Jól emlékszem arra az időre, amikor 11 éves koromban, 1987-ben megjelent otthonunkban a Sky Channel műsoradó. Ugyan nem volt semmi magyar feliratozás vagy szinkron, de nem bántuk egy percig sem, mert csodálattal meredtünk a képernyőre, amikor nézhettük a gyerekműsorokat: Dj Cat Show Linda De Mollal, a különböző rajzfilmeket, zenei műsorokat, Incredible Hulk, Bionic Woman, és még sorolhatnám. De!!! Amit minden szombaton lázasan vártunk, az a WWF volt, mert akkor láttunk életünkben először pankrációt, amire kajak azt hittük évekig, hogy valóságos...
És egyszer csak megjelent: Hulk Hogan! Nah... akkor aztán kerekedett rendesen a szemünk, hogy wowwww, ez egy szuperhős a talpán, és őrjöngtünk ugyanúgy, mintha a nézőtéren, a szorító mellett lettünk volna családostól (mert a szüleim is velünk együtt izgultak). Felejthetetlen hétvégéket éltünk meg kis családommal a pankráció sport fanjaiként.
Persze mindannyiunknak megvolt a maga kedvence hétről hétre, de nálam, mint mindenki másnak, első helyen volt Hulk Hogan! Persze ahogy "csajosodtam", és megjelent Bret Hart... elolvadtam. :D Elnézést a hosszú lére eresztésért...
Szóval... a dokufilm... Nagyon sok mindent megtudhattunk eme 4 epizódból, az tény, és néha hüledeztem, izgultam, sajnálkoztam, elítéltem, és az utolsó rész végén bizony... elpityeredtem, megsirattam Terryt (pontosan ugyanúgy, mint amikor tavaly nyáron megtudtam, hogy elhunyt). Végtelenül kedvelt karakter volt számomra, aki jópár évig végigkísért tinédzserként a képernyőhöz szegezve lehengerlő varázsával, és majd fiatal felnőttként követtem nyomon napi szinten a VH1-on is a reality sorozatát családi körében. Szóval... engem nagyon is megviselt a halála.
Zárásként megjegyezném: hiányoltam a lánya szereplését, még ha csak pár percre is (nem csak egy sornyi szöveg hangfelvételről, és a második házasságáról is csak egy mondatot hallhattunk, hogy durván ért véget).
Terry Bollea Hulk Hoganná változott. Ez a dokumentumfilm a legenda mögött álló férfit mutatja be az utolsó interjúján keresztül. több»
