
Filmkritika (1)
Zatoichi
A vak masszőr kalandjait remekül fogadta a japán mozik közönsége. Szépen csilingeltek az akkortájt még létező kasszagépek kijelzői. Az aranytojást tojó lúd esetét felismerő stúdió éppen ezért a bevezető részeknél nagyobb gondot fordított a sorozatra, ami a hatodik történetnél már jól látszik. Kezdve ott, hogy Zatoicsit "kiléptették" a meglehetősen zárt jakuza konfliktusok árnyékban rejtőző - no meg költségkímélő - világából, és korabeli társadalomba vezették. Természetesen probléma akadt bőven az élet azon területén is. Az alvilág tagjait országszerte mély gyanakvással és előítéletekkel fogadták a hétköznapi emberek. A tisztességes szándékot is bizonyítani kellett, ráadásul ellenséges környezetben. Már pedig Zatoicsi egy súlyos konfliktus közepébe csöppen bele. Lássuk, miként boldogult. Több
Hasonló filmek
A hazai sajtóban megjelent kritikák, egy helyen!
Amennyiben szeretné, hogy írása megjelenjen a kritikák között, kérem,
vegye fel velünk a kapcsolatot.