Értékelések (39)

72 Tenzing  (2026)

2026. 11. 18.
Amikor a hegymászós film végre nem a nyugati egóról szól
A legtöbb hegymászós film ugyanarra a kaptafára épül: vesszük a hollywoodi sablont, bedobunk egy csomó CGI-havat, a főhősöket megfestjük makulátlan hősökként, akik legyőzik a természetet, a végén meg jön a drámai zene meg a könnyes tiszteletadás. A Tenzing azonban szerencsére teljesen máshonnan fogja meg a témát, és pont ettől lesz benne valódi tartalom és súly. Jennifer Peedom rendező (aki nem először forgatott a Himalájában, és mélyen ismeri a helyiek világát) nem egy olcsó, adrenalinlöketre kihegyezett kalandfilmet csinált, hanem egy olyan emberi drámát, amely végre a helyére teszi a dolgokat. Miért nem a szokásos „műanyag” mozi? A nézőpontcsere: nem a nyugati expedíciós gőgön van a hangs... több»

93 Ebenezer  (2026)

2026. 11. 16.
Fagyos kísértetek, papírmasé-morál és a sötét moziterem
Ha belegondolunk, hogy a Karácsonyi ének (A Christmas Carol) történetét az elmúlt bő száz évben már ezerszer feldolgozták – a Muppet-verziótól a gótikus animációkon át a különféle modern átiratokig –, akkor az első kérdés persze az, hogy vajon mi újat lehet még kihozni ebből? De ha a 2026-os Ebenezer adatainál nézzük a műfaji keveréket (fantasy, vígjáték, dráma) és a mai kor hangulatát, akkor valószínűleg nem a klasszikus, poros morális tanulságot kapjuk újra, hanem egy sokkal élesebb, talán önironikusabb vagy épp vizuálisan sötétebb játékot. A nemzetközi kritikusok is hamar kiszúrták, hogy Ti West rendezése nem egy szokványos, családbarát képeslap-történetet tesz le az asztalra. A Den of Ge... több»
Vissza a 90-es évek kuckós karácsonyi hangulatához - Amikor a sablon is jólesik
A nemzetközi kritikusok (például a The Guardian vagy a TheWrap tollából) eléggé fanyarul fogadták az Egy kutya tökéletes karácsonya című kanadai drámát, és azonnal rásütötték a bélyeget: szerintük ez csak a tipikus, tucatszámra gyártott karácsonyi sablontermék, ahol a drámai húrok – mint a kómába eső anya, a beteg feleség vagy a depis nagypapa – olyan sebtében vannak elvarrva, hogy az már szinte teleregénybe illik. És valóban, a kritikusok a művészi mélységet kérik rajta számon, amit itt hiába keresne az ember. Ez a film azonban pontosan az a fajta nosztalgikus, papíron kiszámítható, de mégis jóleső darab, amilyeneket a 90-es években gyártottak sorozatban. Bár a szokásos romantikus és érzéke... több»
2026. 11. 15.
Amikor a film végre mert mélyre menni - Nem limonádé, hanem húsbavágó valóság
Értékelés: 5 / 5 csillag (vagy mindenesetre egy olyan erős kivétel, ami magasan kiemelkedik a tucatadaptációk tengeréből!) Miközben a mai filmipar ontja magából a sekélyes, simára csiszolt és steril kosztümös limonádékat (elég csak a friss, csalódást keltő Értelem és érzelem-féle próbálkozásokra gondolni), időnként csodával határos módon megszületik egy olyan adaptáció, amely nem fél a néző szemébe nézni. A 2026-os Édentől keletre pontosan ilyen: végre egy olyan mű, amely nem simította le az éleit, hanem vette a bátorságot a valódi szembenézéshez. John Steinbeck örök klasszikusa sosem arról szólt, hogy a díszletek meg a felszínes romantika vigyék a show-t. Az Édentől keletre egy húsbavágó, k... több»
2026. 11. 15.
Cukormázas nosztalgia vagy igazi Austen? Hová lett a dráma a felszín alól?
Megnézve a film eddigi itteni, túlzottan elalélt értékeléseit, az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: ugyanazt a filmet néztük? Két-három csillagnál – jóindulattal – ez az adaptáció egyszerűen nem ér többet. Jane Austen regényei – különösen az Értelem és érzelem – sosem arról szóltak, hogy szép ruhákban parádézó ifjak sétálgassanak festői angol kertekben, míg a háttérben szomorúan szól a hegedű. Austen művei alapvetően a felszín alatti feszültségekből, a kimondatlan szavakból, a viktoriánus (vagy itt még georgiánus) kor kettős erkölcséből és a nők kíméletlen, teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságából építkeznek. Ehhez képest ez a 2026-os filmadaptáció – ahogy a mai mainstream stúdiót... több»

