A vörös sárkány
Red Dragon
Több
Red Dragon
Fórum (8)
Hozzászólás
Szakrális: a gonosz szentsége - Francis Dolarhyde & Hannibal & William Blake. (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – a moderátorok eldöntik a sorsukat). A szakrális szó a szent, a szentséges, a vallásos dolgokra utal. Ez a fogalom a vallási élmény középpontjában áll, és a tiszteletteljes félelmet és a megrendülést is magában foglalja. Szerintem: a gonoszságnak is lehet szakrális oldala. Pszichológiai értelemben ez a következőképpen mutatkozik meg: 1. A bűn szakralitása (szent, a szentséges): A vörös sárkány filmben Francis Dolarhyde a gyilkosságot egyfajta szent rituáléként éli meg. A férfi nem gyilkos, hanem egy "pap", aki a halál oltárán áldoz átváltozása érdekében. Ez a bűn szakralitása: amely fényében a gyilkosság nem bűn, hanem egy vallásos élmény. 2. A manipuláció szakralitása (szent, a szentséges): Hannibal Lecter is egyfajta "szakrális lény" a maga módján. A manipulációja nem csupán egy eszköz, hanem egy szertartás, ami a lelket pusztítja el. A párbeszédei, a mozdulatai, a tekintete... Minden szentséges és félelmetes is egyben. 3. A művészet szakralitása (szent, a szentséges): a festmények, a versek, a filmek... mind-mind képesek megrendülni és elgondolkodtatni az embert. William Blake festménye is egy szakrális műalkotás, ami a jót és a gonoszt is megmutatja.
Kiegészítés: gondolj bele, a valóságban is sok ember számára a pénz vagy a hatalom is egyfajta szakrális entitás! A megszállottság a gonosz vallása.
Addiktív: a függőség pusztító vonása - Hannibal és Francis. (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – a moderátorok majd eldöntik a sorsukat.) Az addiktív szó a függőséget okozó dolgokra utal, legyen szó egy anyagról (mint a drogok vagy az alkohol), egy viselkedésről (mint a szerencsejáték), vagy akár egy személyről (mint Hannibal Lecter). Igen, rengetegen vagyunk oda a nagy és zseniális Hannibalért, és ez bizony teljesen normális és természetes jelenség, amely még logikus is. Vélem: ez a vonzás nem mindig a jót szolgálja, sőt a pusztításba is vihet, ha nem figyelsz. A pszichológia is úgy tartja, hogy az addiktív viselkedés mögött gyakran a fájdalomtól való menekülés, a belső üresség vagy a trauma áll. Francis legnagyobb traumája ugyebár a gonosz, konok, sötét lelkű, fölé hatalmasodott nagymamája, akitől szeretet és törődést várt, de nagyon más dolgokat kapott, csak romlottsággal szembesült a nagymama által, és semmi jóval sem. Sajno erre nagyon sok példa van a valóságban is. 1. Pszichológiai addiktív (függőség): a megszállott gondolatok és vágyak is lehetnek addiktívak. Ahogy Francis Dolarhyde-ot is megszállta a sárkány iránti vágy, úgy én is addiktív módon merülök el a torz psziché világában, de az én függőségem a tudásra, a művészetre és a segítségnyújtásra irányul, ami a fény oldala a sötétségben, és nem az árnyékokat követem. Tehát Hannibal iránti rajongásom nem arról szól, hogy sötét utakat járok, csak azokban is otthonosan mozgok, akár Will Graham, amely szintén nem fiktív karakter, hanem nagyon is létezett. Tehát az én írásaimban is megnyilánuló rajongásomat a torz psziché kapcsán sose keverd össze, hogy akkor én azt támogatom is, mert nincsen így, és biztosan te sem teszed ezt! A kettő nagyon más. 2. Viselkedési addiktív (függőség): a dopamin egy olyan hormon, ami a boldogságérzetet adja, és az addiktív viselkedés (pl. szerencsejáték) ennek a hormonnak a felszabadulását célozza. Gondolom, a gyilkolás is lehet egyfajta addiktív viselkedés, ami a bűnös számára a boldogságot jelenti. 3. Személyiség addiktív (függőség): Hannibal Lecter karaktere is addiktív. Őt nem a kábítószer, hanem a manipuláció és a pszichológiai játszmák teszik függővé, te pedig nagy eséllyel Hannibal függője vagy – a karakter rajongója, amivel nincsen semmi baj, teljesen normális. Will Graham és Clarice Starling (A bárányok hallgatnak & Hannibal) Hannibal számára a legjobb "drog", mert a játszmájuk sosem ér véget. S nekik is ugyanígy Hannibal a drogjuk, noha Will ennek totálisan hátat fordít a legvégén. Ezt a valóságban is így tette, nem lehetett ez kicsit sem könnyű. Én: a függőség nemcsak a testet, hanem a lelket is rombolja.
