2026.07.18 15:22 Majorkas Olvasottság: 1119x
0

A legdrámaibb és egyben legszebb mitológiai bosszúeposz

Az vitathatatlan tény, hogy ez volt az egyetlen legősibb regény, amiből már nagyon indokolt volt, hogy készüljön egy monumentális filmadaptáció. Az nem volt mindegy, hogy kinek a kezébe kerül, mert szerintem a legnehezebb történetről beszélünk.

Hirdetés

Az első forgatási fotótól kezdve követtem a híreket és vártam a film megjelenését. Most, a megtekintés után, jó lenne látni a károgók arcát, akik a negatív reklámok miatt fintorogva ültek be a filmre, de azokon nevetek a legjobban, akik emiatt nem nézik meg, és éppen ezért fogalmuk sincs róla, hogy mit hagynak ki. A másik kedvencem a történelmi hitelesség fitogtatása; valóban idiótán nézhetnek ki a fényes páncélt viselő óriások ebben a miliőben. Én biztosan nem tettem volna ezt plakátra, de azt a rendező is elmondta, hogy mitológiáról szól a film, tehát ezt itt le is zárhatjuk.

A legdrámaibb és egyben legszebb mitológiai bosszúeposz

Azért látszik bizonyos megfelelési kényszer az új irányzat felé, nehogy ezen múljon a díjazás, és ez a szereposztáson mutatkozik meg, de szerencsére a szóban forgó szereplőkön abszolút nincs fókusz, gyakorlatilag mellékszerepben látjuk őket, szóval nyugi van. A legnagyobb húzás, és amire inkább számítottam, az lett volna, hogy Lupita Nyong'o valójában nem Heléna lesz, hanem egy nimfa vagy szirén, és akkor lett volna igazán megtrollkodva az előítéletes közönség. Elliot Page-et lehet szeretni vagy nem szeretni, de amit játszott az alvilági jelenetben, az majdnem olyan jó volt, mint Tom Holland játéka, és nem, nem Achilleuszt alakítja. Tulajdonképpen lehet úgy nézni erre a filmre, mintha ott sem lennének, de marketing szempontjából nem volt annyira utolsó, mert mindenki erről a filmről beszél. Mindenki!

A Trója bevételével kapcsolatos jelenetek számomra sokkal szebbek és jobban kidolgozottabbak voltak, mint az egykori Trója című filmben látottak. Még a ló is tetszett. Jó, van a két film között 22 év, nézzük el.

Fel vannak háborodva a görögök? Teljes joggal, de készítik a saját sorozatverziójukat, amit legalább annyira várok, mint ezt, hogy újra megnézzem. Szexjelenetet ne keressen senki, pedig nem lett volna túl nagy hátrány, ha betekintünk jobban abba a 7 évbe, amikor Odüsszeusz (Matt Damon) Kallüpszó (Charlize Theron) társaságában volt. Miért ne?

A Küklopsz barlangjában játszódó jelenet akár egy jobb horrorban is megállná a helyét, nekem nagyon tetszett, és a tengeri jelenetek is komolyak voltak, le a kalappal!

A 3 órás játékidő fel sem tűnik, mert mindig történik valami, a cselekmény realisztikusan ábrázol, lényegre törő és nem lineáris elmeséléssel sodor magával. Ne menjünk el szó nélkül a zseniális képi világ és hangzás mellett, nem mintha eddig csalódtunk volna, legyen az bármely Nolan-film az új érából. Rendkívül merész, hogy Christopher Nolan hozzá mert nyúlni ehhez az ősi történethez, nevezzük bátran az ő szavaival élve "korabeli Marvelnek", ami egyébként számára sem volt kevésbé elhanyagolható kihívás, de tagadhatatlan, hogy ismét az Oscarra hajt, és itt a jelölés befigyel majd, több is, ez nem kérdés. Anne Hathaway mint legjobb női főszereplő, ez a minimum.

Hol van ide Ridley Scott utolsó párbaja vagy Eggers északija? Sehol!

9,5/10

71 Odüsszeia  (2026)

akció | dráma | fantasy | kaland

Odüsszeusz, Ithaka legendás görög királya a trójai háború után hosszú és veszélyes útra indul hazafelé. Útközben olyan mitikus lényekkel találkozik , mint a küklopsz,... több»

0