71 Életfutár  (2026)

2026. 09. 15.
Futószalagos tucatáru: szervátültetésnek álcázott kliséparádé
Fognak egy csontig rágott akciófilmes sémát - az óra ketyeg, a főhősnek el kell jutnia A-ból B-be, miközben mindenki őt üldözi -, és ráhúznak egy újszerűnek szánt ürügyet, ami ezúttal egy transzplantációra váró szerv. A csomagolás változik, de a gépezet ugyanaz a futószalagon gyártott sablon. Nincs benne semmi valódi emberi mélység, semmi egyedi atmoszféra vagy morális dilemma, csak a kiszámítható üldözéses dinamika, ahol az első tíz percben pontosan tudni lehet, mi fog történni a végén. Az ilyen filmeknél a koncepció általában kimerül magában az alapötletben, a kidolgozásra meg már nem marad se intelligencia, se bátorság. A legnagyobb baj az ilyen B-kategóriás iparosmunkákkal, hogy a rendez... több»
2026. 09. 09.
A csendes morális ébredés súlya
A mai, olcsó hatásvadászatra épülő filmgyártás tengerében felüdülés egy olyan alkotással találkozni, amely nem szájbarágós párbeszédekkel vagy teátrális drámázással akar hatni, hanem a csend súlyával és a morális felelősségvállalás nyomasztó légkörével. Cillian Murphy játéka a film igazi gerince: végig lenyűgöző, ahogy az arca elárul mindent. Az a megtört, dermedt tekintet – ahogy újra meg újra csak bambul maga elé, mintha belsőleg teljesen letaglózta volna a látott szörnyűség – pontosan átadja egy olyan ember mély, belső szenvedését, aki nem tud többé szemet hunyni az igazságtalanság felett. A történet a hírhedt Magdolna-mosodák sötét világába enged bepillantást, de egy kifejezetten szerény... több»
2026. 09. 09.
Amikor a mozikultúra eléri az ösztönlény-szintet
Vannak rossz filmek, és vannak azok a produkciók, amelyek nyíltan leköpik a néző intellektusát. A Csak egy éjszaka nem egyszerűen egy sikertelen romantikus vígjáték; ez a puszta biológiai ösztönös létezés, a felelőtlen szexéhség és a szellemi üresség totális apoteózisa. A koncepció már alapból az elmebaj határát súrolja: adott egy képtelen alaphelyzet, ahol a szereplők, mint a veszett kutyák, hajszolják az alkalmi párosodást a városon át, mert a társadalmi keretek közt csak "egyetlen éjszaka" jut nekik erre. A forgatókönyv nem is akar emberi karaktereket, érett gondolatokat vagy normális drámát építeni: a szereplők motivációja kimerül a puszta testi kielégülésben, mielőtt lejár az idő. A pár... több»
3

62 Tériszony  (2026)

2026. 09. 09.
Újabb ipari margarin a feszültségpiacon
Ha a 2022-es Fall (Zuhanás) tiszta, hatásos ötletére emlékszünk, az azért működött, mert nem bonyolította túl: adott volt egy 600 méteres adótorony, a tiszta fizikai akrofóbia és a csontig hatoló magasságérzet. A Tériszony viszont tökéletes példája annak, mi történik, amikor a filmipar meglát egy sikeres koncepciót, és addig hígítja, amíg csak ez a műanyag, íztelen másolat marad belőle. A recept tankönyvileg elcsépelt: végy egy kötelező jelleggel bedobott családi traumát (természetesen meghalt a testvér/közeli hozzátartozó), amit a főhősnek a szikla peremén, a halál torkában kell „feldolgoznia”. A forgatókönyv nem a karakterekből vagy a helyzetből épít feszültséget, hanem a legegyszerűbb hat... több»
2026. 09. 03.
Újabb üres világvégemítosz a futószalagról: A kutya csillagkép
A posztapokaliptikus műfaj az utóbbi évtizedekben a filmipar legelcsépeltebb kliségyárává amortizálódott. A kutya csillagkép pontosan ebből a kimerült mederből próbál meg némi figyelmet kicsikarni magának, ám a végeredmény nem más, mint egy ezerszer látott mintákból összetákolt, kiszámítható tucatáru. A történet felütése a műfaj szinte összes elhasznált kliséjét felvonultatja: adott a szomorú szemű, magányos főhős, aki egy elhagyatott repülőtér hangárjában húzza meg magát hűséges kutyájával és egy állig felfegyverzett, paranoid remetével. A napi rutin a megszokott sablonokat követi: ócska Cessna gépből pásztázni a kihalt tájat, éjszakákon át hallgatni a rádió sercegését egy elhaló emberi han... több»
2026. 08. 28.
98 perc pörgős, de lélektelen üresség
A film már a leírásával is óriásit állít, de a megvalósítás a klasszikus „hangzatos blöff” iskolapéldája. A hivatalos ismertető nagyszabású stratégiai háborút, fondorlatos elmetrükköket és totális megtévesztést ígér, ehhez képest a végeredmény egy újabb, futószalagon érkező hollywoodi tucatmozi lett. A történet felütése a létező összes akciófilmes közhelyet felvonultatja. Az árnyékban mozgó titkos elit csapat, az egymillió dolláros lopás, az elmaradhatatlan „öngyilkos küldetés” meg az elkerülhetetlenül félresikló rablás mind olyan ezerszer elsütött elemek, amiket a műfaj évtizedek óta megállás nélkül melegít újra. Semmi friss ötlet nincs a koncepcióban, csak a megszokott sémák egymásra halmo... több»

