pótolják, az nem művészet, hanem adathiba. A feszültségnek a karakterek belső vívódásából kellene jönnie, nem abból, hogy percekig nézzük a tájat vagy egy arcot, ahol nem történik semmi. Az újítás (legyen az vizuális vagy zenei) jó lenne, de ha nincs mögötte a történet "motorja", akkor csak egy üres váz marad. A rendező valószínűleg a "hangulatra" ment rá, de elfelejtette, hogy a nézőnek nem csak látvány kell, hanem történeti ív is. A film olyan, mint egy túldíszített karácsonyi csomagolás, amiben nincs ajándék: csak a zörgő papírt kapjuk, de a tartalom helyén csak a nagy büdös semmi tátong.