Entitás: amikor a lényeg felveszi az alakot, avagy Francis Dolarhyde, avagy a fogtündér sorozatgyilkos (Ralph Fiennes) felfogása a festményhez való megszállottságában. (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – próba szerencse módjára –, majd a moderátorok eldöntik a sorsukat.) Az entitás egy olyan fogalom, ami a lényeg, a létező dolog meghatározására szolgál, legyen szó fizikai, szellemi vagy metafizikai dologról. A vörös sárkány filmben a sárkány is egy entitás, ami a gonoszság és a pusztítás szellemét testesíti meg. Egyébként valóban az is William Blake méltán híres festményén. Pszichológiai entitás: a tudományban a pszichózisban szenvedő betegek gyakran látnak vagy hallanak olyan entitásokat, amelyek a valóságban nem léteznek. Ezek a képzelgések irányítják az elméjüket és a tetteiket. Francis beszélget a sárkánnyal, főleg, amikor azt szeretné, hogy had tartsa meg Ribat, ez a jelenet eléggé emberségessé teszi őt. S a sárkányt arra kéri, hogy ne bántsa a nőt, és ne vegye el tőle, sőt azt is kéri (ami szinte megható), hogy őt se bántsa többé a sárkány. Megható, mert Francis beteg, és ő ettől borzalmasan és végletesen szenved, s meg akar szabadulni hosszabb időn át ettől, és ennek érdekében sokkal többet meg is tesz, mint amire számíthat az ember tőle. Sajnos hiába: ő azt hiszi, elpusztítja a sárkányt azzal, ha elpusztítja a festményt. Sajnos ez nem így működik, az ember bárcsak megmenthető lenne így. Sokakat megmentene ez, sajnos ebből nem igen van menekvés, Francis is elbukik, pedig igazán harcol önmaga szörnyetegi énje ellen, és le akar állni, de sajnos ez a betegség felemészti célpontját. Kommunikál a sárkánnyal, mintha az élne, és mintha ténylegesen létezne. Számára régen több egy festménynél. Sajnos ez is megfelel a valóságnak: akiről mintázták Francis karakterét, az a férfi azt hitte, hogy egy bizonyos X-Faktor beszél hozzá, és befolyásolja abban, hogy mit tegyen, hogy gyilkosságokat kövessen el. A pszichológiában és a filozófiában is gyakran használjuk ezt az entitás fogalmát: 1. Pszichológiai entitás: a tudományban a pszichózisban szenvedő betegek gyakran látnak vagy hallanak olyan entitásokat, amelyek a valóságban nem léteznek. Ezek a képzelgések irányítják az elméjüket és a tetteiket. Gondolom, már érted, mik vonatkoznak erre a filmből. Szerintem az egyik legveszélyesebb emberek azok, akik egy kitalált entitásnak szolgálnak. Kiegészítés: gondolj bele, a valóságban is léteznek olyan entitások, amelyek a társadalmat irányítják! A hatalom, a pénz és a politika is lehetnek olyan entitások, sőt sajnos a művészet is, ezek a pusztítás felé viszik az embereket, holott a vallásnak és a művészetnek csakis csodálatosnak kellene lennie. Vélem, hogy a legnagyobb mértékű gonoszság őszintén sajnálatos, de pont az emberben lakozik, aki amúgy a legcsodálatosabb „lény“ lehetne. De senki sem az, én sem. 2. A pszichiátria szerint: a megszállottság a trauma, a gyermekkori bántalmazás és a törött személyiség eredménye. Francis Dolarhyde esetében a brutális gyermekkor és az elnyomott vágyak hívták életre a sárkányt, mint egyfajta védőmechanizmust. Ez a valóságban igen gyakori eset. Véleményem: a "Sárkány" nem más, mint a belső szörny kivetülése. Szerintem ami a legjobban lerántja eddig mindenről a leplet, az a következő eddigi tudásaink birtokában: a tudomány mai állása szerint a megszállottság nem egy külső entitás "támadása", hanem a beteg elme saját terméke… Ahogy Francis esetében is leírta Thomas Harris oly sikeresen, hogy a filmből ezt sem hagyták ki, sőt nagyszerűen építkezik erre A vörös sárkány, amíg durván kihagyták ezt az igen fontos elemet is Az embervadász című, szintén Harris filmadaptációjából, amely A vörös sárkány szegényre és gyengére sikeredett elődje. De még túl sok minden van, amelyről nem tudunk szinte semmit sem, s így nem biztos semmi sem, hiszen még a saját elménket sem ismerjük, csupán a töredékét. S a másik lepel: a gonosz szellem nem egy tárgyban lakozik, hanem az emberben születik meg, Francis is totálisan egy nagy sárkánnyá változott, és ez sajnos a valóságban is megtörténik különféle módokon... Ez a legborzasztóbb és legigazabb felismerés, és A vörös sárkány is ezzel szembesít minket újra és újra.
