A moziból kilépve az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, az volt, hogy vajon hányan fogják érteni ezt a filmet. Hányan fogják érteni, látni, hogy ez a film nem (nem csak) a magyar közoktatásról szól. Nem arról, hogy milyen kisiskolásnak lenni most, vagy milyen volt harminc évvel ezelőtt. Hanem arról, hogy milyen másnak lenni, többnek lenni egy beszűkült, félelmekkel teli, életunt, önmagát primitivizáló társadalomban.
Mindezt egy tízéves kisfiú és egy fiatal tanárnő szemszögéből követhetjük végig. Mind a ketten újak az iskolában, Palkó édesanyjával Németországból költözött Magyarországra, Juci néni pedig frissen végzett pedagógus, ez az első tanéve.
Mindketten elvárások nélkül, egyszerűen csak saját magukat adva próbálnak beilleszkedni új közegükbe. Aztán mindketten sorban kapják a kisebb, majd nagyobb pofonokat. Palkó értetlenül áll az előtt, hogy amikor az évnyitó ünnepségen elfárad, miért nem ülhet le, miért zsongja egyből körül három halálra rémült felnőtt, akik úgy élik meg ezt, mintha valami világraszóló rettenetet követett volna el, miért nem azt ebédelhet, amit szeretne, vagy miért kell tornaórán három büntetőkört futnia azért, mert piros póló helyett fehéret vett fel.
Juci nénit komoly meglepetésként éri, amikor kritikát kap kollégáitól, mert tekintélyelvű büntetés és megfélemlítés helyett játékosan próbálja megtalálni újdonsült osztálya bizalmát és szeretetét. Szava is elakad, amikor egy – láthatóan nem túl iskolázott – apuka egyszer csak ráront, és számon kéri, hogy miért nem a tankönyvben szereplő Petőfi verset tanította, miért egy másikat. Nem érti a kollégák közönyét, amikor a tanári kar egyik tagját teljesen váratlanul és ok nélkül elbocsátják, vagy amikor egyiküket azzal szembesíti, hogy látta, amint az illető egy tanulót megüt.
A körülöttük létező közöny, butaság, érdektelenség lassan mindkettőjüket felemészti. Juci néni szép lassan elveszíti a hitet, hogy értéket adhat tovább a következő generációnak, és megkeseríti a felismerés, hogy ezt épp a saját kortársai és pályatársai veszik el tőle, akiknek ugyanez lenne a küldetésük, feladatuk.
Palkó pedig a saját tízéves módján próbál elmenekülni ebből a mérgező közösségből. A film egyik legmegrázóbb jelenete, amikor az udvaron rajzol a homokba egy kört, beáll a közepébe és azt mondja, ide senki nem jöhet be. És azok, akik eddig ellehetetlenítették, kirekesztették, cserben hagyták, becsapták, hirtelen tömegével próbálnak berontani a homokkör belsejébe. Palkó világába, ahonnan eddig minden erejükkel kívül maradni akartak, de most, hogy kizáródtak, hirtelen legfontosabb céljuk, hogy beverekedjék magukat. Persze büntetést ezúttal is ő kap.
Szívszaggató látni, ahogy ennek a két többre hivatott, értékes embernek az élete, a világba vetett naiv hite és értékrendje szép lassan darabokra hullik. Az utolsó jelenetek egyikében Palkó – más kiutat nem találva – úgy próbál elmenekülni a nyomasztó és butító mindennapokból, hogy felmászik egy nagy fára. Természetesen mind a gyerekek, mind a felnőttek között azonnal kitör a pánik, és hívják a tűzoltókat.
A legutolsó jelenetben pedig ezt a fát aprítja darabokra egy közmunkásokból álló brigád. Mert menekvés nincs. Aki bekerül a gépezetbe, annak bent is kell maradnia, és ha ehhez meg kell törni, akkor megtörik. Mert a csőcselékben többen vannak, és erősebbek.
81 Fekete pont (2024)
A Cannes-ban bemutatott Itt vagyok és a Balaton Method című alkotásairól ismert Szimler Bálint bemutatkozó játékfilmje. A Fekete pontban visszatér korábbi munkatársa, a ma... több»
Szereplők: Marozsán Erika, Bianka Szelestey, Mészöly Anna , Rév Marcell, Mátis Paul
Itthon néztem végig a filmet. Szerencsére. Hol ordítottam, hogy a jó büdös k anyátokat, hol Palkóval sírtam. Félóra eltelt, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy a düh és harag nagyobb bennem, vagy a sajnálat minden olyan gyerek és tanító iránt, aki más, mint a többi. Szégyen ez az ország.