Hal Roach

Hal Roach

0

Producer

Szül.: 1892. január 14., Elmira, New York, Egyesült Államok
Elhunyt: 1992. november 02., Bel-Air, Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok

3 Oscar-díj

5 győzelem és jelölés

521 film a filmográfiában

Hal Roach

Életrajz

Hal Roach New York közelében született egy ír származású családban. Az Egyesült Államokban kezdetben sokféle szakmában dolgozott, az alaszkai aranykutatótól a teherautó sofőrig. Végül 1912-ben eljutott Hollywoodba, az amerikai filmipar akkor még fiatal központjába, ahol statisztaként szerepelt a filmekben. Csak néhány film után gyanította, hogy színészként aligha lesz sikeres. Ehelyett egy ideig filmasszisztensként szerzett tapasztalatokat a kamera mögött. 1914-ben egy 3000 dolláros örökségnek köszönhetően Dan Linthicummal,... Több

1914-ben egy 3000 dolláros örökségnek köszönhetően Dan Linthicummal, üzleti partnerével saját filmstúdiót hozott létre. A „Rolin társaság” (Roach/Linthicum) teljes egészében Roach jó barátjára, Harold Lloydra támaszkodott, de a Willie Work karakterére épülő rövidfilm-vígjátékokkal nem volt kereskedelmi sikere. 1915-től Lloyd Lonesome „Luke” karakterét játszotta. Lloyd és Roach kifejlesztettek egy önálló figurát, a merész kalandort keretes szemüveggel, szalmakalappal. A Lloyd komédiák rendszeres fellépői, Bebe Daniels és Snub Pollard is a stúdió korai sztárjai lettek.

Lloyd után a második humorista, aki saját rövidfilm-sorozatát szerezte a Roach-on, a „Toto the Clown” volt 1918-ban, valódi neve Armando Novello. Ez azonban sokáig nem futott, így az utolsó öt egyfelvonásos játékot a még mindig nagyjából ismeretlen humoristával, Stan Laurellel forgatták, hogy teljesítsék a Pathé filmforgalmazóval kötött szerződést. Korai filmjeiben Roach producerként végzett munkája mellett gyakran vett részt rendezőként vagy forgatókönyvíróként. A későbbi években csak alkalmanként rendezett.

1919-ben Roach megépítette 58 680 m²-es „Hal Roach” stúdióját (amely a Rolin stúdiót is elavulttá tette) Culver City egyik területén. A Lloyd-filmek hossza megduplázódott egyfelvonásról kétfelvonásosra, mígnem 1922-ben megjelent az első nagyjátékfilm, a „Grandma’s Boy”. Roach és Lloyd 1923-ban ünnepelték eddigi legnagyobb sikerüket, és Roach felülmúlhatta hosszú távú versenytársát, a vígjáték-producert, Mack Sennettet. Harold Lloyd ekkorra a némafilmek korszakának komikusává nőtte ki magát Charlie Chaplin mellett. Ugyanebben az évben otthagyta a „Hal Roach Studios-t”, hogy önállóbban dolgozzon, de ő és Roach jó barátok maradtak Lloyd 1971-es haláláig.

A némafilmeskorszakban más ismert humoristák, például Stan Laurel (szóló), Snub Pollard, Will Rogers, a testvérek, James Parrott és Charley Chase, James Finlayson, Max Davidson és Mabel Normand készítették filmjeiket Hal Roach-szal; Chase, Harry Langdon, Thelma Todd, ZaSu Pitts és Patsy Kelly a hangosfilm korszakának kiemelkedő csillagai között voltak. De nemcsak színészek szerepeltek Roach filmjeiben, hanem számos állati filmvígjátékot is forgatott (The Dippy-Doo-Dads, Rex the Wonder Horse).

Az „Our Gang”, amelyet 1922-től forgattak, sikeres voltak a mozikban, híressé váltak vele. Ennek a filmsorozatnak az ötletét Roach 1921-ben találta ki, miközben a stúdiója előtti gyerekeket nézte, amikor egy fadarabon vitatkoztak. Roach és igazgatója, Robert F. McGowan számára fontos volt, hogy a sorozat a gyerekek természetesebb, és nem –mint általában – mesterséges viselkedését mutassa be. Afro-amerikai gyerekeket szerepeltetett fehér gyerekekkel a műsorban, ami sok panaszt és tiltakozást váltott ki a nézőkből.

1927-ben Roach észrevette, hogy Stan Laurel és Oliver Hardy jól együttműködnek a képernyőn. Ezért egy-egy kövér és hülye Laurel és Hardy duóként hozta össze őket. Hamarosan a filmtörténelem legsikeresebb komikus duójává váltak, és nagy hatással voltak a későbbi humoristákra. Roach nagy mozgásteret adott Stan Laurelnek, a duó kreatív vezetőjének, és Laurel nemcsak színész volt, hanem gyakran társrendező, forgatókönyvíró és társproducer is – bár anélkül, hogy a kreditekben ezt megemlítették volna. 1932-ben Laurel és Hardy elnyerte első Oscar-díját a „The Musix Box” című rövidfilmmel. 1937-ben második Oscar-díjat kapott az „Our Gang” egyik részéért.