A megalománia: a hatalom pusztító káprázata, amely totálisan Francis Dolarhyde, azaz a Fogtündér sorozatgyilkos (Ralph Fiennes) önképe. (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – próba szerencse módjára –, majd a moderátorok eldöntik a sorsukat.) A megalománia egy mentális állapot, amelyben az egyénnek megszállott hite van a saját rendkívüli erejében, fontosságában, gazdagságában vagy mindenhatóságában. Ez gyakran a nárcisztikus személyiségzavar egyik tünete is lehet. Francis megszállottan hiszi, hogy ő tényleg a nagy sárkánnyá változik azáltal, amiket nagy titokban művel: a brutális gyilkosságok által. A káprázat a valósággal szemben: 1. A hatalom illúziója: a megalomán egyén azt hiszi, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világot is irányíthatja, Francis előszeretettel hangoztatja ezt önmagáról többször is a filmben. Szerintem ez az a "világmegváltó" komplexus, amely végül úgy is a pszichiátrián végződik... Csak sajnos túl sokszor későn kapják el az ilyen embert, addigra már bőven bekövetkezik a baj és a tragédiák. Nem figyelünk eléggé oda egymásra, modernizált világunkban nagyon rohanunk... 2. Pénzügyi káprázat: a megalomán sokszor azt hiszi, hogy határtalan vagyonnal rendelkezik, és irracionális döntéseket hozhat a pénzügyekben. Ez az egy nem nyilvánul meg Francis karakterében. Véleményem: ez a "szegény ember álma", amely a valóságban egy pusztító illúzió. 3. Vallásos mánia: a megalománia vallásos formában is megnyilvánulhat, amikor az egyén azt hiszi, hogy ő a megváltó vagy egy isteni lény. Ahogy a vörös sárkány is mutatja, Dolarhyde azt hiszi, ő a sárkány. Meglátásom: a vallás és a beteg elme néha veszélyes páros. Pszichológiai töltet: a megalománia mögött gyakran a teljes kontroll elvesztésétől való félelem áll. Szóval szerintem a grandiózus énkép egy páncél, ami a világtól és a valóságtól védi a személyt. Tehát ő valójában gyenge, ezt is vedd észre, és használd a védelmedre! S a páncélja elkerülhetetlenül megöli a lelkét. Creepy Woods
A nárcisztikus személyiségzavar: az éntudat torzulása, amely Francis Dolarhyde, azaz a Fogtündér sorozatgyilkos egyik legjellemzőbb viselkedése a filmben. Ez roppantul megfelel a valóságnak, sajnos... (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – próba szerencse módjára –, majd a moderátorok eldöntik a sorsukat.) A nárcisztikus személyiségzavar (NPD) egy komplex mentális állapot, amelyben az egyénnek grandiózus éntudata van, ellenállhatatlan szükséglete van a csodálatra, és hiányzik az empátiája másokkal szemben. Francis elvárja pl. az újságírótól, hogy az ne félelemmel adózzon számára, hanem egyenesen áhítattal. Egy nárcisztikus emberrel szemben állva elveszhet a valóságérzéked, hiszen a te valóságod nem számít, csak az övé, s ezt túl sokáig észre sem veszed, ahogy szegény Riba sem vette észre. Nem kell ehhez vaknak sem lenni, bárkivel könnyedén megeshet. Jellemzői: 1. Grandiózus éntudat: a nárcisztikus személy mélységesen hisz a saját kivételességében, tehetségében és fontosságában, ahogy Francis is hiszi, hogy ő egyre többé válik az embernél azzal, ahogy ő "átformálja" az embereket gyilkosságai során. Pl.: az újságíró csupán "egy hangya a méhlepényben", aki csak "rettegni tud" a színe előtt, mert ő mindezzel szemben a nagy sárkány, aki már most több, mint egy ember, ő már egy magasabb szintű lénnyé változik éppen át. A nárcisztikus ember egy "élő szobor", aki a saját múzeumában él... 2. csodálat iránti vágy: a nárcisztikusnak folyamatosan szüksége van mások csodálatára és megerősítésére. Ha nem kapja meg, agresszívvá vagy manipulatívvá válik. Ez a "táplálék", ami nélkül nem tud élni, az te vagy... Ahogy Francis a levelében megírja Hannibalnak, hogy méltatlanul nevezik őt Fogtündérnek, s nem is számít, hogy most ő éppen micsoda, mert ő egy átalakuláson, átváltozáson megy éppen át, amellyel sokkal többé válik, mint amennyit bárki más emberként érni tud, s mindezért őt csodálni kell, áhítattal szemlélni azt, hogy ő erre képes... 