Gábor390920

Rajongóknak kötelező. A két évvel ezelőtti Eras Tour koncertfilm is nagyot ütött, nagyon jól átadta a koncert hangulatát, de ez az utolsó show kiegészülve a The Tortured Poets Department szekcióval teljessé tette a koncertet. Személy szerint kicsit fájó volt nézni, hiszen a terrorveszély miatt elmaradt bécsi koncertek még mindig hiányoznak, de ennek ellenére szuper kikapcsolódást nyújt három és fél órán keresztül.

A film a gyászról és annak hatásairól, valamint a feldolgozásáról szól számomra. Két történetszálon fut a film: a múltban és a jelenben. Ez az elején kicsit zavaró tud lenni, de miután hozzászokik az ember, utána már komfortosabban nézi a történéseket.

Nagyon próbáltam élvezni a filmet, de tényleg. Korábban, amikor moziban voltunk, többször szembejött velünk ennek a filmnek az előzetese, és azt valahogy nagyon jól összerakták, meghozták a filmhez a kedvem. Végül nem moziban láttam, hanem otthon. Már nem bánom. Adott a főhősnőnk, aki korábban egy súlyos traumán ment keresztül, és most évekkel később végre randizásra adja a fejét. A telefonjára folyamatosan üzeneteket kap egy ismeretlentől, aki azt akarja elérni, hogy eltegye láb alól randipartnerét, különben megölik a testvérét és a kisfiát. A film másfél órás, és sajnos ebből az első egy óra azzal telik, hogy kapja a fenyegető üzeneteket, és kínosabbnál kínosabb indokokkal hagyja ott az as... több»

Szeretem az igaz történeten alapuló történeteket, mindig kíváncsi vagyok arra, hogy a színészek mennyire tudják átadni a történetet. Nem ismertem Christy Martin történetét, így ilyen szempontból "vakon" ültem be a filmre, de minden várakozásomat felülmúlta. Sydney Sweeney (szerintem) eddigi legjobb alakítását nyújtja ebben a filmben. Sokszor eszembe jutott Margot Robbie is, aki az Én, Tonya című filmben alakított hasonlóan jót.

Nagyon szeretem Herendi Gábor filmjeit. Először talán a Valami Amerika második részét (nem is az elsőt) láttam tőle, már akkor is tetszett, hogy a zene nagy szerepet kapott a filmjében. Tavaly a Futni mentem volt nagy kedvenc nálam, idén pedig a Szenvedélyes nők sem okozott csalódást. A rendező tudja, hogy lehet megnevettetni a közönséget, tudja, hogyan kell szerethető karaktereket bemutatni a vásznon olyan élethelyzetekben, amelyekbe akár mi magunk is belekerülhetünk. Igaz, ez is egy adaptáció, de azt gondolom, hogy sikerült tökéletesen "magyarra" adaptálni. Aki szereti a rendező munkásságát, az szerintem most sem fog csalódni, és valljuk be: szükség van két óra önfeledt jókedvre és kikapcs... több»