65 Zendülés  (2026)

2026. 08. 28.
A Statham-kaptafa újabb fejezete
Jason Statham az elmúlt évtizedekben tökéletesre fejlesztette a saját magáról elnevezett külön műfajt: a morcos, megbízható akcióhőst, akit felültetnek, de ő végül egy szál magában leveri a fél nemzetközi bűnözői elitet. A Zendülés (Mutiny) hajszálpontosan követi ezt a kaptafát, csak sajnos ez a recept már nemcsak kiszámítható, hanem végtelenül unalmas is. A jól ismert formanyomtatvány A történet nem is próbálja leplezni, hogy a legegyszerűbb műfaji panelekből építkezik. A meggyilkolt milliárdos főnök, a hamisan megvádolt, menekülni kényszerülő főhős, a háttérben meghúzódó nemzetközi összeesküvés és a név tisztázásáért folytatott hajsza olyannyira lerágott csont, hogy az első tíz perc után p... több»

56 Kétség  (2026)

2026. 08. 28.
A klisék csapdája
A papíron egy feszült skandináv dráma ígéretét hordozza a gazdag hajózási birodalommal és a sötét családi titkokkal, a képernyőn azonban egy fáradt, ezerszer látott sablonná fakul. Végig olyan érzés nézni, mintha az alkotók egy jól ismert, unalmas ellenőrzőlistát pipálgatnának végig a néző kárára. Az alapfelvetés – a memóriazavaros nő visszatérése a tökéletesnek tűnő, de valójában rohadó luxuséletébe – nagyjából húsz évvel ezelőtt még talán izgalmas és formabontó lett volna. Akkoriban az amnézia mint dramaturgiai eszköz még képes volt valódi feszültséget generálni a mozivásznon. Ma viszont, számtalan hasonló történet után, ez már egy teljesen lerágott csont. A cselekmény egyetlen pillanatra ... több»
Cukormáz helyett pofon: a kóbor macskák bandája és a társadalmi kiábrándultság szatírája
A Netflix legújabb animációs dobása, a Kóbor macskák bandája eldobja a hollywoodi tanmesékből ismert rózsaszín szemüveget. Nem a szokásos, cukormázas animációkról van szó, ahol a világ alapvetően jó, csak néha megbicsaklik: ez a széria valóban teljesen nyers és kendőzetlen tükröt tart a társadalom és a mai emberi viszonyok elé. A sorozat pontosan az igazságot mondja ki: az emberek többsége annyira bezárkózott a saját kényelmébe és a saját kis mikrovilágába, hogy a külvilág és a másik ember fájdalma már fel sem éri az ingerküszöbüket. Ahogy a sorozatban is megjelenik: a környezetükre vakok, csak akkor reagálnak, ha a saját érdekeik sérülnek. A mese nem szépíti a dolgot: a tömeg tagjai robotké... több»

72 Odüsszeia  (2026)

2026. 07. 20.
A felületes látvány mögött: Kirakat-Homérosz, az ösztönlények és az élősködő társadalom
A mai filmgyártás klasszikus betegsége, amikor egy zseniális, évezredes alapanyagból sikerül csinálni egy felületes, lecsupaszított látványfilmet, amiből pont a lényeget, a mélyebb szellemi tartalmat hagyják ki. Nagy hírverés, óriási harangozás, a végeredmény pedig egy nehezen induló, üresen kongó tabló — legalábbis az első órában. Van viszont a filmben egyetlen olyan jelenet, ami miatt mégis érdemes megállni egy pillanatra, mert a felszín alatt pontosan rávilágít az emberi természet legalsóbb szintjére. A történet valójában csak egy óra tíz perc után, ezzel a boszorkányos jelenettel kezd igazán beindulni és életre kelni. Amikor kikötnek Aiaié szigetén, és Kirké, a boszorkány/istennő csapdát... több»
2026. 07. 07.
Korrekt iparosmunka a múlt árnyékában, de a puskapor a végére elázik
David Mackenzie neve a Hell or High Water óta garancia a feszült, férfias atmoszférára, így az Időzített bomba (Fuze) alapkoncepciója papíron egy igazi zsáner-csemege. Egy második világháborús, London belvárosában talált 500 kilós bomba, az emiatt elrendelt teljes kerületi kiürítés és áramtalanítás tökéletes paravánt biztosít egy föld alatti bankrabláshoz. A feszültség generátora az a kettősség, ahogy a felszínen a tűzszerészek másodpercre kiszámított, idegőrlő munkája zajlik, miközben a mélyben a rablóbanda falbontó kalapácsai dübörögnek. A nemzetközi kritikák nem véletlenül emlegetik a filmet a The Hurt Locker és a Heat egyfajta könnyed, brit kiszerelésű keresztezéseként. A 98 perces játék... több»