3. Empátia hiánya: képtelenek felismerni vagy megérteni mások érzéseit és szükségleteit. Ez a legpusztítóbb jellemző. Egy nárcisztikus emberrel szemben te csak egy "tárgy" vagy, amit felhasználnak. Hannibal Will Grahamat használja fel, s nem sajnálja érte kicsit sem, Francis Ribaval teszi ugyanezt, noha a nőért szembeszegül önnön szörnyetegi természetével, és le akar állni, így hat rá a nő ártatlansága és a lelki fényének ereje. Ezek Francisben nincsenek sehol, a nagymamája ezeket totálisan kiirtotta, kinevelte belőle. Francis nem született szörnyetegnek, nagymamája tette azzá, ez is bárkivel megtörténhet... 4. Manipuláció és kizsákmányolás: másokat kihasználnak a saját céljaik érdekében, és nem éreznek bűntudatot. Olyan manipuláció, ami az elmédet komótosan, de magabiztosan lerombolja... Gondolom, hogy erre szükségtelen példát írnom a filmből, számtalan van benne rá. 5. Irreális fantáziák: a nárcisztikus ember a hatalomról, szépségről, ideális szerelemről és sikerről szőtt fantáziákban él. A valóság számára csak egy "csúnya tréfa", amiből ki akarnak lépni... Francis egy csodálatos átalakuláson megy át, és egy csodálatos lénnyé változik. Pszichológiai töltetek: a nárcisztikus személyiségzavar egyfajta védekező mechanizmus is a mélyben megbúvó törékenység és az alacsony önértékelés ellen. Szóval ahogy én látom ezt: a legnagyobb szörnyek is a gyengeségből születnek... Ebből is tudhatod mindig, hogy te is sokkal erősebb vagy mindegyiknél. Creepy Woods
Obszesszió (= rögeszmés kényszerképzet). (Behozok néhány fogalmat a film kapcsán – próba szerencse módjára –, majd a moderátorok eldöntik a sorsukat.) Igen, tény, hogy Francis Dolarhyde nagyon dögös és vonzó a filmben, főképpen, hogy Ralph Fiennes még inkább azzá tette, mégpedig tudatosan – ő mindenképpen meg akarta mutatni a karakter emberségességét is –, és ez nagyszerűen sikerült is neki. És igaza van neki is ebben, tényleg van benne többféle emberség, de azért most egy kicsit kíméletlenebbül lerántom a karakterről a leplet. Hiszen véleményemben néhol egészen rajongok érte – azért megmutatom, hogy ez mellet párhuzamosan én teljesen tisztában vagyok a valósággal, amely a következő, kedves olvasó: az obszesszió fogalma (= rögeszmés kényszerképzet) a Vörös Sárkány című filmben nagyon központi szerepet játszik, hiszen Francis Dolarhyde, azaz a Fogtündér sorozatgyilkos (Ralph Fiennes) élete egyetlen rögeszme körül forog: ő a nagy vörös sárkánnyá akar válni. Amely valójában a látnoki festő és író, William Blake híres festményének kulcsfigurája, amely A nagy vörös sárkány és a napba öltözött asszony címet viseli. Egyébként szerintem ezt Thomas Harris, az író, akinek köszönhetjük a vörös sárkányt is a többi Hannibal-film közül, briliánsan felhasználta és fantasztikusan felépítette erre a festményre Francis középpontú működését. Engem maximálisan lenyűgöz ez is. Persze engem lenyűgöz a torz psziché, de ez mellett tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet mellé állni, noha egyesek képesek erre is, sőt, beleszeretni is. De ha tudjuk az igazat, akkor ez nem helyes. Felhívom figyelmed, hogy kicsit sem baj, ha elsodor a film, az irodalom vagy egyéb művészet egy másik irányba. Ez logikusan következik, így is van felépítve az adott tartalom, hogy ez következzék be, és hogy bekövetkezik, az teljesen