Tom Cruise szokatlan szerepben tűnik fel a filmben, egy igazán barátságtalan figura bőrébe bújik, amitől előbb fogalmazódik meg az undor a nézőben, mint a szeretet igénye. Az emberek ösztönösen azzal barátkoznak, aki nem jelent veszélyt rájuk. Digger pedig mindenkire veszélyt jelent a történetben. Egy negatív spirállal indul a történet, aminek az első mozzanata egy képzelt valósághoz betegesen ragaszkodó férfi, aki mindent megtesz azért, hogy megtartsa, amihez ragaszkodik. A hatalom gyakorlása, a hatalom ára és a katasztrófa használata, hogy megtörténhessen minden vágyott esemény.
Hirdetés
Alejandro G. Iñárritu végig fenntartja a képzelt világot a filmben. Keveset ad, lassan csöpögteti az újabb elemeket és amikor ad valamit, akkor el is vesz valamit. A hanghatások, a képi világ egy teljesen szürreális élménybe repít és mi csak próbálunk a döbbenettől levegőhöz jutni. A fakó képsorok emlékeztetnek a második világháborús filmek hangulatára. A hangok pedig rettentő zavaróak, ezzel tökéletesen megerősítve a nézőben, hogy a jelenetek célja az ásás. Minél mélyebbre akar ásni a lelkünkben, folyamatosan fenntartva a bizonytalanságot, többször egyértelműen összezavarva a nézőt. Mikor már kezd összeállni, hogy mégis mi a fene történik a vásznon, akkor jönnek az egyértelmű magyarázatok, amitől a kép újra homályos lesz, a motivációk pedig összezavarodnak.
A film folyamatosan szélsőséges képekkel dolgozik. Végig áthatja egy szokatlan kettősség. Egyszerre dolgozik nagyon erős filmes eszközökkel és színházi eszközökkel. Vegyük például a macskát, amiről elsőre látszik, hogy csak egy bábu. A mai CGI-tól fűtött iparban ez elgondolkodtató, hogy van-e ennek jelentősége, hogy nincs tökéletesre animálva. Már az első pillanattól beszippant a szürreális forgatag és megpörget, hogy csak szédelgünk. A klisékhez szokott közönség végig kapja az ébresztőket egészen az utolsó pillanatig, amikor a záró jelentben a győzelem mámora, a veszteség fájdalma és az élettel való szembesülés bevisz még egy gyomrost, hogy hazafelé indulva se tudjon kitörni rajtunk az önfeledt elégedettség.
Riz Ahmed és John Goodman alakítása első osztályú volt. A jó ízlés és a ripacskodás kellemes egyvelegét alkották. A karakterek a fejlődése, szembesülése önmagával és a főhőssel való kapcsolata nagyon erősen megtámasztotta a történetet. Zseniális alkotás volt minden főszereplőtől.
Tom Cruise a hátán vitte végig az egész történetet, a filmet. Ha csak a karakter szokatlansága alapján ítélkezünk, akkor mondhatjuk, hogy jár érte az Oszkár. Ha eltekintünk a Mission Impossible Ethan alakjától, vagy a finom lovag, esetleg a szerelmes karaktereitől, akkor kapunk egy kiváló játékot, de az Oszkárhoz még kevésnek éreztem.
A film egy szatíra, ami megpróbál rávenni, hogy jól szórakozzunk egy tragédián és nehéz emberi sorsokon. Valóban lehet rajta nevetni, sok helyen szórakoztató. Amennyire fura a szórakoztatási cél, annyira veszi komolyan a globális társadalmat, energiaválságot, környezetszennyezést. Megszállottam szembesít az olajmezők valós hatásaival és a társadalom képmutatásával.
A film üzenete, a színészek játéka hangsúlyosabb a történet nagyszerűségénél. Kell a filmhez egy hangulat, de megéri megnézni.
100 Digger (2026)
akció | dráma | kaland | politikai | szatíra | vígjáték
A történet középpontjában a világ leghatalmasabb embere áll, aki kétségbeesett küldetésre indul, hogy bebizonyítsa, ő az emberiség megmentője, mielőtt az általa előidézett... több»
Szereplők: Tom Cruise, John Goodman, Jesse Plemons, Sandra Hüller, Riz Ahmed
