Ninety-Five Senses

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A Ninety-Five Senses a legjobb a tavalyi Oscar-jelölt animációs rövidfilmek közül. Bár nem tökéletes, annyi történet, annyi érzelem és csavar szorult bele, hogy nehéz nem elmerülni világában és együttérezni főszereplőjével. Egy remek utazás ez, mely ... Többa nosztalgia világából indul, hogy egy hihetetlen komor drámába érkezzen, de mégis, kilengéseit és tónusbéli változásait remekül kezeli, minden jelenetében annyi sztorit mesél, hogy meg kellett még egyszer néznem, hogy minden pillanata átjöjjön. A sztori egy idős ember meséjét követi, ahogy elbeszéli élete alakulását és legjobb emlékeit. Ahogy megyünk előre, szép lassan megértjük, ezek miért csak a gyerekkorából jönnek. A film egyszerre romantikus életkép és szomorú óhaj, hogy a címben megjelenő érzékszervek majd valamikor csak felbukkannak, és ezzel kitágul mindenki világa. Mert főszereplőnk egy rossz dolgot tett, de mégis, hibáztatni furcsának hat, és életének hanyatlása nem gyógyír tettére. A film talán egyetlen hibája a tempója, az első harmada meglepően lassú, csak az ezt követő csavar üt igazán nagyot, és az itt elrejtetett apróságok kicsit elfelejtődnek. Ezért kapott kicsit új értelmet a film egy második újranézésnél.