természetes, nincsen vele semmi gond. Tehát Francis elméje felett nem a józan ész, hanem a sárkány iránti megszállottság uralkodik, és ez az obszesszió. Dolarhyde számára a sárkány iránti megszállottsága nem csupán egy gondolat, hanem létezésének a célja, és sajnos ez roppant megfelel a valóságnak. A hatalmas sárkány tetoválás a hátán, a festmény iránti imádata mind-mind a rögeszméjének a kivetülése. A rögeszme vakító fénye: amikor az elme önsorsrontóvá válik. Francis azt akarja, hogy a gonoszságát is művészetként értékeljék, mindez anélkül van így, hogy ő tudatában lenne annak, hogy ő valójában bizony egy erős rögeszmében szenved, és az általa oly nagyra tartott vörös sárkány igazából csak egy szimpla festmény, amely ugyan hatalmas határokat feszeget a festője, William Blake által, ezért nagy jelentősége van, de ettől még senkinek sem uralkodhatna az életén sehogyan sem, ám ha az elme megbetegszik, akkor sajnos még az ilyenbe is képes belekeveredni, ebbe beleőrülni sajnos. A sárkány nem egy valós entitás, hanem a torz elme kivetülése, ami megfosztja a személyiséget a valóságtól. A megbetegedett elme elveszíti a kapcsolatot a valósággal, és a képzelgések irányítják a cselekedeteit. Rögeszmés obszesszió (= kényszerképzet): valaki teljes egészében és túl mélységesen egy gondolat, érzés vagy vágy megszállottja. S ez mély, gyötrő, kényszeres és pusztító önmagára és másokra is. Teljesen uralkodik az elme felett, és ellenállhatatlan vágyakkal, gondolatokkal jár együtt. Egy elvakult, mindent átható megszállottság ez, amely eltorzítja a valóságot és a morális, állhatatos küzdelmet. Pszichológiai jelentősége 1.: az obszesszió egy olyan gondolat, késztetés vagy kép, amely akarattal vagy akaratlanul befurakodik a tudatba, és erőteljes szorongást vagy személyes szenvedést okoz. Ezt a gondolatot az egyén gyakran irracionálisnak ismeri el, mégis képtelen megszabadulni tőle. Pszichológiai jelentősége 2.: az obszesszió egy olyan gondolat, késztetés vagy kép, amely akarattal vagy akaratlanul befurakodik a tudatba, és erőteljes szorongást vagy személyes szenvedést okoz. Ezt a gondolatot az egyén gyakran abnormálisnak ismeri fel, mint Francis is, tisztában van ezzel, mégis képtelen megszabadulni tőle. Sajnos ez is teljesen megfelel a valóságnak (de annak nincsen tudatában, hogy egy festmény nem uralkodhat senki felett). Az obszesszió mint a kényszeres rögeszme pusztító mélysége: a pszichológiában ez a mániákus, kontrollálhatatlan gondolatok, vágyak és képek kategóriája, amelyek újra és újra visszatérnek a tudatba, pusztító hatást gyakorolva a személyiségre. Az obszesszió egyfajta lelki börtön, amelyből a rabja nem tud kiszabadulni. Dolarhyde esetében a sárkány nemcsak egy festmény, hanem a létezésének a célja, a vágyai hajtóereje, s gyilkos indítékának katalizátora. Látod? A festményen lévő, erőteljes jelentéssel bíró sárkány egy "nagyszerű inspiráció" is lehet a művész számára, nemcsak a gyilkos számára, és nem csupán egy megbetegedett, torz psziché. Ez bizarr, de szerintem szintén zseniális. Ez az elvakult megszállottság a filmben is és a valóságban is ellenállhatatlan erővel rendelkezik. Ahogy Dolarhyde is mondja: "Minden lénnyel, akit átalakítok, több leszek az embernél. Én a sárkány vagyok, és maga egy őrültnek nevez. Csodálatos átalakulást láthat, és nem vesz észre semmit. Maga egy hangya a méhlepényben, természeténél fogva csak egyet tud: színem előtt méltán reszket. De nekem nem félelemmel tartozik Mr. Lounds, hanem áhítattal." Azt is mondhatnánk, hogy ez a fajta obszesszió egy másik valóságot teremt, ahol a morális szabályok nem érvényesek, és a pusztítás a teremtés. Másképpen tekintve: Dolarhyde