Én eddig minden Insidious-részt bírtam. Még akkor is, amikor már éreztem, hogy ezt a túlvilági ingatlant alaposan körbejártuk, és talán nem kellene még egy ajtót nyitni rajta, de mindig mentem velük. Most viszont eljutottam oda, hogy jó, köszönöm, a démonok leadhatják a belépőkártyát.
Hirdetés
A Köztünk járnak legnagyobb baja, hogy üres - és ezt most a lehető legtisztességesebb kifejezésnek szánom. A színészi játék elképesztően gyenge, a karakterek nincsenek rendesen felépítve, a párbeszédek pedig olyan bugyuták, hogy időnként vártam, mikor szól be valamelyik démon: „Ezt azért gondoljátok át még egyszer.” Így aztán nincs kiért izgulnom, és tőlem úgy cseszegetheti őket a másik oldal, ahogy akarja, vigyék őket, legfeljebb kérjenek aláírást az átvételről.
Egy horrorhoz azért kellene némi érzelmi befektetés, hogy érdekeljen, ki nyitja ki azt a kurv@ ajtót, és ki marad mögötte. Itt emberek vannak a képen, történnek velük dolgok, én pedig nézem. Körülbelül annyi személyes érintettséggel, mint egy térfigyelő kamera. Ráadásul az egésznek alig van építkezése. Sem érzelmileg, sem dramaturgiailag, sem a félelem szintjén. Homogén masszaként csordogál, amiben elvileg fokozódnia kellene a rettegésnek, de nálam leginkább az ülésigazgatás gyakorisága fokozódott. Mindezt talán még elnézném, ha legalább időnként rendesen be tudnék sz@rni, de ennyi erővel a nappaliban is lekapcsolhattam volna a villanyt - olcsóbb, és ott legalább ismerem a szereplőket.
A két világ elválasztása nem elég markáns, nekem túlságosan egybemosódnak, így az átlépésnek sincs meg az a súlya, amitől összerándulna a gyomrom. A túlvilág lassan csak egy másik helyiség, kicsit kellemetlenebb a társaság, de hát ilyen családi rendezvényen már voltam. És mindeközben ott hevernek szanaszét a kihagyott lehetőségek. Van egy rendőr, akivel a szerelmi szálban lehetne konfliktust, kételyt, feszültséget teremteni, lehetne kezdeni valamit azzal, hogyan fér össze a munkája azzal, amit el kellene hinnie, ehelyett csak lebeg az egész. Mintha egy amatőr filmes táborban bedobták volna, hogy „legyen benne romantika is”, aztán jött az ebéd. A tetováló csaj is csak úgy van, de a szomszédról is nagyjából annyi marad meg, hogy van egy cuki kutyája. Könyörgöm, még a kutyában rejlő feszültséget sem használják ki rendesen! Egy állat reakciójával, egy indokolatlan morgással, egy üres sarok figyelésével már el lehetne kezdeni dolgozni a néző idegrendszerén. Ehhez képest én jobban figyeltem a kutyára, mint a film a saját lehetőségeire.
Egy ilyen franchise-nál különösen bosszantó, amikor ennyire nincs megírva az alap. Hiába küldesz át bármit a túlvilágról, ha ezen az oldalon még a karakterek sem készültek el. Eddig sok mindent megbocsátottam az Insidiousnak, ezt most már nem szeretném, részemről be lehet csukni ezt az ajtót. Ha mégis kopognának, szóljatok nekik, hogy forgatókönyv nélkül nincs bejövetel.
Gemma egy fiatal anya, aki kislányával visszaköltözik abba a házba, ahol felnőtt, ám a régi otthon falai között hamarosan baljós titkok ébrednek fel. Miközben egyre... több»
Szereplők: Lin Shaye, Maisie Richardson-Sellers, Andy McPhee, Sam Spruell, Leigh Whannell