A megváltozott közízlés miatt a korábban főleg rövidfilmet készítő Roach-nak a harmincas évek közepén váltania kellett hosszabb játékfilmekre. Az utolsó kisfilm Laurel és Hardyval 1935-ben készült, míg Charley Chase-szel a következő évben. Amikor a „General Spanky” (1936) játékfilm a kis gazemberekkel foglalkozott, Roach az 1930-as évek végén eladta a sorozatot az „MGM-nek”, mivel a kis gazemberek rövidfilmjei sem voltak nyereségesek. 1940-ben Laurel és Hardy elhagyta a stúdiót a „Saps at Sea” című film után, mert az 1930-as évek közepétől művészi különbségek voltak Roach és Stan Laurel között. A humoristák helyett Roach most főleg olyan népszerű filmsztárokra támaszkodott, mint Cary Grant, aki az 1937-es, „A szőke kísértet” című vígjátékban szellemet játszott.

Akkoriban a vígjátékon kívül is készített néhány filmet, például a „One Million B. C.” (1940) kalandfilmet Victor Mature-rel, valamint az „Of Mice and Men” (1939) Burgess Meredith-szel és Lon Chaney Jr.-ral. 1941-től Roach számos vígjátékot produkált, mindegyik körülbelül háromnegyed órás volt, amelyeket kifejezetten a „Double Features” részeként terveztek. Roach "Streamliner"-nek nevezte ezeket a filmeket, amelyek nem voltak sem teljesek, sem rövidek. Ezek közül az első, a „Tanks a Million” egyben a katonai ruhás sorozatának előzménye volt William Tracy és Joe Sawyer főszereplésével.

1937-ben Roach azt tervezte, hogy "R.A.M" (Roach és Mussolini) nevű produkciós vállalatot alapít Vittorio Mussolinivel, az olasz diktátor, Benito Mussolini fiával. Csak akkor mondott le a tervről, amikor üzleti partnerei tiltakoztak eme kapcsolat ellen. Később a lánya megvédte őt, hogy korántsem politikailag fasiszta, inkább politikailag érdektelen, így alig sejtette Mussolini machinációit. A második világháború idején Roach az „Egyesült Államok hadserege jelzőtestületének” tagja lett, és 1943-tól elérhetővé tette „Hal Roach” stúdióját az amerikai hadsereg helyszínéül, ahol számos propaganda és katonai filmet forgattak. Roach korábban olyan vígjátékokat készített, amelyek idiótának tüntették fel a nácikat és szövetségeseit, mint Mussolini, kezdve a " The Devil with Hitler” (1942) című filmmel.

A második világháború után kezdetben nem volt képes régi sikereire építeni. Első, háború utáni filmjei, amelyek 1947-től jelentek meg, pénzügyi kudarcok voltak, méghozzá azért, mert ő volt az első producer, aki színes filmeket forgatott (amelyek akkor még drágábbak voltak). Végül a televízió mentette meg, és az elsők között fedezte fel saját maga számára. Számos népszerű televíziós vígjátéksorozatot készített, köztük az „Abbott” és a „Costello” c. műsorokat, és még az elfeledett Buster Keatonnak is segített visszatérni televíziós műsorokba. 1951-ben körülbelül 1500 órányi televíziós adást készített, méghozzá azért, mert visszatérhetett a régi, sikeres filmekkel, a „Laurel és Hardy-val”, valamint az „Our Gang”-gel, amelyek új népszerűségre tettek szert a televízióban.

1955-ben Roach átadta a stúdió vezetését fiának, ifjabb Hal Roach-nak (1918–1972), aki azonban nem értett annyira a pénzhez és a cégvezetéshez. Roach Jr. nagy tervei mind kudarcot vallottak, és elveszítette a stúdiót, teljesen eladósodott. Miután az utolsó filmet leforgatták 1961-ben, a „Hal Roach” stúdiót nyáron lebontották, hogy helyet kapjanak új kereskedelmi épületek számára. Bejegyzett vállalatként a „Hal Roach Studios” ma is létezik, elsősorban a régi filmarchívumhoz való jogok felhasználójaként. Az idősebb Hal Roach idős korában jól megélt ebből a jogból. Összesen több mint 1200 film- és televíziós műsort készített 1966-ig.

Hollywood korai életének egyik utolsó szemtanújaként számos interjút adott idős korában. Olyan beszélgetős műsorokban vett részt, mint a „Late Night David Lettermannel” és a „Tonight Show”. Ugyancsak az elsők között állt elő a fizetős tévé ötletével, de maga nem valósította meg. Az 1984-es Oscar-díjátadón George McFarland és Jackie Cooper vezetésével életműdíjat kapott. 100 éves korában, néhány hónappal halála előtt díszvendégként vett részt az 1992-es „Berlinale-n”, azaz a „Nemzetközi Berlini Filmfesztiválon”, ahol díjat kapott.

Hal Roach kétszer volt házas. Első házassága Marguerite Nichols színésznővel 1915-től 1941-ben bekövetkezett haláláig tartott. A házaspárnak két gyermeke született. 1942-ben feleségül vette Lucille Prin titkárnőt, akivel 1981-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek, és akitől négy gyermeke született. Roach hat gyermekéből hármat túlélt. 1992-ben hunyt el tüdőgyulladásban, két hónappal azelőtt, hogy a 101. születésnapját betöltötte volna. A szülővárosában, Elmirában található Woodlawn temetőben temették el.

(Crystaldeer)