Bollywoodi álmok

Nagyon vártam már ezt a filmet, és borzasztó nagy csalódás volt. A wikin ódákat zengenek róla, egy csomó díjat besöpört (persze nem a legjelentősebbeket), A. R. Rahmannak ez volt az első hindi filmje, addig csak tamil filmekhez írt zenét, rengeteget ... Többírnak a tánckoreográfiákról, Aamir Khan és Urmila Matondkar közötti kémiáról, és nekem egyik sem jött be. A zene csalódás volt, Rahmantól többet vártam volna, a táncok egyáltalán nem voltak kiemelkedőek, és a kémiát nagyítóval sem vettem észre. Hol van ez a Fanaa-beli Khan-Kajol vonzalomtól? Nekem a csaj sótlan, üresfejű libának tűnt, aki csak nyafogni tud. A végén a szerelmi vallomása meg teljesen hidegre, durcásra sikeredett. Úgyhogy hiába Aamir Khan és Jackie Shroff tökéletes játéka, nem nézem meg még egyszer. Pedig Aamir itt is abszolút jó figurát produkált, kölcsönvette Marlon Brando sapiját a Rakparton-ból, és ugyanazt a lézengő, céltalan alakot játszotta el, aki nem tudja mit akar az élettől. De a két és fél óra alatt 8 (!) dalt produkáló film ritmusa folyton megtört, egyszerűen már untam a végén, hogy tíz percenként dalra fakadnak, és 6 percen keresztül énekelnek a semmiről. Megnéztem az 1995-ös évet, és ha összehasonlítom a DDLJ-vel, Karan Arjunnal, Ram Jaaneval, Sabse Bada Khiladival, Trimurtival, vagy a Zamaana Deewanával, mind legyőzi ezt. A sztorit ki lehetett volna bővíteni, de egy sorban elmesélhető, nem igazán tudtam komolyan venni a történetet sem. Igazán szomorú vagyok. Remélem másnak jobban fog tetszeni.