Értékelés: 5 / 3 (Közepes – Csak rajongóknak)
A Testamentumok (The Testaments) azzal a nehéz örökséggel indult, hogy méltó folytatása legyen a Szolgálólány meséjének. Azonban a végeredményt látva sajnos beigazolódott a gyanú: a sorozat a sikeres előd árnyékában maradva küzd az eredetiségért, és beleesik a modern streaming-gyártás legnagyobb csapdájába: a felesleges nyújtottságba.
A vontatottság mint rákfene
A sorozat legnagyobb problémája a feszesség hiánya. Ami a Szolgálólányban még művészi csend és fojtogató atmoszféra volt, az itt sokszor csak üresjárat. Sajnos ez egy tipikus betegsége a sikeres produkcióknak: a készítők hajlamosak "gumiként nyújtani" a cselekményt, hogy több epizódot facsarjanak ki az alapanyagból. Amit itt több részen keresztül látunk, az valójában egyetlen feszes epizódba sűrítve sokkal nagyobbat ütne. Amikor a néző azt érzi, hogy a karakterek csak percekig néznek maguk elé, vagy ugyanazokat a lélektani köröket futják, a dráma elveszíti az élét.
Kiaknázatlan lehetőségek: A Gyöngylány-szál
A sorozat igazi kincse a Gyöngylányok története lehetne – vagyis annak bemutatása, hogyan szivárog be Gileád a külvilágba, és hogyan toboroznak követőket a falakon kívülről. Ez végre új információ lenne, egy olyan nézőpont, amit eddig nem ismertünk. A gileádi falakon belüli szenvedést már négy-öt évadon át néztük; tudjuk, hogy borzalmas és korlátolt. A külső szál viszont megmutathatná a rendszer valódi gépezetét és propagandáját. Sajnos a készítők ezt a potenciált sokszor háttérbe szorítják a lassú, belső vívódások kedvéért, ami stratégiai hiba.
A korlátozott rendszer csapdája
Gileád lényege a mozdulatlanság és a szigor. De ami a valóságban fojtogató, az a képernyőn egy idő után unalmassá válik, ha nincs érdemi fejlődés. A Testamentumoknak elvileg a rendszer bomlásáról és bukásáról kellene szólnia, de ha túl sokáig időznek a statikus állapotoknál, elvész a feszültség. Az első évad zsenialitása a felfedezés erejében és a sokkban rejlett. Mára azonban hozzászoktunk a főkötőkhöz és a falhoz. Ahhoz, hogy ez a történet újra üssön, nem lassítani, hanem gyorsítani kellene – megmutatni a repedéseket a falon, nem csak magát a falat bámulni órákon át.
Összegzés
A Testamentumok jelenleg olyan, mint egy rágógumi: az elején intenzív volt az íze, de mostanra már csak rágjuk, miközben az aromája kezd teljesen elszállni. Hiányzik belőle az az elemi erő és sűrítettség, ami Margaret Atwood világát eredetileg naggyá tette. Aki szereti a lassan hömpölygő, meditatív drámákat, talán élvezni fogja, de aki a rendszer bukásának izgalmas krónikáját várta, az egyelőre csak az eredeti sorozat halvány árnyékát kapja.
83 Testamentumok (2026)
A The Handmaids Tale folytatása, amely 15 évvel az eredeti sorozatban megismert események után játszódik, Margaret Atwood könyve alapján. több»
