Balabanov, Aleksey 1959. február 25., Szverdlovszk (mai neve Jekatyerinburg) – 2013. május 18., Szentpétervár
Orosz sokoldalú filmrendező, forgatókönyvíró és producer. 1981-ben végzett a Gorkij Pedagógiai Idegen Nyelvű Egyetemen, itt fordítói és tolmács diplomát szerzett. A szovjet hadseregben tiszti tolmácsként szolgált. 1983-1987 között a szverdlovszki filmstúdióban dolgozott rendező-asszisztensként. Később forgatókönyvírást és rendezést tanult, ezeket a tanulmányait 1990-ben fejezte be.
Bár korábban készített négy rövid dokumentumfilmet, rendezői munkásságát jómaga is csak 1991-től számítja. Az első filmjének a címe: „Boldog napok” (1991), bár a bemutatója már a Szovjetunió hivatalos megszűnte után, (1991. december 31.) a következő év februárjában volt. Samuel Beckett (1906-1989), a Nobel-díjas alkotó „Ó, azok a szép napok!” című írásának átdolgozása. Fekete humor és groteszk atmoszféra jellemzi a Szentpétervárra áthelyezett cselekményt.
Az 1994-ben készített filmje ismét míves irodalmi alapanyag alapján készült: Franz Kafka (1883-1924) befejezetlen regénye, a „Kastély” adaptációja. Hőse küzd az azonosságáért, de a kastély láthatatlan urai megakadályozzák benne. A következő évben a „Trofim” című szkeccsfilm egy részét készítette el.
1997-ben forgatta a később kultfilmmé vált „Fivér” című munkáját, Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban játszották, majd júniusban a VHS formátumban Oroszországban megjelent változat a kilencvenes évek egyik legsikeresebb filmje lett. Főhőse, Danyila, leszerelése után Szentpétervárra utazik, hogy találkozzon bátyjával, akiről kiderül, hogy a maffia bérgyilkosa. A fiú úgy dönt, hogy Viktor oldalán elsajátítja a gengszterek mesterségét.
A siker arra ösztönözte a rendezőt, hogy 2000-ben leforgassa a második részét. Cselekménye: Danyila Moszkvába megy, ahol találkozik a csecsen háborúból visszatért bajtársával. A férfi elpanaszolja Danyilának, hogy Dimitrij nevű ikertestvére, aki a chicagói jéghoki csapat tagja, összeütközésbe került a maffiával. Néhány nappal később Danyila holtan találja a barátját, ezért elhatározza, hogy bátyjával Amerikába utazik és megkeresi Dimitrijt.
2002-ben két filmet is készített, az egyik címe: „A folyó”, a másiké pedig „Háború”. Az utóbbi az orosz-csecsen háborúban játszódó túszszedő akció. Érdekessége, hogy a történeti hűség kedvéért három nyelven beszélnek benne (orosz, csecsen, angol.)
2005-ben ismét bűnügyi témát választott, a film címe: „Halott ember blöffje”. A fekete komédia azt sugallja, hogy a 90-es években csak az emberölés szabadsága volt az igazi szabadság.
2006-ban a „Nekem nem fáj” című filmjét egy kritikus erős melodrámaként jellemezte. Szerelmi háromszög történet, a dráma a hősnő leukémiájából fakad.
A következő évben egy thriller következett „Bádogkoporsó” címmel. Rövid tartalma: egy fiatal lány egy éjszakai szórakozóhelyen elfogadja egy férfi fuvarajánlatát, de egy vidéki házba viszi, ahol fogvatartói kegyetlen kínzásoknak vetik alá.
2008-ban ismét egy adaptációt készített Mihail Bulgakov (1891-1940) „Morfium” című elbeszélése alapján. Az 1917-ben Oroszországban játszódó történetben egy fiatal orvos egy fertőzés miatt a fájdalomcsillapítás miatt morfiumhoz nyúlt, majd rabjává vált.
2010: „A fűtő” a rendező legbizarrabb formanyelvi kísérlete, amely 2010-ben elnyerte az orosz filmkritikusok és filmtudósok legfőbb díját, a Fehér Elefántot, négy jelentős kategóriában. 2012-ben fejezte be utolsó filmjét, az „Én is” címűt, amelyet sokan a „Stalker”-hez hasonlítottak. A végső nagy kérdésekre választ kereső munka a hattyúdala volt, mivel már egy éve tudta, hogy halálos betegség hordozója és a következő évben, 54 éves korában meg is halt.
(Berto49)
