Jancsó Miklós
16
16
Szül.: 1921. szeptember 27., Vác, Pest, Magyarország
Elhunyt: 2014. január 31.
Hozzászólások(1)
Hozzászólás
Jancsó Miklós a magyar és a világ filmművészet egyik legeredetibb rendezője volt, akinek védjegyévé váltak a rendkívül hosszú, koreografált snittek. Ezek a több percen keresztül vágás nélkül rögzített felvételek nem csupán technikai bravúrok, hanem mély jelentéstartalommal bíró filmes eszközök.
A hosszú snittek jellemzői Jancsó filmjeiben:
Koreografált mozgás: A kamera és a szereplők mozgása szinte táncszerűen összehangolt. A kamera folyamatosan mozog, követ, körbejár, néha eltávolodik, miközben a tér és a hatalomviszonyok is átrendeződnek.
Tér és hatalom: Jancsó filmjeiben a hatalom gyakran fizikai térben is kifejeződik. A hosszú snittek lehetőséget adnak arra, hogy a néző lássa, hogyan változnak a szereplők közti viszonyok anélkül, hogy a vágás megszakítaná ezt a folyamatot.
Vágás hiánya, feszültség jelenléte: A vágás elhagyása nem lassúságot, hanem feszültséget teremt. A néző kénytelen folyamatosan követni a mozgást, az események kibontakozását – mintha színházi jelenet lenne a vásznon, de filmes nyelven megalkotva.
Szimbolikus jelentés: A hosszú beállításokban gyakran jelenik meg szimbolikus tartalom: rituális mozgás, erőszak, alávetettség vagy szabadság keresése.
Híres példák:
„Szegénylegények” (1965): Itt bontakozik ki először igazán a hosszú snittes forma Jancsó stílusában. A filmben a kamera szinte „táncol” a hatalom és az ellenállás témái körül.
„Fényes szelek” (1969), „Még kér a nép” (1972): Itt már politikai és filozófiai jelentések is rétegződnek a hosszú snittekben, összekapcsolva a történelem és az ideológia látványos koreográfiáját.
Összegzés:
Jancsó hosszú snittjei nemcsak formai újítások, hanem a hatalom működését, az egyéni sorsok alakulását és a társadalmi struktúrák mozgását is kifejező filmes eszközök. Egyedi stílusa a nemzetközi filmművészetben is elismert, különösen az 1960-as és 1970-es évek újhullámos rendezői között.
A hosszú snittek jellemzői Jancsó filmjeiben:
Koreografált mozgás: A kamera és a szereplők mozgása szinte táncszerűen összehangolt. A kamera folyamatosan mozog, követ, körbejár, néha eltávolodik, miközben a tér és a hatalomviszonyok is átrendeződnek.
Tér és hatalom: Jancsó filmjeiben a hatalom gyakran fizikai térben is kifejeződik. A hosszú snittek lehetőséget adnak arra, hogy a néző lássa, hogyan változnak a szereplők közti viszonyok anélkül, hogy a vágás megszakítaná ezt a folyamatot.
Vágás hiánya, feszültség jelenléte: A vágás elhagyása nem lassúságot, hanem feszültséget teremt. A néző kénytelen folyamatosan követni a mozgást, az események kibontakozását – mintha színházi jelenet lenne a vásznon, de filmes nyelven megalkotva.
Szimbolikus jelentés: A hosszú beállításokban gyakran jelenik meg szimbolikus tartalom: rituális mozgás, erőszak, alávetettség vagy szabadság keresése.
Híres példák:
„Szegénylegények” (1965): Itt bontakozik ki először igazán a hosszú snittes forma Jancsó stílusában. A filmben a kamera szinte „táncol” a hatalom és az ellenállás témái körül.
„Fényes szelek” (1969), „Még kér a nép” (1972): Itt már politikai és filozófiai jelentések is rétegződnek a hosszú snittekben, összekapcsolva a történelem és az ideológia látványos koreográfiáját.
Összegzés:
Jancsó hosszú snittjei nemcsak formai újítások, hanem a hatalom működését, az egyéni sorsok alakulását és a társadalmi struktúrák mozgását is kifejező filmes eszközök. Egyedi stílusa a nemzetközi filmművészetben is elismert, különösen az 1960-as és 1970-es évek újhullámos rendezői között.
