Tragikus sors jutott osztályrészül a mindössze 29 éves korában tüdővészben elhunyt, születési nevén Jean Bonaventure de Vigonak. Ahogy nagyon gyakran előfordul, csak jóval a halála után fedezték fel és nagyra értékelték négy filmből álló munkásságát.
Apja, Eugene Bonaventure de Vigo „hivatásos” anarchista volt, politikai nézeteihez híven nevét is a nyomdafestéket nehezen tűrő anagrammává, Miguel Almereydára változtatta. Amikor a sokat betegeskedő Jean 12 éves volt, 1917-ben apját konstruált... Több
Tragikus sors jutott osztályrészül a mindössze 29 éves korában tüdővészben elhunyt, születési nevén Jean Bonaventure de Vigonak. Ahogy nagyon gyakran előfordul, csak jóval a halála után fedezték fel és nagyra értékelték négy filmből álló munkásságát.
Apja, Eugene Bonaventure de Vigo „hivatásos” anarchista volt, politikai nézeteihez híven nevét is a nyomdafestéket nehezen tűrő anagrammává, Miguel Almereydára változtatta. Amikor a sokat betegeskedő Jean 12 éves volt, 1917-ben apját konstruált politikai-pénzügyi botrányba keverték, a börtönben pedig tisztázatlan körülmények között megfojtották. A fiatal fiút – eltitkolva a hírhedtté vált vezetéknevét – Párizsból vidékre küldték, majd a bentlakásos Millau-i líceum tanulója lett. Ebben a szigorú vidéki fiúkollégiumban rosszul érezte magát, mert a legkisebb fegyelmi vétséget is keményen büntették. Aki magatartásból elégtelent kapott (az egyik filmjének is ez a címe), attól megvonták a vasárnapi kimenőt.
A botrány elcsitultával, 1922-től a Párizs közeli Chartres egyik bentlakásos iskolájában folytatta középiskolai tanulmányait. Három év múlva egészségügyi állapota miatt felmentést kapott a katonai szolgálat alól. Rövid kitérő volt életében a Sorbonne, de az ottani tanulmányait megszakítva, orvosi kezelés céljából az andorrai határ közelében kezelték őt két éven keresztül. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével, a gazdag lodzi gyáros szintén beteg lányával, Elisabeth Lozinskával. A fiatal házaspár a gyógyulást segítő klíma miatt a Côte d’Azuron telepedett le.
Vigo már korábban megismerkedett a fényképezés és az operatőri munka fontos elemeivel. 1929-ben forgatta első dokumentumfilmjét, melynek címe a „ Nizzáról jut eszembe!”. A film készítése közben ismerkedett meg Dziga Vertov egyik testvérével, Boris Kaufmannal, aki későbbi filmjeinek lett az operatőre. Vigo első filmjét „szociális dokumentumfilmnek” nevezte, amelyben animációs betétet is alkalmazott. Néhány pozitív kritika mellett a forgalmazókat nem érdekelte, gazdasági bukás volt. Ideiglenesen abbahagyta a filmkészítést, filmklubot alakított Amis du Cinema néven, ahol művészfilmeket, vagy a cenzúra által betiltott/megvágott darabokat vetített.
Sok sikertelen próbálkozás után megbízást kapott egy Jean Taris úszóbajnokról szóló rövidfilmre, ám ez romló anyagi helyzetén nem segített. Semmilyen munkalehetőséget nem találva, orvosaik javaslata ellenére 1932 nyarán Párizsba költöztek. Ott egy Jacques-Louis Nounez nevű üzletember támogatásával elkészíthette a „Magatartásból elégtelen” című, részben önéletrajzi, részben az apja börtöntapasztalatain alapuló filmjét. 1933 márciusában készült el, a bemutatást erőteljes negatív kritikai visszhang övezte. A cenzúra be is tiltotta, a filmet 1945-ig csak Belgiumban játszották. Később a hatása más rendezők munkáit is erősen befolyásolta. Elsősorban Truffaut „Négyszáz csapása” idézi többször is Vigo képsorait. Lindsay Anderson Ha... című filmjének utolsó jelenetei bizonyos mértékig remake-nek is tekinthető. Elem Klimov Hurrá, nyaralunk! című munkája pedig sokat átvett Vigo filmjének gondolatiságából. Utolsó rendezése az „Atalanta” című film volt, amelynek bemutatása után néhány nappal, 1934-ben meghalt. A film „újjászületése” az 1990-es Cannes-i filmfesztiválhoz köthető, mert egy angol archívumban találtak egy minden korábbinál teljesebb kópiát.
(Berto49)
