Pontosan az a típusú film, ami a „szépen fényképezett semmit” próbálja mély értelmű drámának eladni. Ha tisztán nézed, a maszkok mögött csak a privilegizált unatkozás és a steril szenvedés marad.
A Madison a tökéletes példája annak, hogyan próbálja a filmipar „világmegváltó drámaként” tálalni a gazdagok jóléti vergődését. Gyönyörű belsők, drága jelmezek és lassú kameramozgások hitetik el a nézővel, hogy valami fontosat lát, miközben valójában csak egy újabb melodramatikus lufit fújnak az arcunkba.
A nyálas máz és a valódi súlytalanság
A film legnagyobb hibája a „nyálfaktor”. Minden érzelem túl van hangszerelve, minden könnycsepp patikamérlegen van kiszámolva, de a karakterek problémái valójában súlytalanok. Ez a típusú „gazdag-szenvedés” csak addig működik, amíg a néző hajlandó belemenni a szimulációba. Aki viszont látja a drótokat, az csak azt látja, hogy emberek, akiknek mindenük megvan, mesterséges konfliktusokat gyártanak, hogy érezzenek valamit a nagy ürességben.
Miért gyenge?
Nincs benne valódi mélység vagy lebontás. Csak a felszínt polírozzák. A film nem a rendszert kérdőjelezi meg, hanem a rendszeren belüli kényelmi panaszokat díszíti fel. Ha lehántjuk róla a drága produkciós minőséget, egy sima szappanoperát kapunk. Egy tisztánlátó számára ez kimerítő, mert az ember várná a pillanatot, amikor végre történik valami valódi, de csak marad a lassított felvételben tálalt melankólia.
A Madison nem film, hanem lakberendezési magazin érzelmekkel dúsítva. Ha szereted nézni, ahogy gazdag emberek drága környezetben néznek a semmibe, akkor tetszeni fog. Ha viszont a valódi életre és a maszkok nélküli igazságra vagy kíváncsi, ez a film csak egy újabb adag digitális szemét, amit a „szépség” álcája alatt akarnak eladni. Szerintem ez a film egy tipikus „időpazarló”, amitől az ember nem több lesz, hanem csak érzi a feleslegesen elégetett perceket. Olyan, mint a cukros víz: édes, de nem táplál, és utána csak szomjasabb leszel az igazságra.
Külön említést érdemel a film körüli marketing-gépezet. Úgy harangozták be ezt a sorozatot, mintha a Yellowstone méltó utódja lenne - nyers erejével, kőkemény érdekkonfliktusaival és az élet-halál harc súlyával. De ez a hasonlat a nézők pofonvágása. Aki ezt a két filmet egy lapon említi, az csak a díszletet látja: lát egy lovat meg egy kalapot, és azt hiszi, a tartalom is ugyanaz.
Míg a Yellowstone-ban a földért, a túlélésért és a hatalomért folyik a valódi vér, addig a Madison csak egy selyemköntösbe csomagolt érzelmi maszturbáció. Itt nincs valódi tét, csak privilegizált vergődés. Ez a klasszikus „csali és csere” technika: beígérik a húst, de csak cukros vizet kapsz. A beharangozó egy üres ígéret volt, a végeredmény pedig csak egy újabb bizonyíték arra, hogy a gazdagok unalmát ma már „mély emberi drámának” nevezik a droidok világában.
66 The Madison (2026)
SkyShowtime (2026.03.27.)
Egy New York-i család élete egy tragédia után felborul. Hogy feldolgozzák a gyászt, a vidéki Montanában nyaralnak, és a mélységes bánat közepette az emberi kapcsolatokat kutatják. több»
Szereplők: Michelle Pfeiffer, Kurt Russell, Patrick J. Adams, Will Arnett, Kevin Zegers
Szerintem is közepes sorozat, igazi nagyvárosi, gazdag emberek szenvedésével. A \"nagyvárosi unatkozó\", aki rájön, hogy a nagyvárosi rohanás és társadalmi élet milyen üres... Viszont amikor a folyóparton ül vagy csak egy gyönyörű tájat mutat a kamera, az nekem maga a mennyország.