Vannak olyan filmek, melyek megtekintését meg kell szakítani szégyenszünetekkel. Amikor néhány percre megnyomom azt a bizonyos Pause gombot, és kimegyek a konyhába egy kávét főzni, vagy az erkélyre nézelődni, vagy egyszerűen csak szusszanni egy kicsit szégyenemben, amiért nézem ezt a filmet, holott már nézni is kínos. A Csúfok is ilyen.
Vártam a filmet, vártam is tőle valamit, annál, amit végül kaptam, mindenképpen többet, mert Joey King azért adta már jó filmekhez a nevét. Ott volt például A szabadság illata vagy A tett, de ezt most nem kellett volna.
A Csúfok abszurd és szürreális utópia, de ettől még nem jó. Nagyon nem. Értem, hogy „mire gondolt a költő”, de a megfelelően és élvezhetően kifejezni nem igazán sikerült. Puszta kíváncsiságból még annak is utánanéztem, hogy az alkotók (író, rendező) mennyi idősek. Bíztam benne, hogy azt találom majd, hogy tizenkettő, mert ez még talán mentség lett volna arra, amit elkövettek, de mindannyian már bőven a középkorúságot tapossák.
Amit – így tippelem – meg akartak mutatni: A celeb-, divat-, és influenszervilágban csak azok számítanak, érnek, érdemelnek valamit, leginkább figyelmet és persze anyagi jólétet, akik, legalábbis külsőre, tökéletesek. Vékonyak vagy éppen szálkásan izmosak, hibátlan bőrrel, testtel és persze öltözködéssel bírnak. Aki ebből kilóg, az selejt, tehát minden eszközt be kell vetni, hogy ez meglegyen. Ennek legelterjedtebb módja a drasztikus és kevésbe drasztikus szépészeti beavatkozások, ami által bárki számára elérhető az áhított tökéletesség és szimmetria. Ez itt egy komplett műtét, amin tizenhat éves korában átesik mindenki, ha akar, ha nem, mert tökéletleneknek a tökéletes világban nincs helyük.
Ez rendben is lenne, csináljunk egy filmet, ami torz tükröt mutat ennek az elfajzott valóságnak. De így? Nullszériás látványvilággal és olcsó, kínosan elnagyolt effektekkel, amik már a ’80-as évek Commodore 64 világában is cikik lettek volna?
A látványtalanságot talán még meg is bocsátanánk, ha legalább izgalmas lenne, de sajnos mindemellett még unalmas is.
A film egyetlen pozitívuma, hogy sikerült mindezt csak kicsit több, mint másfél órába belezsúfolni, így megpróbáltatásaink viszonylag hamar véget érnek.
Összegezve, azt az időt, pénzt és energiát, amit ennek a filmnek az elkészítésébe fektettek, hasznosabb dolgokra is lehetett volna fordítani.