60 Gőzember  (2026)

2026. 07. 07.
Végre egy sorozat, ami nem mossa át az agyad olcsó hollywoodi klisékkel
Végre egy sorozat, ami nem akarja lebutítani a nézőjét, nem rágja a szánkba a kész válaszokat, és ami a mai streamingpiacon szinte csoda: teljesen mentes a felesleges, öncélú szexjelenetektől és a kötelező hollywoodi PC-kliséktől. A Gőzember az 1960-as Toho-klasszikus zseniális, modern újragondolása, de aki egy egyszerű, agyatlan szuperhős- vagy szörnyfilmet vár, az nagyon eltévedt. A rendező, Shinzô Katayama nem egy hollywoodi sablongyáros. Ő már korábban is bizonyította (például a Gannibal sorozattal vagy a Missing című filmmel), hogy kifejezetten sötét, nyers, az emberi természet legmélyebb, legtorzabb bugyrait boncolgató pszichológiai thrillerekben utazik. A színészek – élükön Shun Oguri... több»

42 Kisöcsém  (2026)

2026. 06. 27.
A modern streaminggyártás és a szinkronizált agyvérzés mintapéldája
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Matt Spicer legújabb vígjátékát, az a 'kaotikus' lenne. A Kisöcsém (Little Brother) egy tipikus, egy kaptafára készült streamingtermék, amelynél a tömegfogyasztásra szánt, olcsó sablonok és a polgárpukkasztó egyediség görcsös próbálkozása ütközik össze – katasztrofális eredménnyel. A film megpróbálja ötvözni a ’90-es évek klasszikus, érzelmes „idegesítő potyautas” komédiáit a mai modern, kőkemény és alpári R-kategóriás felnőtt humorral. Az eredmény? Egy lélektelen, közepes iparosmunka, ami folyamatosan ingadozik a giccses tanulságok és a legközönségesebb poénok között. A történet és a karakterek mögötti sablonok A film alaphelyzete nem is állhatna messze... több»
2026. 06. 21.
Profi módon összerakott tucatkrimi, biztos érzelmi gombokkal
Ha az ember elolvassa a szinopszist, azonnal bekapcsol a déjá vu érzés: láttuk már ezt a Szökésben, a Harrison Ford-féle A szökevényben, és még kismillió amerikai thrillerben. Az Úgyis megtalállak nem akarja megváltani a világot, nem hoz új mélységeket, de azt a szoftvert, amit a tömegszórakoztatás előír, hibátlanul futtatja. A recept: Ártatlanság és összeesküvés A történet a legbiztosabb érzelmi klisére épít: vegyél egy végletekig jóindulatú, ártatlan apát, akit a rendszer igazságtalanul bedarál, vádold meg a saját fia meggyilkolásával, majd adj a kezébe egy szalmaszálat, hogy a gyerek mégis él. Innen a forgatókönyv hozza a kötelező köröket: szökés a börtönből, harc a törvénnyel és az elmar... több»
2026. 06. 19.
A nagy „leleplezés” helyett a nagy unalom – Sablongyár 2026
Senki ne dőljön be a marketingnek és az összeesküvés-elméletes kommenteknek: a leleplezés napja nem egy korszakalkotó igazságbeszéd, hanem egy végtelenül lusta, harmincéves szintű hollywoodi tucattermék. A film semmi újat nem ad, nincs benne egyetlen eredeti ötlet sem, csak a szokásos, ezerszer lerágott csont: üldözés, ide-oda bujkálás, katonák, zsarolás és szirénázó kocsik. A sztori annyira szájbarágós, hogy egy másodpercre sem bíz semmit a néző intelligenciájára, mindent a szánkba rágnak, mintha egy kétbites tanmesét néznénk. A külföldi szaklapok kritikáit olvasva egyértelmű, hogy a nemzetközi sajtó is pontosan ugyanebbe a falba ütközött. Ahogy a kinti elemzők rámutatnak, a film legnagyobb... több»