A diótörő és a négy birodalom (2018)A film forgatása 2016. októberében kezdődött meg South Kensingtonban és az angliai Pinewood Studios falai között. A munkálatok január 17-én értek véget. Ez 32 nap pótforgatás követte immáron Joe Johnstonnal a rendezői székben, de Lasse Hallström jelen volt a forgatás során. A két direktor végül társrendezőként került fel a stáblistára.
#2
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)Johann Schmidt/Vörös Koponya (Hugo Weaving) autóját a semmiből építették egy módosított teherautó-alvázra. Huszonöt láb hosszú és nyolc láb széles volt. Kialakítását a Mercedes 540K és a Mercedes G4 ihlette, és az első kerekek között egy szabadon álló „szupertöltő” is helyet kapott. Az autóban 700 lóerős Drexler motor volt, csak hogy mozogni tudjon. A rendező, Joe Johnston így nyilatkozott: „Én magam vezettem, és körülbelül harmincnyolc láb fordulási sugara van. Szóval nem túl szórakoztató vezetni. De fantasztikusan nézett ki. Egyszerűen gyönyörű autó.”
#3
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)A film elején Johann Schmidt, miközben a csecsebecsét nézi, azt mondja: „...És a Führer csecsebecséket ás a sivatagban.” Ez utalás egy másik Paramount Pictures filmre, Az elveszett frigyláda fosztogatóira (1981). Joe Johnston rendező az Industrial Light & Magic Oscar-díjas vizuális effektusok csapatának tagja volt a film forgatásakor.
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011)Joe Johnston korábban a Rocketeert (1991) rendezte, egy másik képregény-alapú filmet, amelyet a Disney készített. A filmben Jennifer Connelly is feltűnt, aki Betty Rosst alakította a Hulkban (2003), a férje, Paul Bettany pedig Jarvis hangját adta a Vasember-filmekben, és Víziót játszotta a Bosszúállók-filmekben.
Jurassic Park III (2001)A rendező (Joe Johnston) és a három író innen-onnan lopkodott össze ötleteket, így pl. Indiana Jones (a kalap), Pán Péter (csörgő gonosz állat), Jurassic Park (fán ragadó jármű, stb.).
#9
Rocketeer (1991)A döntés, hogy Billy Campbell játssza el Cliff Secord szerepét, vegyes érzelmeket okozott a Disney vezetői között. Joe Johnston és Dave Stevens úgy vélték, Campbell tökéletes választás a szerephez, de a Disney vezetői egy A-listás színészet akart. Johnston győzte meg végül őket.