A Titanic utolsó éjszakája

A Titanic története gyerekkorom óta foglalkoztat, nyugodtan mondhatjuk, hogy igazi Titanic-mániás vagyok. Minden egy régi szaklappal kezdődött, amelynek mellékleteként megkaptuk a hajó részletes, kihajtható térképét és keresztmetszetét. Tökmag voltam... Több, akinek rajzfilmeket kellett volna néznie, :) de emlékszem, órákig képes voltam bámulni azokat a rajzokat; teljesen lenyűgözött ez a monumentális mérnöki csoda. Egy grandiózus építmény, amelyet az emberiség büszkén elsüllyeszthetetlennek kiáltott ki - és az a torokszorító, drámai kontraszt, ahogy a valóság végül rácáfolt erre. Mivel ennyire közel áll hozzám a téma, mindig nagy érdeklődéssel (és egy kis óvatossággal) ülök le az újabb feldolgozások elé. A Titanic utolsó éjszakája azonban olyat mutatott, amire egyáltalán nem számítottam: egy kifejezetten bátor, egyedi stílussal meséli el a történteket. Fontos rögtön az elején tisztázni: ne várjunk nagy, csúcsminőségű képi elemeket vagy letaglózó látványt. Azt a fajta grandiózus vizuális élményt már megkaptuk a korábbi filmektől, itt most egyáltalán nem azon van a hangsúly. Amikor elkezdtem nézni a sorozatot, elsőre őszintén szólva furcsának hatott a készítők által választott szerepjátékos megközelítés. Ahogy azonban haladt előre a cselekmény, hamar rájöttem, hogy ez a formátum nemhogy nem zavaró, hanem zseniális! Ez a sajátos stílus képes volt hihetetlenül testközelibbé, személyesebbé és fojtogatóan feszültté tenni a katasztrófát. Nagyon ajánlom, kötelező darab!