![]()
A témaválasztás izgalmas és hiánypótló. a film meg jól van elkészítve, na de amit sugall, az sajnos elfogadhatatlan. Röviden: azt üzeni, hogy az Unabombert az amerikai állam állította elő, és ezzel felmenti a bűnöst, vagy legalábbis relativizálja, elkeni a tetteit.
Hirdetés
![]()
Ted Kaczynski közel két évtizeden át küldözgetett levélbombákat, és eközben nem voltak erkölcsi fenntartásai és nem empatizált egy pillanatra se az áldozataival. Ki tudja meddig folytatta volna, ha végül 30 évvel ezelőtt el nem kapják, hogy három évvel ezelőtt végre kifingjon a börtönben. A filmben egy jóravaló, okos és tanult fiatalembert látunk, akit hát sajnabajna a fránya körülmények szörnyeteggé tettek. Ez a felelősség elkenés nagyon nincs rendben.
A sugallat amit kiéreztem: A Harvardon lefolytatott CIA által megrendelt pszichológiai kísérletek során a fiatal, lelkileg amúgy is sérülékeny Kaczynskit agyba-főbe alázták, a személyiségét módszeresen rombolták. Mivel a kísérletek szétzúzták a bizalmát az intézményekben és az emberekben, egyenes út vezetett a társadalomból való kivonuláshoz és a radikalizálódáshoz. Értsd: az állam az összefonódott tudományos és titkosszolgálati apparátusán keresztül nem csupán felelős, hanem egyenesen megteremtette aa saját ellenségét.
Hát ez egy veszélyes és sajnálatos elkenése a személyes felelősségnek. Ráadásul képzeljétek, maga Kaczynski is határozottan visszautasította azt a narratívát (a tárgyalásán és a későbbi írásaiban is), hogy a harvardi kísérletek tették volna őt bombamerénylővé. Ő saját magát racionális ideológusnak tartotta, nem pedig egy elbaltázott pszichológiai kísérlet áldozatának. Ez ellentmond a filmnek. Azért adok rá mégis 4 csillagot, mert amúgy jól van összerakva, csak tudnám ezt a felmentős narratívát feledni basszus.
78 Unabomber (2026)
dráma | életrajzi | krimi | thriller
A megtörtént események ihlette életrajzi thriller Ted Kaczynski történetét követi nyomon: a kivételesen tehetséges, mindössze tizenhat éves Harvard-hallgatóét, akinek elméjét... több»
Szereplők: Russell Crowe, Shailene Woodley, Jacob Tremblay, Annabelle Wallis, Alexander Ludwig