nem gyilkol, hanem átalakít. A férfi nem egy sorozatgyilkos, hanem egy "látnok", egy "szobrász", aki a halált használja a teremtéshez, és szerinte átformálja az embereket valami többé a gyilkosságok módjai által. Főképpen a nőket, persze Francis egész családokat tarol le, nem kímélve még a házi kedvenceket sem. Pszichológiai töltet: a "hangya a méhlepényben" metafora a nárcisztikus személyiségzavar és a megalománia tökéletes megnyilvánulása. Dolarhyde nem embertársakat lát maga körül, hanem közönséget, akiknek a reszketése és az áhítata a művészetének a visszajelzése. A férfi nem félelmet akar, hanem elismertséget. Creepy Woods
A gyilkos Francis Dolerhyde köztünk jár bármikor, bármelyik napon vagy napokon – akár hetekig, hónapokig –, lehet, hogy a legközelebbi barátod. A hit és az őrület: a jelenések könyvének árnyékában élő gyilkos, Francis Dolarhyde – A fogtündér: amikor a köztünk élő démonok hangosan suttognak: Francis Dolarhyde, a fogtündér... (Ralph Fiennes). Ó, ez a név már önmagában is lúdbőrös. Egy pszichopata gyilkos, akinek a példája roppant valóságos, és eme reális valóság kíméletlenül torz és bizarr. Ő nem egy távoli, ködös mesealak, nem egy kitalált mumus az ágy alatt. Ő az a szomszéd, aki naponta köszön, az a kolléga, aki mosolyogva kérdezi, milyen volt a hétvégéd, miközben a fejében már a következő "átalakuláson" spekulál. A valóság az, hogy a legfélelmetesebb szörnyetegeknek nincs szarvuk vagy denevérszárnyuk. Gyakran van szépen vasalt ingjük, és rendben tartott a kertjük. És pont ez a legijesztőbb. Az arcmaszkja: a mindennapok köztünk lévő vadállata.
S az ilyenek köztünk járnak bármelyik napon, avagy napokban, sőt tartalmasabb – megdöbbentően hosszabb időszakon át – akár még a legjobb barátunk is lehet, vagy a saját párunk. S mindkét példában természetes módon működnek együtt velünk, közöttünk, mintha a legszerényebb, legártatlanabb báránybőrbe bújt farkasok lennének. Dolarhyde esete brutálisan példázza, hogyan torzulhat el a hit, vagy egy szent szöveg értelmezése egy beteg elmében, és hogyan válhat inspirációvá a legszörnyűbb tettekhez. Mert néha a legártatlanabbnak tűnő mosoly mögött is egy egész hullaháznyi sötétség lapulhat. És pont az a legveszélyesebb, aki tökéletesen beleolvad a tömegbe. A jelenések könyvének perverziója: amikor a szent szöveg vért itat. Ő nem egyszerűen hívő, ó, dehogy. Ő egy fanatikus, aki a gonoszság eszközévé válik a jelenések könyvének szövegét saját, perverz valóságára vetítve. És ez, drága olvasóm, a "lelki fejlődés" egy teljesen új és nagyon vörös szintje. Egyébként ide tartozik és maximálisan passzol mindehhez a látnoki William Blake híres festménye: A nagy vörös sárkány és a Napba öltözött asszony, amelynek Francis teljes hódolatú megszállottja. Érdekel? Van erről is véleményem, kutasd fel! S leginkább ne hagyd ki a filmet! Creepy Woods
Francis Dolarhyde (a Fogtündér) & A sárkány és az asszony: amikor a szentség és a gonosz összecsap, és az emberi elme lobbanáspontja eljön. Ez nem egyszerűen szöveg lesz tőlem, ez egy lélektani boncolás, egy olyan utazás az emberi sötétség és a kozmikus borzalom között, amelyet most feltálalok neked. Hagyd, hogy a megszállottság járja át a sorokat, és az intellektuális intelligencia hideg, éles pengéje táncoljon a mondatokon, ahogy a gyilkos Francis Dolarhyde (Ralph Fiennes) kése a sötétben! A sárkány egy magasabb szintű lény, amivé Francis Dolarhyde át akar változni, s amely az egész hátát befedő tetoválás is egyben, a látnoki festő, William Blake híres festménye alapján: A nagy vörös sárkány és a Napba öltözött asszony, amely Francis rögeszmés obszessziója, ami sokkal durvább a fixációnál.
