Alfred Vohrer szülővárosában járt középiskolába, majd színész- és énekórákat vett. Az 1930-as években a stuttgarti Württembergi Állami Színház tagja lett. A második világháború idején, 1941-ben Oroszországba vezényelték, ahol elvesztette a jobb karját. Ezután önként jelentkezett az Ufánál, ahol a háború végéig igazgatósegédként dolgozott Harald Braun és Alfred Braunnál.
A háború utáni első években a német filmipar nagyon gyenge volt, ezért... Több
Alfred Vohrer szülővárosában járt középiskolába, majd színész- és énekórákat vett. Az 1930-as években a stuttgarti Württembergi Állami Színház tagja lett. A második világháború idején, 1941-ben Oroszországba vezényelték, ahol elvesztette a jobb karját. Ezután önként jelentkezett az Ufánál, ahol a háború végéig igazgatósegédként dolgozott Harald Braun és Alfred Braunnál.
A háború utáni első években a német filmipar nagyon gyenge volt, ezért Vohrer kezdetben a rádiónál dolgozott. 1946 és 1948 között a Stuttgart Rádió vezető igazgatója volt, majd 1949-ben visszatért a filmművészethez, bár szinte észrevétlenül és a közönség tudta nélkül. Az MPEA szinkronigazgatója lett, majd Josef Wolf partnereként csatlakozott az Ultra-Film GmbH szinkroncéghez. A következő években Vohrer volt felelős majdnem 1000 film szinkronizálásáért, köztük számos klasszikus, mint a Die Faust im Nacken (A vízparton, USA, 1954) vagy a Die Brücke am Kwai (A híd a Kwai folyón, GB).
Amikor az 1960-as évek végén az Edgar Wallace-produkciók jelentősen visszaestek, és a közönség sikere alábbhagyott, Vohrer átállt a müncheni Roxy-Filmre, Luggi Waldleitner vezetésével. 1971-től a korábbi évek sikerére építhetett Johannes Mario Simmel regényeinek hat filmadaptációjával. Filmje, a Mindenki meghal önmagáért több kritikai elismerést kapott. Az 1970-es évek második felétől azonban a mozi iránti érdeklődés jelentősen megcsappant, így Vohrer 1976-tól kizárólag a televíziónak dolgozott.
Alfred Vohrer 1975 óta dolgozott a Derrick c. sorozatban. 1977-től a Der Alte c. sorozatban is forgatott, amelynek szerzőjeként négyszer volt egy-egy epizód felelőse. A két sorozat egyik legfoglalkoztatottabb rendezője volt. Az 1980-as években számos, különböző műfajú epizódfilmet bíztak rá. A fehér és kék történetek Gustl Bayrhammerrel, a hesseni történetek Günter Strackkel és Krumme Touren Manfred Kruggal kiváló minősítéssel bírtak. Vohren készítette a Das Traumschiff és a Die Schwarzwaldklinik c. presztízssorozatot, illetve a Derrick egyéb epizódjait is.
Az ötvenes évek közepe óta párjával, Herberttel Berlin-Dahlemben élt. 1986. február 3-án hunyt el Münchenben. Holttestét egy rendezőasszisztens fedezte fel, aki meg akarta látogatni a szállodában, mert nem jelent meg időben a forgatáson.
(Érdeklődő)
