Cukormáz helyett pofon: a kóbor macskák bandája és a társadalmi kiábrándultság szatírája A Netflix legújabb animációs dobása, a Kóbor macskák bandája eldobja a hollywoodi tanmesékből ismert rózsaszín szemüveget. Nem a szokásos, cukormázas animációkról van szó, ahol a világ alapvetően jó, csak néha megbicsaklik: ez a széria valóban teljesen nyers és kendőzetlen tükröt tart a társadalom és a mai emberi viszonyok elé.
A sorozat pontosan az igazságot mondja ki: az emberek többsége annyira bezárkózott a saját kényelmébe és a saját kis mikrovilágába, hogy a külvilág és a másik ember fájdalma már fel sem éri az ingerküszöbüket. Ahogy a sorozatban is megjelenik: a környezetükre vakok, csak akkor reagálnak, ha a saját érdekeik sérülnek. A mese nem szépíti a dolgot: a tömeg tagjai robotké... több»
A felületes látvány mögött: Kirakat-Homérosz, az ösztönlények és az élősködő társadalom A mai filmgyártás klasszikus betegsége, amikor egy zseniális, évezredes alapanyagból sikerül csinálni egy felületes, lecsupaszított látványfilmet, amiből pont a lényeget, a mélyebb szellemi tartalmat hagyják ki. Nagy hírverés, óriási harangozás, a végeredmény pedig egy nehezen induló, üresen kongó tabló — legalábbis az első órában.
Van viszont a filmben egyetlen olyan jelenet, ami miatt mégis érdemes megállni egy pillanatra, mert a felszín alatt pontosan rávilágít az emberi természet legalsóbb szintjére. A történet valójában csak egy óra tíz perc után, ezzel a boszorkányos jelenettel kezd igazán beindulni és életre kelni.
Amikor kikötnek Aiaié szigetén, és Kirké, a boszorkány/istennő csapdát... több»
Korrekt iparosmunka a múlt árnyékában, de a puskapor a végére elázik David Mackenzie neve a Hell or High Water óta garancia a feszült, férfias atmoszférára, így az Időzített bomba (Fuze) alapkoncepciója papíron egy igazi zsáner-csemege. Egy második világháborús, London belvárosában talált 500 kilós bomba, az emiatt elrendelt teljes kerületi kiürítés és áramtalanítás tökéletes paravánt biztosít egy föld alatti bankrabláshoz. A feszültség generátora az a kettősség, ahogy a felszínen a tűzszerészek másodpercre kiszámított, idegőrlő munkája zajlik, miközben a mélyben a rablóbanda falbontó kalapácsai dübörögnek. A nemzetközi kritikák nem véletlenül emlegetik a filmet a The Hurt Locker és a Heat egyfajta könnyed, brit kiszerelésű keresztezéseként.
A 98 perces játék... több»
Végre egy sorozat, ami nem mossa át az agyad olcsó hollywoodi klisékkel Végre egy sorozat, ami nem akarja lebutítani a nézőjét, nem rágja a szánkba a kész válaszokat, és ami a mai streamingpiacon szinte csoda: teljesen mentes a felesleges, öncélú szexjelenetektől és a kötelező hollywoodi PC-kliséktől. A Gőzember az 1960-as Toho-klasszikus zseniális, modern újragondolása, de aki egy egyszerű, agyatlan szuperhős- vagy szörnyfilmet vár, az nagyon eltévedt.
A rendező, Shinzô Katayama nem egy hollywoodi sablongyáros. Ő már korábban is bizonyította (például a Gannibal sorozattal vagy a Missing című filmmel), hogy kifejezetten sötét, nyers, az emberi természet legmélyebb, legtorzabb bugyrait boncolgató pszichológiai thrillerekben utazik. A színészek – élükön Shun Oguri... több»
A modern streaminggyártás és a szinkronizált agyvérzés mintapéldája Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Matt Spicer legújabb vígjátékát, az a 'kaotikus' lenne. A Kisöcsém (Little Brother) egy tipikus, egy kaptafára készült streamingtermék, amelynél a tömegfogyasztásra szánt, olcsó sablonok és a polgárpukkasztó egyediség görcsös próbálkozása ütközik össze – katasztrofális eredménnyel. A film megpróbálja ötvözni a ’90-es évek klasszikus, érzelmes „idegesítő potyautas” komédiáit a mai modern, kőkemény és alpári R-kategóriás felnőtt humorral. Az eredmény? Egy lélektelen, közepes iparosmunka, ami folyamatosan ingadozik a giccses tanulságok és a legközönségesebb poénok között.
A történet és a karakterek mögötti sablonok
A film alaphelyzete nem is állhatna messze... több»
74 Ricky Gervais: Kóbor macskák bandája (2026)
A Netflix legújabb animációs dobása, a Kóbor macskák bandája eldobja a hollywoodi tanmesékből ismert rózsaszín szemüveget. Nem a szokásos, cukormázas animációkról van szó, ahol a világ alapvetően jó, csak néha megbicsaklik: ez a széria valóban teljesen nyers és kendőzetlen tükröt tart a társadalom és a mai emberi viszonyok elé. A sorozat pontosan az igazságot mondja ki: az emberek többsége annyira bezárkózott a saját kényelmébe és a saját kis mikrovilágába, hogy a külvilág és a másik ember fájdalma már fel sem éri az ingerküszöbüket. Ahogy a sorozatban is megjelenik: a környezetükre vakok, csak akkor reagálnak, ha a saját érdekeik sérülnek. A mese nem szépíti a dolgot: a tömeg tagjai robotké... több»