(Rögeszmés obszesszió: valaki egy gondolat, érzés vagy vágy megszállottja. Mély, gyötrő, kényszeres és pusztító. Uralkodik az elme felett, ellenállhatatlan vágyakkal, gondolatokkal jár. Egy elvakult, mindent átható megszállottság, amely eltorzítja a valóságot és a morális, állhatatos küzdelmet.) Ez az, ahol a művészet és a mészárlás találkozik, ahol egy festmény nemcsak vászon, hanem egy lélek térképe, ami a pusztulásba vezet. Francis Dolarhyde nem csupán "át akar változni" a sárkánnyá; ő egy olyan lényiséggé akar olvadni, amely a terror szimfóniáját vezényli, és a saját testét vászonná teszi a perverz metamorfózisához a teljes hátát beborító művészi tetoválással a nagy vörös sárkányról. A rögeszmés megszállottság, ami sokkal durvább, mint puszta fixáció – ez a pont, ahol az elme már nem a valóságot látja, hanem egy szörnyeteg képét a tükörben. Ez az a pont, ahol a morális iránytű már nem csak eltörik, hanem lángra kap. A jelenések könyve: A kozmikus véres játék bevezetője (12:4). A jelenések könyve 12. fejezet 4. verse: egy kozmikus dráma bevezetője. Egyike a Biblia legdrámaibb és leginkább kozmikus látomásainak. Ne tévedjünk, ez nem egy kedves vasárnapi mese; ez egy szörnyű bepillantás a jó és a rossz közötti ősi, kozmikus háborúba, ahol a tét az egész teremtett világ sorsa. Ez nem az a történet, amit nagymamám olvasott fel nekem lefekvés előtt, ó dehogy! Ez egy olyan apokaliptikus forgatókönyv, ami a legkeményebb horrorfilmeket is porig alázza. Itt nemcsak egy lélek a tét, hanem az egész teremtés sorsa, ami egy olyan kozmikus sakkjátszma terepe, ahol a bábok életek, és a vesztett játszmát vérrel írják. A vasárnapi iskolások valószínűleg azonnal hisztérikus sokkot kapnának, ha tudnák, miről is szólnak a jelenések.
A jelenések 12. fejezete tulajdonképpen egy allegorikus jelenet a mennyben, ahol a főszereplő egy ragyogó asszony, akit a Napba öltözve, a Holddal a lába alatt, és tizenkét csillagból álló koronával a fején látunk. Ez az asszony a Bibliában gyakran Izraelt vagy az egyházat szimbolizálja, és egy gyermekkel terhes, aki a Messiás, Jézus Krisztus. És ekkor lép a színre a 4. versben az óriási, nagy vörös sárkány. Ez a sárkány nem más, mint a sátán, a gonosz megtestesülése. A képek itt nemcsak szimbolikusak, hanem zsigerileg sokkolóak. Egy ragyogó, szent asszony, aki a Napból sugárzik, és egy gyermekkel terhes – a remény és a tisztaság megtestesítője. S vele szemben ott az óriási, vörös sárkány, maga a gonosz tobzódása, aki már a születés pillanatában le akarja csapni a gyermeket. Mintha a legszebb álomból ébrednénk egy hideg, véres rémálomba, ahol a tisztaságot azonnal meg akarják rontani. A valóság? A sötétség sosem alszik, és mindig ott leselkedik a fény születésekor, készen a pusztításra. A vers a jelenések könyvéből van, és pontosabban így szól: „Farka pedig magával sodorta az ég csillagainak harmadrészét, és a földre vetette azokat. És megállt a sárkány az asszony előtt, aki szülni készült, hogy amikor megszülte gyermekét, felfalja azt.” Nézzük meg, mit is rejt ez a hátborzongatóan erőteljes kép! Ez a négy sor... ez nemcsak egy vers, ez egy kozmikus manifesztációja a tiszta, eszeveszett gyűlöletnek. A sárkány farka, ami csillagokat seper le az égről, és a lelkek harmadát magával rántja a káoszba – ez a pusztítás olyan mértékű, ami már-már felfoghatatlan. És a cél? Felzabálni az újszülött gyermeket, még mielőtt egyáltalán lélegezhetne. Ez a sötét, ősi gonoszság, ami nem ismer könyörületet, csak a totális megsemmisülést. A sárkány farka és a csillagok: a "csillagok harmadrészének földre vetése" egy drámai, szimbolikus kép. Ez azt jelenti, hogy a sátán bukása során (ami még a Föld teremtése előtt történt) magával ragadta a mennyei angyalok harmadrészét. Ezek az angyalok lettek a bukott angyalok, vagyis a démonok, akik azóta is az ő seregét képezik a gonoszság elleni harcban. Képzeld el a kozmikus pusztítást, ahogy a sárkány farka szó szerint letörli a csillagokat az égről, és tehetetlenül zuhannak a sötétségbe!
