2017.06.24 19:24 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
0

Jobb, mint az első, de még mindig gyenge

A magam részéről azt az elvet vallom, hogy mindennek adni kell egy esélyt és csak utána mondhatod rá, hogy rossz. Ennek ellenére sokan úgy szidják a Szürke ötven árnyalatát, hogy nem is nagyon tudják miről van szó, csak hát vannak olyan dolgok, amiket ciki szeretni.

Jobb, mint az első, de még mindig gyenge

Mivel végigverekedtem magam E L James trilógiáján, kétszer megnéztem az első részt és most pedig a másodikat, így teljes joggal meglehet róla a negatív véleményem. Ami a regényeket illeti, a béna félrefordítások ellenére (sokan mondják, hogy eredeti nyelven amúgy sokkal élvezetesebb a mű) még az első rész volt a legolvasmányosabb (mert abban még van valami eredeti, amivel eddig még nem próbálkoztak, aztán most már sorra jelennek meg az ehhez hasonló erotikus regények). Aztán jött a két folytatás, aminél már egyre fogyott az erőm, hiszen a történet lapos, laposabb és a végére már eléri a leglaposabb fázist azzal, hogy átmegy egy romantikus maszlagba, amiben a szexjeleneteknek szinte semmi súlyuk, inkább csak töltelékek a nyálas romantikus jelenetek között (és nem nagyon hiszem, hogy ez lett volna a cél).

Amennyire emlékszem a második regényben, azért elvétve előfordult egy-két akció dúsabb jelenet, de...hol is voltak ezek a filmben? Szerintem ezeket szépen lespórolták belőle, nem volt autós üldözés, s az egykori alávetett Ana elleni akciója is elég vérszegényre sikerült. Na és itt van még Jack és Elena, akiknek a feszültséget kellett volna gerjeszteni a történetben, de könnyű szerrel lerendezték a dolgot "egy kis pezsgőt löttyintek az arcodba és kapsz egy pofont"-tal. S ha már itt tartunk, Kim Basinger inkább szánalmas, mint fenyegető femme fatal.

Az első filmhez képest azért kevesebb benne az olyan jelenet, amikor lerí a színészekből az amatőrség (sőt, meg merem kockáztatni, hogy Dakota Johnson még fejlődött is színészileg), ennek ellenére ez még mindig nem jó és komolyan el se merem képzelni, mit fognak tudni kihozni a harmadik részből, amiben a regény alapján, még az eddigieknél is kevesebb potenciál rejlik. Hát, majd meglátjuk.

dráma | romantikus

Jamie Dornan és Dakota Johnson visszatér Christian Grey és Anastasia Steele szerepében A sötét ötven árnyalatában, amely a világsikerű „Ötven árnyalat” trilógia második... több»

0