Más szelek fújnak

2026.04.02 21:21 Artemisia Olvasottság: <100x

1

Emily Brontë világirodalmi klasszikusa 1847-ben jelent meg, ugyanabban az évben, mint Charlotte Brontë Jane Eyre és Anne Brontë Agnes Grey című remekművei. A mindössze 30 évesen elhunyt írónő egyetlen regényét a modern angol regény előfutárának tartják, az olvasóra gyakorolt hatása pedig máig változatlan. Nagyszerű írói megoldások: többszörös keretes elbeszélés, történetek a történetben, objektív elbeszélők. Az emberi lélek mélyreható ismerete, kétélű morális kérdések, generációs traumák.

Az Üvöltő szelek örökérvényűségét és megunhatatlanságát bizonyítja a számtalan filmadaptáció, melyek közül az első már 1920-ban napvilágot látott . Már több mint 100 éve gyakorlatilag minden generáció megkapja a maga Üvöltő szelek-parafrázisát. A 2020-as évek Üvöltő szelek feldolgozását az Oscar-díjas Emerald Fennell készítette el, noha filmje sokkal inkább egy fan fiction újragondolás, mint hagyományos adaptáció. Fennell elmondása szerint azokat a kamaszkori vízióit igyekezett megfogni és a vászonra költöztetni, melyek a regény olvasása közben megfogalmazódtak benne. Ezek pedig alighanem az eddigi legprogresszívebb Üvöltő szelek-feldolgozását eredményezik, és néha igencsak indokolttá teszik a film angol nyelvű plakátjain használt idézőjeleket ( "Wuthering Heights").

Már a nyitóképsor is eléggé kihívó: a sötét vászon alatt kéjes nyögéseket hallunk, majd zavarba ejtő módon egy nyilvános akasztáson találjuk magunkat. A jelenet fő attrakciója - a kis Catherine Earnshow nagyon jól szórakozik a látványosságon - az akasztott férfi erektált pénisze. Igen, erre fut ki a (regényben egyáltalán nem szereplő) jelenet. A jó hangulatban telt akasztás után pedig a kis Catherine vidáman szalad haza a yorkshire-i lápvidéken található Szelesdombra, ahol az apja egy meglepetéssel készült neki. Mr.Earnshow egy utcagyereket hozott haza Liverpoolból, akit "játékszerként" szánt az itt kb.10 éves (a regény szerint ekkor csak 6 éves) lányának... A két gyerek, Catherine és Heathcliff mindenesetre együtt nevelkedik (bár a kapcsolatuk már ekkor is mérgező jegyeket mutat), civakodnak, kibékülnek és együtt viselik Mr. Earnshow szeszélyes természetét, ami a verésektől sem riad vissza.

Emerald Fennel kihagyja Hindley karakterét, pontosabban összeolvasztja Mr.Earnshow karakterével, aki így rideg és durva apja Catherine-nek és erőszakos ura a szolgasorba taszított Heathcliffnek.

Gyerekkori traumák, kötődési problémák, nélkülözés közepette cseperednek fel, fiatal felnőtt létük legégetőbb kérdései azonban nem a közöttük lévő osztálykülönbségek és társadalmi elvárások, hanem Emerald Fennel kissé erotomán világának elsődleges témája: az elfojtott szexualitás felszínre törése. A film ezen a téren hozza a legmerészebb újításokat a regényhez és a korábbi adaptációkhoz képest. Az ábrázolt kor minden prüdériáját elveti és mindent megmutat, amit a rendezőnő kamaszként a sorok közé/mögé képzelhetett. Van itt minden: az istállóban esténként BDSM-meneteket nyomó szolgák, Catherine a festői láp ködében, egy szikla mögött maszturbál, kivillanó dekoltázsok és ujjszopogatás minden mennyiségben, de aszpikos halak szájában is megfordulnak ujjak, és bár megtörténik a regénybéli fordulópont –Edgar Linton eljegyzi Catherine-t, a sértett Heathcliff pedig világgá megy – kettejük szerelme nem marad plátói, és a BDSM témája is előkerül még.

De nemcsak anakronisztikus témafelvetéseiben és a szexualitás nyílt ábrázolásában újító, hanem vizualitásában is . Nagyon merész, nagyon anakronisztikus és nagyon működik. Egyrészről megvan az autentikus yorkshire-i lápvidék ködös-szeles, mégis festői szépségű látképe, másrészt beszédes audivizuális nyelvezet, amely remekül használja a történetben rejlő lehetőségeket. Szembetűnő Szelesdomb és Fácánosmajor eltérő szettingje. Előbbi az apai zsarnokság, az elszegényedés és a társadalmi lemaradás mementója, szénfekete falak kívül-belül, sötét, nyirkos, huzatos belső terek, disznóvér, mocsok, szinte a vásznon át is érezhető bűz, és állandó esős vagy szeles időjárás. Ezzel szemben Fácánosmajorban folyton süt a nap, gondozott pázsit és kert, hatalmas, világos és modern belső terek, élénk színek, bőrborítású falak - csak a kacsalábon forgás hiányzik.

Ebbe a környezetbe költözik be Catherine, de nem sokáig élvezheti zavartalanul új otthona luxusát, mert hazaérkezik Heathcliff, immár meggazdagodva és Szelesdomb új uraként (bár Hindley és Hareton hiányában ez korántsem üt akkorát).

Heathcliff keserű bosszúhadjárata itt nem igazán látszik sem keserűnek, sem hosszúhadjáratnak. Közelebb kerül Catherine-hez, mint szelesdombi éveik alatt bármikor - padláson, erdőben, hintóban, játszi könnyedséggel bolondot csinál Lintonból, aki rendszerint szívélyes vendégként üdvözli és Isabellát is könnyen az ujja köré csavarja.

Isabella karakterével ugyanakkor mostohán bánt a forgatókönyv és teljesen kilúgozta az ő drámáját. Isabella itt csak egy szürke kisegér, aki egyébiránt BDSM-sub, így másképp csapódik le Heathcliff rossz bánásmódja is, amit felé tanúsít.

Ezenkívül a szolgálónő, Nelly karaktere is alapos változáson esett át: míg a regényben ő az események egyik objektív elbeszélője, addig itt aktívan mozgatja a szálakat a háttérből.

A változtatások ellenére a film a jól ismert módon ér véget, és a legtöbb adaptációhoz hasonlóan teljesen kihagyja a 2.generáció történetét (sőt, ennek a lehetőségét is elvágja).

Az előre leírt főszereplő-páros, Margot Robbie és Jacob Elordi kihozzák a szerepeikből a maximumot azok között a keretek között, amit a forgatókönyv rájuk szab. Margot Robbie-nak alapvetően jól áll a karakter vadóc oldala és az az extravagáns plusz, amit Emerald Fennel adott neki, de a drámai(nak szánt) részeknél már kevésbé teljesít jól, sőt néhol 19.századi Barbie-benyomást kelt. Jacob Elordi alapvetően jó választás volt Heathcliff szerepére, bár túl sok drámát tőle sem kíván meg a film.

Összességében Emerald Fennell steampunk Üvöltő szelek-parafrázisa egy érdekes és tabudöntögető fan fiction, ami nyomokban Emliy Brontë-t is tartalmaz. De akit valóban érdekel, hogy miért tartják máig a világirodalom egyik legnagyobb történetének az Üvöltő szeleket, az inkább a regényt olvassa el, mert ebből a filmből biztosan nem tudja meg.