Boross Martin 1988-ban, Budapesten született színházi- és filmrendező, dramaturg és előadóművész. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot követően a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt 2007–2012 között, ahol színházi dramaturg szakon tanult és szerzett diplomát.
2013-ban Rácz Anikóval (producer) kortárs színházi akciócsoportot alapított Stereo Akt néven, mely jelenleg a Stereo Művházban működik. A színpadi rendezés mellett dokumentumfilmeket is készített, de operában és utcai... Több
Boross Martin 1988-ban, Budapesten született színházi- és filmrendező, dramaturg és előadóművész. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot követően a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt 2007–2012 között, ahol színházi dramaturg szakon tanult és szerzett diplomát.
2013-ban Rácz Anikóval (producer) kortárs színházi akciócsoportot alapított Stereo Akt néven, mely jelenleg a Stereo Művházban működik. A színpadi rendezés mellett dokumentumfilmeket is készített, de operában és utcai performanszon is dolgozott, főleg Budapesten, de több európai országban (Dánia, Németország, Románia/Erdély, Spanyolország) és az USA-ban is.
Munkáira jellemző a közéleti és politizáló témaválasztás, színpadi előadások esetén az interaktivitás. Míg korábban színpadi előadásokra fókuszált, és ezt továbbra is folytatja, 2017 óta foglalkozik filmkészítéssel is. A politikai és közéleti témaválasztással párhuzamosan nyilvánosan is kiáll a szakmai függetlenség mellett, és szolidaritást vállal azokkal a független filmes szakmai társaival, akikkel szemben állami szintű kirekesztő gyakorlatot tapasztal.
Martin 2016-ban elnyerte a Prima Primissima 30 alatti tehetségekre szakosodott Junior Primissima díját. Színpadi és filmes munkásságával egyébként több magyar és nemzetközi díjat is elnyert, a Promenád című rövidfilmje 2022-ben az Országos Függetlenfilm Fesztiválon nyert különdíjat.
Első nagyjátékfilmje Nyersanyag címmel jelent meg 2024-ben.
(Ahoj poplacsek)