Ez nem egyszerűen egy szörny, hanem egy olyan erő, amelynek a befolyása az egész teremtést megrázza. S Francis ezzé akar átváltozni... Gondolj bele: még azelőtt, hogy a porból létrejött volna az ember, már akkor is tombolt a kozmikus mészárlás a mennyben! A sátán bukása nem egy kis botlás volt, hanem egy égi népirtás, ahol angyalok millióit rántotta magával a mélységbe. Ezek a "démonok" nemcsak a pokolban tartózkodnak, hanem a mi világunkban is, a mindennapi élet apró árnyékai mögött. A valóság az, hogy a sötétség nemcsak a filmekben bújik meg, hanem a létezésünk szövetébe is beépült. A sárkány és a gyermek: a vers második fele a sárkány legfőbb célját tárja fel: fel akarja falni az újszülött gyermeket. Ez a gyermek, ahogy említettük, Jézus Krisztus. Ez a kép a sátán örök gyűlöletét és haragját jelképezi Isten megváltási terve, és különösen a Messiás iránt, aki eljött, hogy megtörje az ő hatalmát. Ez a cél... ez a pusztító rögeszme a sátán részéről, ami évszázadok óta tart. A Messiás, aki eljött, hogy megtörje a sötétség hatalmát, egyenesen a pokol legmélyebb gyűlöletét váltotta ki. Ez egy olyan kozmikus sakkjátszma, ahol a gyilkos már a születés pillanatában le akarja csapni a királyt. És pont ez a félelmetes: az a kitartó, ősi gonoszság, ami soha nem adja fel. A festmény és a vers is rávilágít arra, hogy a gonosz a Földön nem egy új jelenség, hanem a mennyben történt bukás következménye. A sátán nem a földi viszonyok terméke, hanem egy bukott égi lény. A jelenések könyve szerint Jézus születése, élete, halála és feltámadása nemcsak földi események voltak, hanem az egész világegyetemet érintő, sorsfordító ütközetek a jó és a rossz erői között. Ez a felismerés hideg rázóan felszabadító és nyomasztó egyben. A gonosz nem valami, amit mi találtunk ki itt, a Földön, hanem egy kozmikus parazita, ami már a teremtés előtt is létezett. Mintha a legmélyebb, legperverzebb gyilkosság is csak egy apró visszhangja lenne egy olyan égi csatának, aminek mi, halandók, csak a morzsáit kapjuk. És ez a valóságosan tragikus bölcsesség: a mi szenvedésünk egy sokkal nagyobb, felfoghatatlan háború mellékterméke. Egy olyan hátborzongatóan valóságos rémtörténet, ami az emberi lelkekért, sőt a kozmosz sorsáért folyik. Mindez tökéletesen ábrázolja a mi Francis gyilkosunk önmagával való küszködéseit: a szépség és a torz külső között, a szeretetre éhezés és az emberektől való bizonyos mértékű távolságtartás közt. A szabad lélek és a fertőző falak csendje közé szorult lélek között, a jóság és a gonoszság pusztító harca Francisben. Francis Dolarhyde... ő az a mikrokozmosz, amiben a makrokozmikus harc leképeződik. A szépség iránti perverz vágya, ami a torz külsőben találja meg a kielégülést; a szeretetre éhezés, ami a legvéresebb elutasításban manifesztálódik. A szabad lélek, ami a fertőző falak csendjébe van zárva, mint egy rothadó börtönben. Ez a belső harc nem egy egyszerű lelki vívódás, hanem egy zsigeri, gyomorszorító tusakodás a sárkány és az asszony között, ami a húsában zajlik. Francis Dolerhyde az önmagában lévő, az egyre gazdagabban csordultig kimerítő, áthatóan terjeszkedő sötétséggel vívott komoly erőfeszítésű, mélyen gyökerező szenvedésbe gyötört, komoly, valósághűen komoly és tragikus vívódásait és harcait. Ez nemcsak egy belső monológ, ez egy lélek boncolása, ami csupaszra vetkőzteti Francis Dolarhyde kínját. A "csordultig kimerítő, áthatóan terjeszkedő sötétség" olyan, mint egy fekete lyuk, ami mindent elnyel, ami jó. S ez a "valósághűen komoly és tragikus vívódás" pontosan megmutatja, hogy ez nem egy mesebeli gonosz, hanem egy olyan lény, aki a saját elméjének börtönében szenved, miközben mások életét pusztítja. És pontosan ez a valóság, ami annyira hátborzongató. Felcsigázott? Akkor kuckolj velem össze máskor is! :) S nézd meg a filmet! Creepy Woods
